Az Anzsi orvosai letiltották Dzsudzsákot
További Futball cikkek
- A Liverpool edzője a Manchester City kizárásán viccelődött, majd rögvest visszakozott
- Kilenc embert vitt el a rendőrség Szoboszlaiék csúcsmeccse után
- A magyar válogatott megszerezte az első győzelmét az ománi vb-n
- Megtagadta a szivárványos karszalag viselését a Premier League-játékos, vallási okokra hivatkozott
- Már 100 körüli halottja van a tragédiába torkolló futballmérkőzésnek
Hiába nyilvánította egészségesnek a magyar orvosi stáb Dzsudzsák Balázst, az Anzsi Mahacskala középpályását, klubjának orvosai más véleményen vannak, így könnyen előfordulhat, mégsem engedik játszani a válogatott futballistát a keddi, finnekkel szembeni Eb-selejtezőn.
A Class FM Morning Show című műsorában egy élő beszélgetést hallhattak a nézők a légióssal, aki egy kórházból jelentkezett, ahonnan a fejleményekkel szolgált.
„Az utolsó röntgen eredményére várok, ezért a délelőtti edzést ki is hagyom. Nagy hévvel mentem a legutóbbi vizsgálat után footgolfozni, el is mondtam a sajtóban az örömhírt, hogy játszhatok, és ugye az orvosok is mondták, hogy az eddigi életvitelemet folytathatom. Aztán jött egy e-mail, hogy az Anzsi orvosai abból a képből, amit elküldtünk, nem azt látják, hogy teljesen összeforrt volna a csont, így valószínűleg nem járulnak ahhoz hozzá, hogy pályára léphessek.
Természetesen egyből jeleztük, hogy ne csinálják már, hiszen az az orvos csak látja, hogy mi a helyzet, aki megműtött. Aztán a doktor úr beszélt is a kinti emberrel, és abban maradtunk, hogy újabb felvételeket kérnek. Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi akadálya a pályára lépésemnek, bár őket is meg lehet érteni. Nem 2 forintot fizettek értem, amióta megsérültem, egyetlen percet sem játszottam kint, és mégiscsak ők a kenyéradóim. Egyébként én sem vagyok az a játékos, aki játszana, belemenne a rizikóba, ha fájdalmai lennének – nyilatkozta a labdarúgó.
A műsorvezető ezek után azt kérdezte, mindez azt jelenti-e, hogyha a röntgenfelvételek nyomán az Anzsi orvosa belemegy a pályára lépésbe, akkor játszhat.
„Igen, ez így van” – felelte Dzsudzsák, aki még hozzátette: „Az edzéseken nem látszik, hogy nyomott hagyott volna rajtam a hosszabb kihagyás. Persze, más egy meccs, hiszen egy edzésen 50-60 percet vagyok terhelés alatt, egy meccs pedig más ritmus, és 90 percig tart. Annak is örülök, hogy itt vagyok, nem mellesleg pedig a csapat nélkülem nyert két fontos meccset, így ha csereként kapok szerepet, akkor csereként, annak is örülni fogok. Ha pénteken olyan eredmény születik Finnországban, ami nekünk kedvez, akkor még jobban fogok harcolni azért, hogy pályára léphessek” – hangzott a futballista nyilatkozata a Class FM-en.
A válogatott orvosai döntenek Dzsudzsák szerepléséről
„A felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy Balázs csonttörése meggyógyult, és folytathatja a sportolást, a kollégám erről tájékoztatta az Anzsi orvosi stábjának egyik tagját is - fogalmazott Szilágyi György, a válogatott orvosa. - Félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy Balázs tökéletesen egészséges, hiszen a sérült rész körüli izmok még regenerációra szorulnak, de az edzéseket már teljes intenzitással végezheti.”
Az MLSZ közleményéből kiderül, hogy a válogatott vezetése jó kapcsolatra törekszik minden klubbal, ezért az Anzsi Mahacskalát is folyamatosan tájékoztatja Dzsudzsák Balázs állapotáról, arról azonban nem az orosz klub dönt, hogy a futballista játszhat-e a finnek elleni mérkőzésen. Ebben a kérdésben kizárólag a válogatott orvosai és a szakmai stáb határozhat.