Touré iszlámhívő, nem droggal bukott meg
Egyes brit források szerint Tourénak csupán egy gondatlanul használt táplálékkiegészítő miatt lett pozitív az A-próbája, nem drogot találtak nála. A drogozást azért is kizárják, mert Touré muszlim, alkoholt sem fogyaszt.
Pillanatnyilag a drog ellen szól az is, hogy az angol szövetség nyilatkozata a doppinglista “meghatározott szerek” csoportjába sorolta a Tourénál kimutatott anyagot, a marihuána és a kokain pedig nem ebbe a csoportba tartozik, más, stimulásként alkalmazott drogok viszont még szóba jöhetnek.
A meghatározott szerek között szerepelnek olyan anyagok, melyeket nem feltétlenül teljesítménynövelőként használnak, hanem például gyógyászati célból vagy táplálékkiegészítőként. Ha az ilyen doppinggal megbukott sportoló bizonyítja, hogy ilyen célú volt a használat, egy figyelmeztetéssel is megúszhatja a vétséget. Ha bűnösnek találják, kétéves eltiltást is kaphat.
Wenger: A felesége fogyasztószerével bukott le
Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője szerint korábbi játékosa felesége fogyasztószere miatt akadt fenn a doppingvizsgálaton. "A súlyproblémáit szerette volna kontrollálni, ezért elvett a neje egyik ilyen szeréből" - nyilatkozta a francia, aki beszélt a Manchester City elefántcsontparti védőjével. Wenger hozzátette: Touré "tiszta, becsületes fiú." Tourét pozitív doppingtesztje miatt felfüggesztették, amíg nem zárul le a vizsgálat, és nem végzik el mintájának B-próbáját, nem játszhat a Cityben.
Az elefántcsontparti 2009-ben érkezett 16 millió fontért a Cityhez, és hét évre szóló szerződést írt alá, eddig 22 mérkőzésen szerepelt.