Az angolok nemigen akarnak futballozni, megvárják, amíg a lelkes portugálok odaadják nekik a labdát. Kalounak volt is egy újabb helyzete egy újabb klasszikus kontrából, de Artur jól jött ki. 25 perc még a szenvedésből.
Haralambidesz próbálta elpörgetni Casillas mellett, de mellé ment.
A Real portugál játékosa jobbról, 20 méterről irgalmatlanul bevágta. Pardo aláfutott. Real–APOEL 3-1
Djaló úgy egyhetven körül lehet, mégis ő fejelte el a labdát öt védő között, fölé. A másik oldalon Matát szerelte Kalou, és lőtt mellé. Újra a másik oldalon a Cardozo helyére beállt Nelson Oliveira mehetett ziccerben, de a rövidre lőtt, így Cech lábbal védett. Negyedóra a végéig.
Callejón kapott remek indítást a bal oldalon, a 16-oson belül visszahúzta, majd bevágta a jobb alsóba.
Adornót buktatták.
Szépített az APOEL, a korábbi Real-játékos, Santiago Solari öccse, Estaben lőtte be a büntetőt.
A csereként beállt Angel Di María nagyszerű emelésével már 5-2
Haralambidesz fél méterről lőtte be, de lesről.
Remekül tolták be a labdát jobbról, Djaló kapura fejelte, és bár mellé ment volna, Cech szögletre ütötte. A sarokrúgás remekül csavarodott be, Javi Garcia megelőzte Cechet és a kapuba csúsztatott. 10 emberrel egyenlített a Benfica, egy gól kell neki a továbbjutáshoz.
A cserecsatár szépen visszavette a labdát, de ahelyett, hogy a középen tök üresen álló Djalóhoz passzolt volna, jobb külsővel csavart két méterrel mellé.
Vége meccsnek, a Real Madrid 5-2-re nyert, 8-2-vel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ahol a Bayern München lesz az ellenfele.
Az utolsó percekre teljesen beszorult az emberelőnyben játszó Chelsea, a 92.-ben Aimar adhatott be szabadot az angol térfél közepéről. Borzasztóan ívelt, a labdát kifejelték, de Aimar megszerezhette volna, csakhogy lassú és bátortalan volt, így Meireles magasra felrúgta elvitte. A kaputól 60 méterre történt mindez, de a portugál már nem adta a le a labdát - Drogba remekül elvitte a védőt -, és nagy sprint után 17 méterről kilőtte a bal felső sarkot. Az angolok borzasztó gyengén játszottak, de újra nyertek, és 3-1-gyel elődöntősök, mennek a Barcelona ellen.