Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Elza
3 °C
8 °C

A telt ház lehet a Loki legnagyobb ellenfele

2012.07.17. 19:19
A magyar bajnok az albán Skënderbeu Korçë ellen, idegenben kezd a BL-selejtezőben. A hazaiak kemények, edzőjük magabiztos, a párharcból illene továbbmenniük a harmadik körbe, ahol már komolyabb ellenfelek jöhetnek. Kondás Elemér csapata négy órát zötykölődött, hogy Tiranából Korçába érjen, a legnagyobb ellenfél a telt ház lehet.

„A győzelemért jöttünk! A Skënderbeu jó csapat, de úgy vélem, a saját erősségeinkre építve megnyerhetjük a meccset. Tudom, hogy az albán csapat jó játékra képes, mégis bízom abban, hogy játékosai elkövetnek majd hibákat, és azokat kihasználjuk. A szintén albán Flamurtari és a Honvéd múlt heti mérkőzésén látottak megerősítenek ebben a várakozásomban. Szóval elérhetjük azt az eredményt, amelyikért jöttünk" - mondta Kondás Elemér, az egyetlen magyarként BL-indulási jogért induló debreceni Loki edzője.

Stanislav Levy, a Skënderbeu vezetőedzője magabiztos, a rendelkezésükre álló kerettel szerinte győzniük kell. „Azt is elmondtam a játékosaimnak, hogy hatalmas csalódás lenne, ha nem jutnánk tovább. Bízom magamban és a csapatban is. Egy hazai győzelem fantasztikus atmoszférát (telt ház várható, ami nyolcezer embert jelent - a szerk.) teremtene az öltözőben, és erre számítok a stadionban is kedden" – mondta a Sport Eksperesnek.

A Debrecen repülőgépe hétfő reggel indult Tiranába, az eltiltott Ibrahima Sidibe és a sérüléssel bajlódó, az elmúlt szezonban meghatározó Selim Bouadla, Ludánszki Bence és Roguy Meye nem tartottak a csapattal. Kondás a sorsolásnál azt mondta, legalább nem kell messzire utazniuk, de a Tiranából Korcëba tartó négyórás buszozás valószínűleg nem tett túl jót a hangulatnak.

Rajtuk kívül csak a Fradinak sikerült

A Bajnokok Ligája 1992-es indulása óta (elődje a BEK volt) csak két magyar csapatnak sikerült túljutnia a selejtezőkön. Az egyik az 1995-ös Ferencváros, a másik pedig három éve éppen a Debrecen volt. A Fradinak akkor még csak egy csapatot kellett legyőznie. Nyilasék a belga Anderlecht ellen mentek egy borzasztóan nehéz csoportba (Real Madrid, a címvédő Ajax és a Grashoppers), kiestek, de helytálltak, a Grashopperst pl. idegenben ütötték ki 3-0-ra, a Real Madriddal itthon ikszeltek. A Debrecen sem kapott túl könnyű csoportot (Liverpool, Lyon, Fiorentina), de a vége azért csalódás volt. Pont nélkül, tizenkilenc kapott góllal, csoportutolsóként estek ki. Náluk rosszabb mutatói csak a legutóbbi szezonban 3-22-es gólaránnyal, nulla ponttal búcsúzó Dinamo Zagrebnek vannak.

A Skënderbeu egy poszt kivételével a legjobb összeállításában kezd majd, Bledi Shkëmbit, a sérült csapatkapitányt Erjon Vucaj helyettesíti.

A Debrecennek ez a hatodik selejtezője a BL-ben, mindegyik alkalommal a második körben szálltak be, csak egyszer nem jutottak tovább. Onnan a rájátszásba kerülni viszont megint csak egyszer, a 2009-2010-es szezonban sikerült, igaz, akkor a Levszki Szófia elleni oda-vissza győzelemmel a BL főtáblájára került a Loki. A második fordulóban a svéd Kalmart verték itthon 2-0-ra, a visszavágón 3-1-re kaptak ki, így idegenben lőtt góllal mentek tovább. Az észt Levadia Tallinn következett, itthon és kint is 1-0-ra nyertek. A rájátszásban jöttek a bolgárok, idegenben 2-1-re nyert az akkor még Herczeg András által irányított csapat, a Puskás Ferenc Stadionban Varga és Rudolf góljaival hozta a sima 2-0-t.

A 3. körben már komolyabb ellenfél jönne

Ha meglesz a továbbjutás, az Anderlecht, a Celtic és a CFR Cluj (Vass Ádám új klubja) biztosan lehet ellenfél, de jöhet akár az FC Basel is, ami már kiverte egyszer a Lokit. A Salzburg, a BATE Boriszov, a Dinamo Zagreb, vagy a Partizan Beograd is komolyabb ellenfél.
A Bajnokok Ligájában és az Európa Ligában is négy párharcot kell megnyerni a főtábláért. Ha a Debrecen eljut a harmadik körbe, és ott esik ki, akkor az EL playoff-körében folytathatja. Ha a negyedik körben búcsúzik, Európa Liga-főtáblás lesz.

A Skënderbeu egyszer, az előző kiírásban szerepelt a BL selejtezőjében (a mostanival együtt háromszoros bajnokok). Akkor is a második fordulóban kapcsolódott be, és a később negyeddöntős ciprusi APOEL Nicosia kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta. Az albánok 364. helyen vannak az UEFA legutóbbi világranglistáján, a Debrecen legjobb magyarként a 174.

Az albán csapat a bajnokságban egyetlen ponttal előzte meg a Teuta Durrest. Legjobbjuk a svájci Neuchatelben is megfordult Daniel Xhafaj volt, aki tizenegy góllal a legeredményesebb játékos lett.

A meccs 20:30-kor kezdődik a Skënderbeu Stadionban, a játékvezető a bolgár Nikolaj Jordanov lesz. A visszavágót jövő kedden, Nyíregyházán rendezik.