1-6: erről évtizedekig fogunk beszélni
További Futball cikkek
- Hivatalossá vált, hogy Kecskeméten folytatja a Fradi magyar válogatott labdarúgója
- Hatalmas fizetéssel marasztalná távozófélben lévő sztárját a Liverpool
- Három légiósa nem tartott a Ferencvárossal a spanyolországi edzőtáborba
- Kétgólos Roma-sikert és tömegjelenetet hozott a római derbi 200. felvonása
- Roy Keane a negyedik ligába száműzné a betliző Liverpool-sztárt, de ő a Tranmere-nek sem kell
Idegenben, végig meggyőző, néhol tényleg fantasztikus játékkal ütötte ki a Manchester City a Manchester Unitedet a városi derbin, a Premier League 9. fordulójában. Balotelliék nagyrészt azt csináltak a pályán, amit csak akartak.
A City az első komoly helyztéből vezetést szerzett, a 22. percben Milner gurította vissza Silva labdáját, Balotelli 15 méterről a jobb sarokba lőtt. A csatár - akinek nem mellesleg szombaton kigyulladt a háza, mert tűzijátékkal szórakoztatta a barátait - "Miért mindig én?" pólóban ünnepelte magát, kapott is egy sárgát.
A második félidő elején Agüero ugratta ki Ballotellit, akit Evans csak lerántani tudott. Clettenburg játékvezető jogosan állította ki, tíz emberrel folytatta a United.
Balotelli a 60. percben második gólját is megszerezte, Milner és Silva összjátéka után előbbi adott be laposan középre, a lemaradó Smalling mellett a támadónak csak be kellett passzolnia.
Kilenc perccel később szinte ugyanez volt a menet, csak most Richards adott be a jobb szélről és Agüero passzolta be a kapuba, ezuttal Phil Jones maradt le. Ekkor kezdtek sokan hazaindulni az Old Traffordról.
A 81. percben Fletcher szépített, 16-ról csavart a bal felsőbe.
A 90. percben jott a negyedik City-gól, Barry fejelt rosszul egy szögletbe, de Lescott még vissza tudta tenni, a Balotelli helyett érkező Dzeko közelről térdelte a kapuba.
Egy percre rá - a három perces hosszabbításban - jött az ötödik is, Dzeko ugratta ki David Silvát a teljesen szétesett manchesteri védelem között, a spanyol közelról De Gea lába között pöckölte be a labdát. Szinte azonnal a középkezdés után az előbb gólt szerző Silva adott zseniális labdát Dzekónak, aki szinte egyedül mehetett a kapura, ballal lőtte el De Gea mellett.
"Ez volt a legszörnyűbb napunk. - mondta a lefújás után Sir Alex Ferguson, az MU vezetőedzője. - Ez egész karrierem legrosszabb eredménye, ha jól emlékszem, játékosként sem kaptam ki soha 6-1-re. A kiállítás megpecsételte a sorsunkat, az volt a halálos lövés. Hiba volt, hogy még 1-4 után is támadni próbáltunk, akkor már egyszerűen hagyni kellett volna."
Mancini csapata ezzel öt pontra növelte előnyét a tabellán a Manchester United előtt.
Buzsáky Ákos csapata, az újonc Queens Park Rangers meglepetésre 1-0-ra legyőzte a Chelsea-t, a londoniak Bosingwa és Drogba korai kiállítása miatt az egész második félidőben kilenc emberrel küzdöttek. Buzsáky a cserepadról nézte végig a meccset.
Eredmények
Premier League, 9. forduló:Manchester United-Manchester City 1-6 (0-1)
g: Fletcher (81.), illetve Balotelli (22., 60.), Agüero (69.), Dzeko (89., 93.), Silva (90.)
kiállítva: Evans (47., Manchester United)
Arsenal-Stoke City 3-1 (1-1)
g: Gervinho (27.), van Persie (73., 82.), illetve Crouch (34.)
Fulham-Everton 1-3 (0-1)
g: Ruiz Gonzalez (68.), illetve Drenthe (3.), Saha (90.), Rodwell (92.)
Queens Park Rangers-Chelsea 1-0 (1-0)
g: Helguson (10., 11-esből)
kiállítva: Bosingwa (33.), Drogba (41.) - mindkettő Chelsea