A 31 éves Roy Chipolina élete legfontosabb pillanatát élhette át szombat este, amikor Gibraltár válogatottja fogadta Feröer-szigetek csapatát. A Lincoln védője a 21. percben ugyanis megszerezte Gibraltár első gólját - a válogatott második mérkőzésén, ráadásul a fejessel még vezetéshez is juttatta csapatát.
Az előnyt sokáig azonban nem sikerült tartani, öt perccel később Edmundsson góljával már egyenlő volt, majd jött sorban Holst, Hansson és újra Holst, a vége pedig 4-1-lett a vendégeknek, de egy kihagyott büntető miatt akár még súlyosabb vereség is lehetett volna. Az első gibraltári gól rögtön a videó elején, de érmedes végignézni, hiszen Feröer-szigetek válogatottjával egy Eb-selejtező csoportba kerültünk.
A városállam válogatottja ezzel együtt első vereségét is elveszenvedte, hiszen a történelmi bemutatkozó mérkőzésükön 0-0-át játszottak Szlovákiával. Legközelebb Észtországgal találkoznak szerdán.