Rooney vagy Balotelli búcsúzik ma este
További Cikkek cikkek
Tizenegyespárbajban egyikük sem számít mesternek, de főleg az olaszok imádkozhatnak majd, ha esetleg erre kerülne a sor ma este, Kijevben. Prandelli csapata szokásához híven egyáltalán nem mutatott lenyűgöző játékot a csoportmeccseken, de az a tapasztalat, hogy a kieséses szakaszra rendszerint felszívják magukat. Ha a tizenegyeseket nem számítjuk, az utóbbi 24 évben mindössze kétszer veszítettek el kieséses párharcot. Ebből az egyik 2002-ben – tudjuk, miért – legendás, Dél-Korea ellen, a másik a 2000-es, a franciák elleni Eb-döntő volt. Hosszabbítás nélkül utoljára a szovjetek verték őket, méghozzá az 1988-as Eb elődöntőjében.
Az angolok ezzel szemben egyetlen komolyabb ellenfelüket sem tudták megverni nagyobb tornán 2002 óta. Akkor Argentínát győzték le 1-0-ra a csoportban. Utoljára 1996-ban, a hazai rendezésű Eb-n tudtak kieséses párharcból továbbjutni. Spanyolországot tizenegyesekkel búcsúztatták.
Anglia negyeddöntős mérlege kiábrándító: tízből hétszer kaptak ki Eb-n vagy vb-n ebben a szakaszban. Az olaszoknál ugyanez a statisztika kilencből kettő, azt a kettőt viszont tizenegyesekkel bukták el.
A két csapat legutóbbi 22 egymás elleni meccséből kilencet az olaszok, hetet az angolok nyertek, hat pedig iksz lett. Utoljára tíz éve találkoztak, akkor Montella duplájával az olaszok nyertek 2-1-re. Abból a csapatból ma csak Buffon lesz pályán, az angoloktól senki.
A májusban kinevezett Roy Hodgson közelebbről is ismerheti az olasz stílust, korábban két évig volt az Inter edzője. Az angol médiában hallani is lehet olyan véleményeket, hogy ez az angol válogatott a fegyelmezettség és a taktikus megközelítés miatt valamennyire hasonlít is az olaszokra.
„Mint minden olasz csapat, ez is nagyon tehetséges. Főleg középen van néhány rendkívül technikás futballistájuk. Mind nagyon jól bánnak a labdával és kiválóan passzolnak, a védők pedig nagyon kemények. Emellett ott van a kapujukban Buffon, a világ egyik legjobb kapusa. Olaszország kétségtelenül több, mint méltó ellenfél nekünk, viszont nálunk is vannak kiváló játékosok, úgyhogy ellenfelünk biztosan óvatosak lesznek ma este" – mondta a meccsről Hodgson.
Fabio Capello tényleg áruló?
Az angolok előző szövetségi kapitánya egyes jelentések szerint az olaszoknak kémkedett az angolok elleni meccsre, írja a Dailymail. Capello épp Miamiban volt, a tegnapi jótékonysági futballmérkőzésen. Pierfilippo, Fabio fia szerint apja teljesen megőrült a hírre, jogi lépéseket fontolgatnak az alaptalan vádak visszaszorítására. Mint Filippo mondotta, apjának még sok FA-taggal szoros a kapcsolata négy év közös munka után, számára értékes volt ez a négyéves edzősködés Angliában. Az olasz válogatott edzőjével, Cesare Prandellivel nem is beszélt már egy éve.
Gerrard is jó formában van, Rooney már az ukránok ellen visszatért, győztes gólt fejelt. Mellette a svédeknek álomgólt sarkazó Welbeck kezdhet majd, így Carroll és Walcott is a kispadra kerül. Prandelli nem számíthat egy kulcsfontosságú védőjére, Chiellinire, aki az írek ellen szedett össze combsérülést. Az ő helyén Bonucci, a Juventus fiatal védője játszik este. A csatársorban Balotelli valószínűleg visszakerül a kezdőbe, párja Cassano lesz.
„Anglia nagyon kemény ellenfél, de félelem nélkül kell belevágnunk a meccsbe. Figyelnünk kell és kivárni az adódó lehetőségeket. Néztük őket a tornán, az egyik legszervezettebb csapatról van szó. Biztosan hatalmas sebességgel fognak játszani, meg kell tudnunk állítani őket" – mondta Prandelli.
Eltiltott egyik csapatban sincs, de az angoloknál Ashley Cole, Gerrard, Milner, Oxlade-Chamberlain és Young, az olaszoknál pedig Balotelli, Balzaretti, Bonucci, De Rossi, Maggio, Montolivo, Thiago Motta és Buffon is egy sárgára vannak attól, hogy ne játszhassanak az elődöntőben.
A várható kezdőcsapatok:
Anglia: Hart, Johnson, Terry, Lescott, Cole, Milner, Gerrard, Parker, Young, Rooney, Welbeck.
Olaszország: Buffon, Abate, Bonucci, Barzagli, Balzaretti, Marchisio, Pirlo, De Rossi, Motta, Cassano, Balotelli.
Aki továbbjut, a végső győzelemre esélyes németekkel játszik az elődöntőben.