További Futball cikkek
- Bombaigazolást jelentettek be Debrecenben
- Meglepő helyről pótolnák a Liverpoolnál Mohamed Szalahot
- A Barca csodagyereke az új szezon első három hónapjáról is lemaradhat
- A Fradi egyik ellenfele már Ekl-döntős, a kiejtője pedig ma csatlakozhat hozzá
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
Harmadszor nyerte a Santos Dél-Amerika legnagyobb klubsorozatát, a Libertadores-kupát. A brazil csapat az idegenbeli 0-0 után Neymar vezérletével 2-1-re győzte le a Penarolt, így 1962 és 1963 után – akkor még Pelével – tudott megint az első lenni.
0-0-s félidő után a 47. percben esett Neymar gólja, majd 22 perccel később Danilo találatával már 2-0 volt a hazaiaknak. A 80. percben Durval öngóljával szépített a Penarol, de egyenlíteni már nem volt ideje.
„Ez karrierem legboldogabb napja, amit tettem, történelem – mondta a meccs után Neymar, a Santos 19 évres futballistája. A gólom fantasztikus volt, most már itt az idő a nemzeti csapatra és a Copa Americára gondolni.” A csapattárs Ganso ennyit tett hozzá: „Neymar egy zseni.”
Diego Aguirre, a Penarol mestere így értékelt: "Az első félidőben jól játszottunk, de Neymar gólja mindent eldöntött. Jobb volt a Santos, de így is nagyon büszke vagyok csapatomra.” Aguirre lehetett volna az első edző, aki korábban játékosként is nyert már kupát.
Ahogy az Dél-Amerikában sokszor lenni szokott, a lefújás után kisebb csetepaté tört ki a két csapat játékosai között, amelybe a kispadok összes tagjai és jó néhány néző is bekapcsolódott. Percekig tartott a rendrakás, majd jöhetett a kupa átadása.