![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Egervári: Továbbra is a második hely a cél
További Futball cikkek
-
Attól a csapattól igazolt védőt a Ferencváros, amely kiejtette a Bajnokok Ligájából
- Az angol harmadosztályba vezethet a magyar válogatott középpályásának útja
- A Real Madrid edzője és két kulcsjátékosa is csúcstartó lett a Szuperkupa-győzelem után
- Új időszámítás kezdődik Kispesten, tulajdonosváltás a Budapest Honvédnál
- Akár politikai okok is állhatnak Lamine Yamal apjának megkéselése mögött
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint nem rendítheti meg a magyar labdarúgó-válogatottat a világbajnoki ezüstérmes hollandoktól elszenvedett 4-1-es keddi vereség, és a cél továbbra is a második hely megszerzése a vb-selejtező csoportban.
„Megérdemelten nyerték meg a mérkőzést a hollandok, igaz, hátul komoly hibákat követtünk el. Ahogy futottunk az eredmény után, a hollandok megtalálták a gyenge pontjainkat, és ki is használták ezeket. A két októberi mérkőzésen nyerni kell ahhoz, hogy versenyben legyünk a csoport második helyéért” - kezdte értékelését a találkozó után a szakember, aki szerint korábban nem volt jellemző, hogy nagy egyéni hibákat követnek el a játékosok, ám most ezekből több is előfordult.
![Gyors holland gól után 11-ből , Dzsudzsák Balázs egyenlített.](https://kep.index.hu/1/0/331/3317/33172/3317218_cd33acb250a00a39f33aa731f8e85b6d_wm.jpg)
„Hátul tele vagyunk százkilencven centis emberekkel, erre lefejelnek minket" - tette hozzá Egervári, aki - mint megjegyezte -, azért kezdett Lipták Zoltánnal Juhász Roland mellett a védelem tengelyében, mert Pintér Ádám személyében egy védekező középpályás kidőlt, az ő pótlását pedig a védő Korcsmár Zsolt feljebb tolásával kellett megoldani. Egervári szerint utóbbi kedden is jól teljesített. A tréner azt is elmondta, miért Priskin Tamást vetette be csatárként Szalai Ádám ellenében: „Egyszerűen arról van szó, hogy ebben a nyolc napban úgy éreztem, Tamás jobb állapotban van.”
A folytatással kapcsolatban Egervári leszögezte, fontos lenne, hogy a hollandok a többi csoportellenfelet is legyőzzék, akkor ugyanis senki sem kerülne lépéselőnybe. A lehetséges személyi változásokról pedig elmondta, hogy a következő mérkőzésig lévő egy hónapban bárki bekerülhet a csapatba, ahonnan egy-egy rosszabb teljesítménnyel ki is lehet kerülni.
A világranglistán nyolcadik, vb-ezüstérmes hollandok szakvezetője, Louis van Gaal szerint jól sikerült megtalálnia az arányt a hazai játékosok és a külföldön légióskodók között.
„Mindig is mondtam, hogy kiváló a holland bajnokság színvonala, ezt most ezek a játékosok is megmutatták" - mondta a szakember, aki szerint a remek csapategységet jól mutatja, hogy egy-egy rutinos futballista, aki korábban meghatározó szerepet töltött be a holland válogatottnál, elfogadta, hogy csak csereként számolnak vele, de ebben az esetben is teljes erőbedobással küzd a nemzeti csapatért. Hozzátette, hogy természetesen kockázatos ennyi fiatalt a csapatba tenni.
„Ugyanakkor például Seedorfot 16, Iniestát 17, Xavit 18 évesen állítottam be, ami engem igazol” - utalt arra, hogy az Ajax és a Barcelona edzőjeként is épített a fiatalokra.
Van Gaalt dicsérik a holland lapok
Louis van Gaal nyáron kinevezett szövetségi kapitány merész húzásait és sikeres első két mérkőzését dicsérték a szerdai holland lapok, miután a nemzeti csapat 4-1-re legyőzte világbajnoki selejtezőn a magyar labdarúgó-válogatottat Budapesten."Van Gaal fantasztikusan kezdett!" - örvendezett a De Telegraaf bulvárlap. "A törökök elleni 2-0-hoz képest ezúttal nem akadtak problémák a megfiatalított csapattal, pedig Arjen Robben nem játszhatott, miután a bemelegítésnél megsérült. Ez az Oranje még sokkal jobb is lehet, ha a kapitánynak több ideje lesz formálni."
A találkozó előtt több médium kétkedve fogadta, hogy a szakvezető a nemzetközi porondon tapasztalatlan játékosokat hívott be, akik eddig jobbára csak a hazai bajnokságban bizonyítottak.
"Ez volt a ligaválogatott plusz, művésznevén nagyválogatott" - írta a De Volkskrant. "Eddig sikertörténetnek bizonyult van Gaal kockázatos húzása, hogy rohamtempóban átépíti a csapatot."
A magyar csapat sorozatban nyolcadik mérkőzését veszítette el a hollandokkal szemben, legutóbb 1984-ben tudta legyőzni Hollandiát, amelytől ráadásul az elmúlt öt találkozón 26 gólt kapott.
Egervári Sándor együttese - amely múlt pénteken az andorraiak legyőzésével rajtolt a sorozatban - legközelebb október 12-én Észtországban vendégeskedik, majd négy nappal később a török csapatot fogadja.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)