Köteles 11-est védett, leégette a Chelsea-t

2011.11.01. 23:20

Nagyszerűen játszottak a magyarok a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában. A Racing Genk úgy ért el 1-1-et a Chelsea-vel, hogy az első félidőben úgy tűnt, megismétlődik a két héttel ezelőtti 5-0-s angol siker.

Az, hogy ez nem így történt, elsősorban Köteles László érdeme, aki az első félidőben, 1-0-s vendégvezetésnél kivédte Raúl Meireles 11-esét. A kapus később is nagyokat fogott, Vossen pedig belőtte a Genk első gólját a csoportkörben, amivel a belgák az egyik pontot otthon tartották.

A játéknap legnagyobb meglepetése, hogy a ciprusi APOEL 2-1-re legyőzte a G csoportban a Portót.

Az Olympiakoszban Megyeri Balázs élete első BL-meccsén szerepelt, a bombagólt nem védhette, a görögök Dortmundban kaptak ki. Az Arsenal 0-0-t játszott a Marseille-jel, a londoniaknak semmi sem sikerült, a meccs helyzetét Jenkinson hagyta ki, két méterről fölélőtt egy oldalról átemelt labdát.

A BL-történetének második leggyorsabb találata is ezen a játéknapon esett: egy borzasztó kapushiba után a valenciai Jonas 10,6 másodperc után juttatta előnyhöz a Valenciát a Leverkusen ellen. (A csúcs még mindig Roy Makaayé, aki 10,3 másodperc után volt eredményes.)

A Valencia–Leverkusenen született talán a forduló gólja is, Soldado gyönyörű sarkazással volt eredményes.

A nap hőse Lionel Messi, az argentin három gólt lőtt a Viktoria Plzennek. Az első a 200. barcelonai gólja volt, amelyet a 286. tétmeccsén ért el, a második az 50. találata, amit ebben az esztendőben szerzett.

Victor Valdes megjavította a góltalansági klubrekordot. A kapus a 38. percben lépte át a 824 perces határt, amely eddig Miguel Reina 1972/73-as szezonban felállított csúcsát jelentette. Valdes legutóbb szeptember 21-én kapott gólt.

A Barcelona ezzel a sikerével – a Milan mellett - már továbbjutott a csoportkörből.

Még egy rekord: a dortmundi Kevin Grosskreutz és a leverkuseni Stefan Kiessling is először volt eredményes Bajnokok Ligája-találkozón.

BL-csoportkör, 4. forduló

E csoport:

Valencia (spanyol)-Bayer Leverkusen (német) 3-1 (1-1)

g: Jonas (1.), Soldado (65.), Rami (75.), illetve Kiessling (31.)

Genk (belga)-Chelsea (angol) 1-1 (0-1)

g: Vossen (61.), illetve Ramires (26.)

A csoport állása: 1. Chelsea 8 pont, 2. Bayer Leverkusen 6, 3. Valencia 5, 4. Genk 2

F csoport:

Arsenal (angol)-Olympique Marseille (francia) 0-0

Borussia Dortmund (német)-Olimpiakosz (görög) 1-0 (1-0)

g: Grosskreutz (7.)

A csoport állása: 1. Arsenal 8 pont, 2. Olympique Marseille 7, 3. Borussia Dortmund 4, 4. Olimpiakosz Pireusz 3

G csoport:

APOEL Nicosia (ciprusi)-FC Porto (portugál) 2-1 (1-0)

g: Ailton (42., 11-esből), Manduca (90.), illetve Hulk (89., 11-esből)

Zenit (orosz)-Sahtar Donyeck (ukrán) 1-0 (1-0)

g: Lombaerts (45+1.)

A csoport állása: 1. APOEL Nicosia 8 pont, 2. Zenit 7, 3. FC Porto 4, 4. Sahtar Donyeck 2

H csoport:

Viktoria Plzen (cseh)-FC Barcelona (spanyol) 0-4 (0-2)

g: Messi (24., 45+2., 90., az elsőt 11-esből), Fabregas (72.)

kiállítva: Cisovsky (22., Plzen)

BATE Boriszov (fehérorosz)-AC Milan (olasz) 1-1 (0-1)

g: Bressan (55., 11-esből), illetve Ibrahimovic (22.)

A csoport állása: 1. (és már nyolcaddöntős) FC Barcelona 10 pont, 2. (és már nyolcaddöntős) AC Milan 8, 3. BATE Boriszov 2, 4. Viktoria Plzen 1



  • Hírek
  • Csok