Villas Boastól várja a BL-sikert a Chelsea
A szakember megszerzése elől kedden hárult el az utolsó akadály azzal, hogy Villas-Boas lemondott vezetőedzői posztjáról az FC Portónál, továbbá kifizette a 15 millió eurós lelépési díjat. Edzőért ennyi pénzt még nem adtak soha.
Villas Boas lesz az angol bajnokság legfiatalabb edzője, de a liga nem ismeretlen neki, mert korábban José Mourinho segítőjeként már dolgozott a Chelsea-nél. Ő lesz a hetedik edző, amióta Roman Abramovics nyolc éve megvette a csapatot.
Villas-Boas az elmúlt szezonban tarolt a Portóval, a bajnoki cím, a kupagyőzelem és a portugál Szuperkupa mellett az Európa Ligában is nyert csapatával.
A olasz Carlo Ancelottit váltja a kispadon, aki tavaly bajnok és FA Kupa-győztes volt, idén azonban csak második lett, a BL-ben pedig a nyolc közé sem jutott be a Chelsea-vel.
Abramovics BL-t szeretne nyerni, és az eddigi sztáredzőkkel – Mourinho, Hiddink -, nem sikerült. A döntőt is csak Avram Granttel tudta elérni, de 2008-ban John Terry elcsúszott a legfontosabb tizenegyesnél, így a Manchester nyerte a kupát Moszkvában.