Nem hibázhat a Roma, a Milan, az Arsenal
Két fordulóval a csoportkör vége előtt még összesen öt továbbjutó hely van a Bajnokok Ligája E, F, G és H csoportjában, az is előfordulhat, hogy kedden elkel az összes. Szerdán a Barcelonának, a Manchester Unitednek és az Internek kellene továbbkerülnie, elméletileg.
Az E-csoportból a Bayern München eddigi százszázalékos teljesítményével már a nyolcaddöntőbe jutott, ezt most az AS Roma is megteheti. A szezont nagyon gyengén kezdő, de az utóbbi időszakban jól teljesítő csapatnak hazai pályán kell vernie a Bayernt, és ha a Basel-Cluj döntetlen, az olaszok is a 16 között.
Minden más esetben a hatodik kör dönt majd, de vereséggel a Roma könnyen bajba kerülhet, a csoportban is ragadhat. "Nem gondolom, hogy krízisben voltunk, csak nehézségeink akadtak, de szívós munkával túlléptünk rajtuk" - nyilatkozta a korábbi időszakról a Roma edzője, Claudio Ranieri.
Az F-csoportban Moszkvára érdemes figyelni, ahol a Szpartak az Olympique Marseille legyőzésével kvalifikálhatja magát a nyolcaddöntőbe.
A két csapat első fordulós találkozóján az oroszok Franciaországban tudtak nyerni 1-0-ra. A döntetlennel a Szpartak még nem jutna ugyan tovább, de nagyon kényelmes helyzetbe kerülne, mivel a zárómérkőzését a pont nélküli szlovák Zilinával játssza, a Marseille pedig a már továbbjutott Chelsea otthonában lép pályára. A franciáknak a moszkvai győzelem nagyon sokat érne.
A G csoportban nagy a harc a Real Madrid mögött. A második Milant csak két pont választja el az utolsó Auxerre-től, de Ronaldinhóék már kedden továbbjuthatnak. Az Auxerre-el játszanak, a Real az Ajaxhoz megy, és ha a Milan nyer, a mögötte egy ponttal lemaradó hollandok pedig kikapnak, a Milan bejut az egyenes kieséses szakaszba. Ha viszont az olaszok veszítenek, és a hollandok nyernek, necces utolsó kör következik.
A kedden játszók közül a H csoportban is kérdéses még a továbbjutás. Minden egyértelművé válhat, ha az utóbbi időben többször összeomló Arsenal az esélyeknek megfelelően győzni tud, vagy akár döntetlenre végez a portugál Braga otthonában. Ebben az esetben a másik meccsen az ukrán Sahtar Donyecknek döntetlen is elég az utolsó szerb Partizan Beograd stadionjában. A Braga-Arsenal meccset Kassai Viktor vezeti, ha a Braga nyer, semmi nem dől el, csak a zárókörben, akkor még akár az angolok is kieshetnek.