Enyhe mezőnyfölénnyel kezdte a vasárnapi rangadót (1-2) a Chelsea, a Premier League 12. fordulójában, de a Liverpool nagyszerűen kontrázott és már az ellenfél térfelén próbált labdát szerezni.
Az ideges hangulatú első félidő közepén Didier Drogba szabadrúgásánál már a műsort közvetítő is gólt látott, de a labda a hálótartó vasról visszapattanva okozott zavart. Eközben a Liverpool kétszer is ziccerbe került, de mindkétszer az alapvonalról beadott labda a védőkről pattant ki.
Aztán a 33. percben már nem volt Chelsea-védő, aki menteni tudott volna. Sőt szemmel is nehezen lehetett követni a liverpooli akciót. Charlie Adam vette el a labdát Obi Mikeltől, a gyors passzok után Bellamy adta a gólpasszt Maxi Rodrigueznek.
A második félidő elején Drogba került ziccerbe, 15 méterről fölé pörgette, majd nem sokkal később Skrtel mentett nagy helyzetben szögletre. A sokkal nagyobb iramban futballozó Chelsea az 55. percben egyenlített. Malouda remek beadását a szünetben beálló Danny Sturridge vágta öt méterről a kapuba.
Maradt a hazaiak fölénye, Malouda a 69. percben szenzációsan ollózott, de mellé. Az utolsó húsz percben elképesztő birkózás volt komoly ziccer nélkül.
A 82. percben Kuyt dönthette volna el a meccset, de 16 méterről mellé lőtt, aztán Glen Johnson kapott szenzációs indítást, és Petr Cech mellett a jobb alsó sarokba gurított. A Liverpool egymás után másodszor tudott nyerni a Stamford Bridge-en.
A Chelsea másodszor kapott ki hazai pályán.