Zsuzsanna
0 °C
10 °C

Egy MTV-st is megvettek a focicsalók

2011.09.12. 09:45

Hétfőn állnak először a Bács-Kiskun Megyei Bíróság elé annak a bandának tagjai, akik az elmúlt években összesen 900 millió forint támogatást csaltak össze egy fiktív magyar focicsapatra - írja a delmagyar.hu.

A banda tagjait csalással, vesztegetéssel és magánokirat-hamisítással vádolják. A vádirat szerint az első-, másod- és harmadrendű vádlottak 2004 és 2009 között több magánszemélytől több mint 900 millió forint készpénzt vettek át kölcsön jogcímén azzal a szöveggel, hogy azt a tulajdonukban lévő futball klub beindítására, különböző pályázatok önerejének biztosítására fordítják. A pénzt ráadásul befektetési céllal kérték - kamatfizetési kötelezettség mellett -, mely tevékenységre PSZÁF-engedéllyel nem rendelkeztek.

A kölcsönadókat - egyebek mellett egy valótlan tartalmú, hamis likviditási szerződés készítésével és felhasználásával - tévedésbe ejtették és folyamatosan tévedésben tartották a pályázatokkal kapcsolatos elbírálások, kifizetések tekintetében. A kölcsön összegét egyetlen esetben sem fizették vissza. A sértettek megtévesztése érdekében az ügyészség állspontja szerint képesek voltak addig is elmenni, hogy lefizették a Magyar Televízió egyik munkatársát azért, hogy a Telesport internetes oldalán egy valótlan tartalmú cikket jelentessen meg a vádlottak tulajdonát képező futballklub és a Mercedes gyár közötti szponzori szerződésről.

Az első- és másodrendű vádlott előzetes letartóztatásban van, a harmadrendű vádlott pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. Az ügyészség a vádiratában az első-, másod- és harmadrendű vádlott esetében végrehajtandó, míg a negyedrendű vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!