Özil jobb, mint Messi!

Este hatkor érkeztünk a pár ezres Wehingenbe, a főutca lezárva, már akkor olyan, mintha egy utcabálban lennénk. Minden ötödik autón és minden második házon német zászló van, de legtöbben még kedvenc klubjuk zászlaját is kiteszik. Így hiába van az ember a svájci határ közelében egy kisvárosban, a házakon Hamburg, Stuttgart és természetesen Bayern München-zászlók is lógnak.

Rengeteg sörsátor, gyerekprogramok, termeszetesen sült kolbász és csülök rogyásig. A legtöbben családosan érkeznek, minden második ember német válogatott mezben.

A gyerekeknél zászlo, a legtöbbnél a hírhedt vuvuzela, amit itt hét euróért adnak. A német családmodellt jól mutatja a mellettünk lévő asztal rendelése: anyukának fél liter ásványvíz, két gyereknek kóla és almalé, apukának korsó sör, sült csülök krumplival es káposztasalátával.

Uruguaynak szurkolok, de ezt nem árulom el a velem egy asztalnál ülőknek. A német helyzeteknél én is felugrom, az uruguayi góloknál bosszankodom, közben az asztal alatt a 13 éves fiam kezét szorongatom.

A hangulat már fel nyolckor a tetőfokán, de a kezdés minden várakozást felülmúl. Üvöltik himnuszt, ekkor még realisták, elismerik, hogy a spanyolok jogosan jutottak a döntőbe. A realitás az 5. percig tart, nem értik Aogo sárga lapját, pedig majdnem eltörte ellenfele lábát.

Bő tízpercnyi játék után Friedrich kapufájánál egyöntetűen gólt kiáltanak, de ez a helyzet meg kimaradt. A 19. perben aztán már tényleg gól, bár a legtöbben már Schweinsteiger lövését bent látják, Müller közeli helyezése után van, aki az egész asztaltársaságot meghívja egy körre.

Az eufória pillanatok alatt mindenkire átterjed, egy idősebb úr azt kezdi magyarázni tolmácsomnak (feleségemnek), hogy Özil mennyivel jobb játekos, mint Messi. Amikor azt mondom neki, hogy ugye csak a vb-n mutatott formájára gondol, megsértődik.

Tíz perccel később, az egyenlítő gól után senki nem bántja a nagyot hibázo Schweinsteigert, inkább a védőket, miért nem figyeltek jobban. A felidő folytatásában tovább magasztalják csapatukat és sajnálják őket, hogy szakadó esben kell játszaniuk.

A 2. félidő első negyedórájában csak két magyar örömködik, hiszen Forlan góljával vezet Uruguay, de Jansen fejese után ismét feléled a sátor, ujjong, ölelkezik mindenki. A folytatásban úgy szurkolnak, mintha ők is Port Elizabethben lennének, és roppant bizakodóak. Biztosak benne, hogy nyernek, az se baj, ha tizenegyesekkel.

A 82. percben aztán Khedira a kapuba talál, és hiába mondom a fiamnak, hogy lesgyanús, mert Friedrich ott volt a kapufánál, ez itt senkit nem érdekel. Egymást locsolják sörrel és sorra rendelik maguknak és mindenkinek, aki szembe jön, a következö köröket. Nem akarom őket megsérteni, én is elfogadom 2-3 új barátomtól.

Az utolsó perben többen szivinfarktus-közeli állapotba kerülnek, de Forlan kapufája után kitör az őrület. Ekkor már a spanyolok is csak hatalmas szerencséjüknek köszönhetik, hogy döntősök. Én is szinte sírok, azt hiszik, örömömben, így újabb söröket tesznek elém.

Reggel erős fejfájással ébredtem.