![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
3 év eltiltás Takács Ryan Lee törött orráért
A szombati Kőszeg-Mosonmagyaróvár mérkőzésen Gaál Szabolcs társa sárga lapját reklamálta Takács Ryan Lee játékvezetőnél, aki kiálította a szitkozódó hazai játékost. Gaál ezt rögtön megtorolta, behúzott egyet Takácsnak, és eltörte az orrcsontját. A mérkőzés a 70. percben félbeszakadt, a játékvezetőt kórházba szállították.
A vasnepe.hu információi szerint a bírót megütő játékos kedden három éves eltiltást kapott a Fegyelmi Bizottságtól. Gaál elismerte, hogy hibázott, ugyanakkor azt mondta, indulatból cselekedett, mert korábban egy szerinte ellene elkövetett szabálytalanságot nem fújt le a játékvezető - mondta a bizottságot vezető Dr. Kövesdi Zoltán.
A bizottság súlyosbító körülményként értékelte, hogy fiatal játékosról és játékvezetőról (Takács is 19 éves) van szó, valamint azt, hogy sok néző volt a mérkőzésen. A bizottság nem fogadta el Gaál védekezését, szerintük nem indulatból ütött, előtte fél percig vitatkozott a bíróval.
"A szabálykönyv szerint egytől-három évig terjedő eltiltással büntethető a játékos cselkedete, a körülményeket figyelembe véve a maximális, három esztendős büntetéssel sújtottuk" - mondta Kövesdi.
Rendezési hiányosságok miatt a kőszegi klub két hazai meccsére köteles szövetségi ellenőrt fogadni, az érintettek 15 napon belül fellebbezhetnek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)