13 éve még 3. ligás volt a brazil bajnok
További Futball cikkek
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
- Több mint 60 topligás mérkőzés várja a futball szerelmeseit az év legjobban várt időszakában
- Megvan az NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd új edzője
- Közeli családtagot is elítéltek a világbajnok futballista elrablásának ügyében
- Az NB II-es Csákvár egyedül a Barcelonával lenne hajlandó tárgyalni a támadójáról
Argentínában némileg alakítottak a bajnoki rendszeren. Az eddig Aperturának (nyitány) és Clausurának (zárás) hívott szakaszokat átkeresztelték, így az őszi szezon Torneo Inicial, a tavasz pedig Torneo Final lett. A kiesés rendszeren nem változtattak – vagyis az elmúlt három szezon megszerzett pontjainak és lejátszott meccseinek aránya rangsorol –, ugyanakkor már a három leggyengébb búcsúzik 2013 júniusában az élvonaltól.
A Vélez Sarsfield története 9. bajnoki címét nyerte, 2005 óta negyedszer lett első Miguel Calello csapata. A gólkirályi címet – a Newell’s-játékos, Ignacio Scoccóval társbérletben – is a klub futballistája, Facundo Ferreyra érdemelte ki, 13 góllal. Közepesen szerepelt az előző szezont két legjobbja. Az Apertura-bajnok Boca Juniors a hatodik, a Clausura-első Arsenal Sarandi a hetedik lett. Vélez elsősége az is jelenti, hogy a 2013-as Libertadores-kupa második körében csatlakozik a sorozathoz.
Tizenhárom éve még a harmadosztályú Serie C-ben szerepelt, az utolsó három évben másodszor lett bajnok a Fluminense. Az angol származású Oscar Cox által 1902-ben alapított klub története negyedik bajnoki címét nyerte. A riói arisztokraták egyesülete meggyőző szerepléssel lett első, 38 meccséből mindössze ötször kapott ki.
Jól követhető az a folyamat, ahogy az utóbbi években egyre több Európában szereplő klasszis tér haza. A Fluminensében a brazil származású, de portugál válogatott Deco volt a csapata egyik legjobbja, míg a kapitány Fred (a Lyonban négy szezont húzott le) 20 góllal lett a bajnokság legeredményesebb játékosa. A legnagyobb brazil tehetségnek tartott Neymar 14, a korábbi CSZKA Moszkva-csatár Vágner Love 13 gólig jutott. Ronaldinho a szezon felénél szerződött a Flamengótól a végül bajnoki ezüstöt nyerő Altético Mineirohoz.
A tavalyi bajnok, klub-vb-győztes Corinthians a hatodik, a legutóbbi második, Vasco Da Gama az ötödik lett. Ebben a szezonban is búcsúzott egy nagy bajnok. A Sport Recife, az Atlético Goianiense és a Figueirense mellett a Palmeiras is a másodosztályban folytatja jövőre. A nyolcszoros bajnokcsapatot még a korábbi AS Roma és Betis-játékos, Marcos Assuncao sem tudta megmenteni.
Bolíviában a 2012–2013-as szezon nyitányát a The Strongest nyerte, a San José lett a második. A legutóbbi bajnokság Clausurájában is hasonló sorrend volt. A liga alakulása, azaz 1977 óta tizedszer lett bajnok.
Idén Chilében csavartak egy nagyot a bajnokság rendezésén. Egy naptári évben előbb a 17 fordulós Aperturát, majd Clausurát rendeztek. Az alapszakasz legjobb nyolc csapata egyenese kieséses rendszerben folytatta az egyes szakaszok bajnoki címéért. Az első szakaszt a legnépszerűbb klub, az Universidad de Chile, a másodikat az 1974 után először bajnok Huachipato nyerte.
Kolumbiában hasonló elven működik a bajnoki rendszer, azzal a különbséggel, hogy a nyolc továbbjutó két csoportban folytatja, amelynek győztesei játszanak a szakaszok bajnoki címéért. Az Aperturát a Santa Fé, a Clausurát a Millonarios nyerte. Utóbbi 14-edszer lett első, de 24 év után először, ráadásul hatalmas csatában, tizenegyesekkel nyert.
Ecuadorban a Barcelona, Peruban a Sporting Cristal az első és a második szakaszt is megnyerte. Paraguayban a Cerro Porteno és a Libertad győzött. Uruguayban csak az első fejeződött be, amely Penarol győzelmével ért véget, így a 48-szoros bajnok már biztos ott lesz a jövő tavaszi bajnoki döntőben. Venezuelában is az Apertura ért véget, amelyet története során először, a Deportivo Anzoátegui nyert meg.
Az oroszok áttérésével már csak 11 olyan bajnokság van Európában, ahol a naptári év végén hirdetnek bajnokot. Izgalmasan alakult az egyik legerősebbnek vélt svéd első osztály, az Allsvenskan 2012-es idénye. Az első és a negyedik hely között mindössze négy pont volt a különbség, az Elfsborg hat év után végzett megint az élen, hatodszor lett bajnok. Az utolsó fordulóban az Elfsborgnak a döntetlen is elég volt, mert a Malmö kikapott az AIK otthonában 2-0-ra, éppen ez a három pont hiányzott a malmöi aranyhoz.
Hasonló drámaian ért véget a bajnokság Norvégiában is. Négy fordulóval a vége előtt még a Rosenborgnak és a Strömsgodsetnek is volt esélye, végül a címvédő Molde nyert. Kispadján azzal az Ole-Gunnar Solksjaerral, aki edzői pályafutása első két szezonjában a klub első két aranyérmét szerezte. A norvég bajnokságban két magyar is szerepelt. A bajnoki címről éppen csak lecsúszó Strömsgodsetben Kovács Péter 14 góljával társbérletben gólkirály lett. Míg a hatodik Brannban Korcsmár Zsolt 26 meccsen lépett pályára, kétszer volt eredményes.
Finnországban magabiztosan nyert a HJK Helsinki, 2009 óta sorozatban negyedszer lett a bajnok. A JJK-ban futballozó – amúgy finn állampolgár – Gruborovics Tamás 12 gólig jutott, csapattársa, a kapus Szeróvay Mihály idén nem védett, 21-szer ült a kispadon. Hasonlóan könnyen bajnok Fehéroroszországban a BATE Boriszov, a BL-ben is remeklő klub 2006 óta nem talál legyőzőre hazájában.
Örményországban a Sirak Gyümri, Észtországban a öt éve élvonalbeli Nömne Kalju, Feröer-szigeteken az EB/Streymur, Izlandon az FC Reykjavik, Lettországban a Daugava Daugavpils, Litvániában az Ekranas, Írországban pedig a Sligo Rovers lett a bajnok.