Balotelli Maseratiját 27-szer szállították el
Mario Balotelli, a Manchester City olasz csatára, amióta Angliába költözött közel 10 ezer fontos (kb. 3 millió forintos) parkolási bírságot gyűjtött össze a The Sun szerint. Naponta átlagosan három büntetést szed össze, mert rossz helyen hagyja Maseratiját.
A tilosban parkoló autót kilenc hónap alatt már 27 foglalták le, és szállították el, nem kevés problémát okozva ezzel a Citynek is, mert a klubalkalmazottak szerzik vissza Balotelli autóját. (Önmaga nem lenne rá képes.)
A The Sun állítja, az autó kesztyűtartója szinte mindig tele van cédulákkal, de Balotellit nem érdekli.
"Mario a luxuslakásától csak pár utcányira lévő étteremhez hajtott, és egyszerűen otthagyta a tiltott parkolási területen a Maseratit. Egy másik héten lerobbant az autója, és egyszerűen otthagyta az úton" - nyilatkozta a lapnak Balotelli ismerőse.
Balotelli nemcsak a pályán kívül képtelen alkalmazkodni a szabályokhoz, már a City is közel 300 ezer font büntetéssel sújtotta, legutóbb azért, mert darts-cal dobálta az ificsapat játékosait. A Cityben játszott 24 mérkőzésén tíz sárgalapot és két pirosat gyűjtött be.