A Newcastle-edző lefejelte a Hull játékosát
A bajnokság nagyon fontos pillanatában botlott az Arsenal, amely idegenben nem hogy nem tudta legyőzni a Stoke Cityt, hanem egy büntetővel még ki is kapott. A Chelsea viszont nyert, így már négy ponttal elhúzott a rivális londoni csapattól, igaz, a halasztott mérkőzései miatt a Manchester Cityt még nem szabad leírni a versenyben.
A bajnokságot vezető Chelsea az utolsó helyen álló Fulham ellen játszott, de egészen a második félidőig kellett várni, hogy fölénybe kerüljenek. Andre Schürrle azonban belendült az 52. percben, bő negyedórával később pedig eldöntötte a mérkőzést mesterhármasával. A német szélsőnek ez volt az első triplája a Chelsea-ben, Heintinga 74. percben szerzett gólja pedig csak a szépítésre volt elég.
Az Arsenal nem hozta a kötelezőt a Stoke City ellen. Laurent Koscielny a saját 16-osán belül kezezett, teljesen egyértelmű volt az esetért a büntető, melyet Jonathan Walters értékesített a 76. percben. A fantáziátlanul játszó Arsenal nem tudott egyenlíteni, így már 4 pont a hátrányuk a Chelsea mögött.
A Newcastle elsősorban nem 4-1-es győzelme miatt említhető, hanem inkább azért, mert edzőjük, Alan Pardew lefejelte a Hull City egyik játékosát, David Meylert, amiért egyből ki is állították a kispadról. Az eset a 74. percben, 3-1-es Newcastle vezetésnél történt, sok oka nem volt tehát keménykednie a játékossal.
A Newcastle 100 ezer fontra büntette edzőjét, aki úgy magyarázkodott, hogy ez nem igazi fejes volt, csak előre tolta a fejét. Az angol szövetség (FA) is biztosan büntetni fogja az edzőt.
Eredmények
Everton-West Ham United 1-0 (0-0)
Fulham-Chelsea 1-3 (0-0)
Hull City-Newcastle United 1-4 (0-2)
Stoke City-Arsenal 1-0 (0-0)
Southampton - Liverpool 0-3
Az állás: 1. Chelsea 63 pont, 2. Liverpool 59, 3. Arsenal 59, 4. Manchester City 57 (két meccsel kevesebbet játszott)