Így kell hülyét csinálni egy védelemből
A Napoli sokáig vezetett otthon a Porto ellen az Európa Liga csütörtök esti negyeddöntőjében, ezzel hosszabbításra álltak, mivel az első mérkőzésen 1-0-ra nyertek a portugálok.
A jó iramú meccsen aztán a 69. percben jött a fordulópont, amikor a vendégektől Ghilas egyenlített, innen már két gól kellett volna a nápolyiaknak, de húsz perc még volt hátra. A helyzetet a korábban Olaszországban is futballozó Quaresma tette reménytelenebbé, a 76. percben a tizenhatosnál kapta a labdát, becselezte magát az elbambuló két hazai védő között, eltolta a labdát egy harmadik elől, majd mielőtt össze tudtak volna zárni előtte, kilőtte a rövid felsőt.
A szép egyéni teljesítménnyel el is dőlt a továbbjutás, a Napolinak több gól kellett volna a hátralévő negyed órában, csak egyet sikerült megszerezni, azt is a hosszabbításban. A Porto 3-2-es összesítéssel jutott a legjobb nyolcba, az egyik legnagyobb esélyest ejtették ki.
A harmincéves Ricardo Quaresma a szezon elején tért vissza Portugáliába, az előző idényben az Emritátusokban, az Al-Ahliban futballozott, Olaszországban a Serie A-ban az Inter játékosa volt még évekkel ezelőtt.