Kockázat nélkül kapott ki a Videoton
További Futball cikkek
- Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső
- Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
- A Bournemouth bejelentése után már csak idő kérdésének tűnik Kerkez klubváltása
- Másfél év után visszatért a Sepsi OSK-hoz a magyar válogatott védő
- Szoboszlai szerdai játéka még mindig kérdéses, kezdő bizonyosan nem lesz Londonban
A Videoton vereséggel búcsúzott az Európa Ligától, mert a Sporting a csütörtöki esőzés miatt halaszott mérkőzésen 2-1-re legyőzte Lisszabonban. Az már csütörtök este kiderült, hogy a Videoton nem jutott tovább a legjobb 32-be, mert a Genk 0-0-t játszott a Basellel, így ez a két csapat ment tovább a kieséses szakaszba.
A hazai csapat nem tűnt túl motiváltnak a mérkőzés előtt, mert sokkal többet beszéltek a hétfői Benfica elleni rangadóról, mint az EL-zárófordulóról. A nem a legerősebb felállásában futballozó Sporting azonban mégis agilisebbnek tűnt a mérkőzés elején.
A Videoton átadta a portugáloknak a területet, csak a 20. perc után tűnt úgy, hogy valóban a győzelemre törekszik a magyar csapat. Több ígéretes helyzete volt, Nikolics került ziccerbe, majd Renato Neto is egy felső léces lövésig jutott. A lendület azonban csak negyedóráig tartott, utána megint a Sporting irányított, bár nem volt különösen veszélyes helyzete.
A felállás a második félidőben sem változott, a hazaiak kezdeményeztek, a Videoton pedig saját térfelén ragadt, csak pár erőtlen kontrával próbálkozott. A Sporting sem kidolgozott akcióból, hane egy jól eltalált szabadrúgásnak köszönhetően vezetett, Insuá középről eleresztett lövése Tujvelről kipattant, a labdára lecsapó Labyad pedig a felső léc alá vágta. A 78. percben a Videoton egyenlíthetett, kezezésért ítéltek neki 11-est. A büntetőt Sándor határozottan a bal alsó sarokba küldte. Ez azonban nem adott magabiztosságot a csapatnak, a védelem egy szöglet után megzavarodott, Viola ezt kihasználva térdmagasságból fejelt a bal alsó sarokba.
A csapat több tagja ezt már nem tudta feldolgozni, Sándor össze is szedett egy piros lapot.
Az emberelőnyben a Sporting újra és újra kapu elé került, de vagy Tujvel védett, vagy egyszerűen mellé lőttek. Az utolsó percben még újra lendületbe tudott jönni a Vidi, de ez már kevés volt, a Sporting kivédekezte a rohamokat.
A Videoton csoportjában hat ponttal, a harmadik helyen állt.
A mérkőzés:
A Videoton kezdőcsapata:
Tujvel - Brachi, Vinícius, Caneira, Szolnoki - Renato Neto, Tóth - Walter Lee, Sándor, Oliveira - Nikolics
A Sporting kezdőcsapata:
Marcelo - Xandao, Boulahrouz, Insúa, Capel, Labyad, Rinaudo, Fernandes, Cédric, Viola, Esgaio
0. perc: felhős az ég, de most nem esik. 15 fokos a levegő. A lelátók meglehetősen üresek, részben a halasztás részben a Sporting-szurkolók bojkottja miatt.
Első félidő:
2. perc: a Sporting kezdett élénkebben, Viola a 16-osról tisztán lőhetett, szerencsére kapu fölé.
7. perc: egyelőre a portugálok irányítják a játékot, a jobb és bal szélen is próbálkoznak, bár helyzetig nem jutnak. A Vidi jobbára a felezővonal mögé húzodva védekezik, csak ott támadják meg a sportingosokat.
16. perc: füttykoncert a kongó stadionban, Esgaio lesét fújta be jogosan a bíró
17. perc: az első komoly Videoton helyzet, Oliveira lőtt 13 méterről, de Marcelo védte a lapos lövést. A Sporting kezezést reklamált a helyzet előtt.
20. perc: Nikolics lesgyanús helyzetben ugrott ki a kaputól negyven méterre, a labdát azonban hosszan tolta meg, kisodródott, de egy-egyben vihette a kapusra. Végül Marcelóba lőtt.
23. perc: Újra remek helyzetet dolgozott ki a Vidi, végül Renato Neto lőtte el középről, a felső kapufára csavarta a labdát.
32. perc: az ígéretes támadások után megint visszafogottabb a Videoton, a Sporting a széleket erőlteti továbbra is, de még beívelésekig sem jutnak
43. perc: saját térfelére szorult a Videoton, a Sporting letámadásba kezdett, de a nyomásból csak Insuá erőtlen lövése jegyezhető fel. A laposan megküldött labdát Tujvel könnyedén fogta.
45. perc: vége az első félidőnek, a Videoton három kapura lövése volt, de csak a meccs egy rövid szakaszában irányította a játékot.
Második félidő:
46. perc: egyik csapat sem cserélt játékost a szünet után.
52. perc: Boulahrouz került helyzetbe, de kapu felé lőtt, aztán Esgiao és Insuá is veszélyeztetett. Felélénkült a Sporting.
57. perc: Sándor próbálozott távolról, nem tűnt veszélyesnek, de mégis kapura ment, miután megpattant egy védőn. Marcelo azért könnyen fogta. Sousa ezután lehozta Filipe Oliveirát és Gyurcsót állította be.
59. perc: Viola robbant be egy szögletre, de teljesen üresen érkezve, három méterről is a kapu fölé lőtt, aztán a mezőnybe visszakerülő labdát Bouhlarouz is az égbe küldte.
65. perc: Insuá jól eltalált szabadrúgását nem tudta fogni Tujvel, a kipattanóra Labyad érkezett, és a közelről a felső léc alá vágta (1-0)
72. perc: Labyad duplázhatott volna, egyedül vitte Tujvelre, de Vidi kapusba lőtt a sportingos.
73. perc: Sousa két játékost is lecserélt. Tóth helyére Paraiba, Nikolics helyére Kovács érkezett.
78. perc: kezezésért büntetőt ítél a Sporting ellen a görög játékvezető, Rinaudo karjára pattant fel a labda
80. perc: Sándor a bal alsó sarokba küldte a tizenegyest (1-1)
82. perc: képtelen volt tisztázni az ötösön állva a Videoton védelem, az elvetődő Viola térdmagasságban befejelte a kapuba a labdát. 2-1
84. perc: Sándort utánrúgásért kiállították, levadászta Capelt.
88. perc: lefordult a Sporting, Violával már csak Tujvel volt szemben, a kapus ügyesen kapott bele a lövésbe.
92. perc: Gyurcsó tört be a 16-osra nagy lendülettel, de lövését blokkolták.
Európa Liga, G csoport, 6. (utolsó forduló):
Sporting Lisboa (portugál)-Videoton 2-1 (0-0)José Alvalade Stadion, 2500 néző, v.: Michael Kukulakisz (görög)
gólszerzők: Labyad (65.), Viola (82.), illetve Sándor (80., 11-esből)
kiállítva: Sándor (83.)
sárga lap: Rinaudo (9.), Fernandes (57.), Cédric (75.), Labyad (84.) illetve Walter Lee (45.), Tóth B. (54.), Caneira (79.), Vinícius (81.)