
Leo Beenhakker az Újpest FC új sportigazgatója
További Futball cikkek
-
Monumentális mészárlás a Monumentalban, Messi nélkül is szétszedték az ötszörös világbajnokot
- Megvan a hatodik válogatott, amelyik részt vehet a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
- Egy perc alatt két tizenegyest is kivédett a Barca magyar tehetsége – videó!
- Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették
- A Barcelona máris új szerződéssel kínálná meg Hansi Flicket
A holland Leo Beenhakkert nevezték ki az Újpest labdarúgócsapatának új sportigazgatójává. Bartha Csaba, a klub ügyvezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a kedden 69. életévét betöltő szakember három évre kötelezte el magát.
„Azért vállaltam el a feladatot, mert az előző idényben többször láttam játszani az Újpestet és kifejezetten motiváló, hogy sok tehetséges fiatal szerepel a csapatban” - mondta Beenhakker, akinek fizetését nem árulták el, de Bartha szerint van fedezet a járandóságára, ha nem lenne, akkor nem szerződtették volna.
Bartha kifejtette, hogy a sportigazgató feladatköréhez tartozik olyan hosszútávú koncepció kidolgozása, amely nemcsak az első és második csapatra, hanem az utánpótlásra is vonatkozik, továbbá olyan játékos-megfigyelőrendszer kiépítése, amely valódi erősítést jelentő tapasztalt vagy igazán tehetséges fiatal labdarúgók szerződtetését biztosítja. Hozzátette, természetesen szeretnék kihasználni a Beenhakkerben rejlő marketinglehetőségeket is, hiszen a szerepvállalása kapcsán máris jelentkeztek holland cégek támogatóként.
„Újpesten nem elég egy szerethető csapat kialakítása, mert a versenysportban elsősorban az eredmény számít. Ebben ő sokat segíthet a játékosok és menedzserek viszonylatában is széleskörű nemzetközi kapcsolataival” - mondta Bartha.
Beenhakker egyelőre nem kívánt arról beszélni, hogy mely újpesti futballisták értékesíthetőek jelenleg, illetve mely posztokon van szükség erősítésre, mert mint mondta, ehhez előbb látnia kell a játékosokat edzésen és mérkőzésen egyaránt, azaz legkorábban egy hét múlva tudna érdemben válaszolni a kérdésre. A magyar bajnokság erőviszonyait illetően sem kívánt véleményt alkotni, szerinte erre legfeljebb októberben tud hitelesen válaszolni.
„Szeretek a világ bármely pontján dolgozni. Mindig ott élek, ahol dolgozok, azaz nem fognak hetente háromszor a repülőtéren látni” - mondta Beenhakker, aki hozzátette, ott szeret dolgozni, ahol van ambíció, s ezt látja Újpesten mind a játékosokban, mind a menedzsmentben. Így örömmel munkálkodik azon, hogy a lila-fehérek ismét a múltjuknak és tradíciójuknak megfelelően szerepeljenek itthon és nemzetközi porondon is.
Mészöly Géza vezetőedző elmondta, nem először találkozik a korábbi holland szövetségi kapitánnyal, aki klubedzőként három-három holland (Ajax 2, Feyenoord 1) és spanyol (Real Madrid 3) bajnoki címet szerzett.
„Már a megismerkedésünknél kiderült, hihetetlen tapasztalattal bír. Egy edző legyen mindig nyitott, illetve folyamatosan tanulnia kell, így örömmel veszem az érkezését. Éppen a sok fiatal játékos miatt egy ilyen rutinos emberre volt szüksége a csapatnak a vezetésben” - mondta Mészöly, aki megjegyezte, az Újpest számára most kezdődik bajnokság, amelyben két vereséggel rajtolt a csapat.
Az Újpest a sajtótájékoztatón egy szponzori szerződést is bejelentett, eszerint a Magyar Pénzügyi Közvetítő Zrt. fix összeggel - amely nagyjából a cég éves árbevételének egy százaléka - támogatja a klubot, cserében pedig a mezen is megjelenik a vállalat reklámja. A kontraktus 2012. június 30-ig szól, de a felek hosszútávra tervezik az együttműködést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Marco Rossi alapemberei nélkül kénytelen megküzdeni Törökországgal
A szövetségi kapitánynak Gulácsi Péterről és Dárdai Bencéről sem akadt jó híre.
március 19., 19:08
- Sport
Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
Gyorsan döntött az osztrák istálló.
5 perce
- Sport
Sok, kevés vagy megfelelő – az aktív felnőtt profi labdarúgók között az FTC-ben nevelkedett játékosok száma
A légiósok, valamint a hazai első- és másodosztályban szereplők mellett megnéztük a korosztályos válogatottakat is.
március 19., 19:15
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
4 perce
- Sport
Nem tudta megismételni bravúros teljesítményét, kiesett Marozsán Fábián Miamiban
Ezzel jócskán visszaesik a világranglistán első számú férfi teniszezőnk.
március 19., 20:47
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Rakonczay Gábor: Az ilyenfajta sportban ebben az életkorban szoktak odaveszni
Hazatért, miután átevezte az Atlanti-óceánt.
március 19., 20:34
- Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán
Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.
március 20., 08:15
- Címlapon
„Az orosz propaganda megpróbálja kihasználni a magyar politikai helyzetet”
A VOX Ukrajina ügyvezető igazgatóhelyettese nyilatkozott az Indexnek.
3 órája
- Címlapon
Meghalt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő, a Kossuth tér megújításának irányítója
Az építész novemberben lett volna 60 éves.
1 órája
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Nem találta meg számításait a világ legerősebb bajnokságában, hazatér válogatott játékosunk
„Elképzeléseim, reményeim nem úgy alakultak, ahogyan elterveztem.”
március 19., 09:25
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
A vitatott nemű olimpiai bajnok ismét kiállt magáért: Nem vagyok transznemű
A bokszoló megjegyezte, nem ijed meg Donald Trump amerikai elnöktől.
március 19., 09:40
- Sport
„Előnyömre vált az, hogy autista vagyok” – árulta el az ötszörös BL-győztes futballista
Az iskolában nehezére esett az olvasás, később diszlexiával is diagnosztizálták.
március 19., 17:48
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Sport
Eperjes lesz a Teqball központja a hétvégén
A vasárnapi döntőket az Indaplay élőben közvetíti, az online stream az Indexen is elérhető lesz.
március 19., 17:53
- Sport
Sokkolta a közvéleményt a 15 éves fiú, a kétszeres olimpiai bajnokot is felülmúlta
Új csillag van születőben.
március 19., 16:06
- Sport
Kezd elfogyni válogatottunk: csúszhat Dárdai Bence debütálása
Egyik kulcsemberünk is külön edzett órákkal a sorsdöntő összecsapás előtt.
március 19., 12:21
- Sport
Elkezdődött a Nemzetközi Olimpiai Bizottság közgyűlése, hamarosan kiderül, ki lesz a szervezet új elnöke
Egyik első feladata a női mezőny védelme és a tisztességes verseny feltétlen biztosítása lesz.
március 19., 10:39
- Sport
Órákon belül a világ egyik legnépszerűbb stadionjába szólítják Marozsán Fábiánt
Kőkemény párbaj vár hazánk első számú teniszezőjére.
március 19., 11:52
- Címlapon
Mi van, ha a borzalom bennünk van, nem pedig odakint?
Az És miért, hogy az éjszaka lesújt, feldob és energetizál.
2 órája
- Sport
A címvédőnél úgy hírlik, hogy Max Verstappen távozik a Red Bulltól
Már a tavalyi botrányok után is szóba került a váltás.
március 19., 15:19
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Sport
Újabb sérülés sújtotta a magyar válogatottat a sorsdöntő párharc előtt
Három kapus maradt a keretben.
március 19., 10:53