![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A Real Madrid kivetette hálóját Luis Suarezre
A Liverpool-csatár Luis Suarez klubváltása egyre inkább téma a spanyol és olasz lapokban, úgy vélik, ez lesz az idei nyár legnagyobb futballüzlete.
A csatár Realba igazolása tavaly nyáron is téma volt, a napokban a spanyol Marca már biztosra vette, hogy a támadónak ez lesz az utolsó szezonja a Liverpoolban, amely egyébként a hétvégén élre állt az angol bajnokságban.
Az olasz Gazzetta közben arról írt hétfő este, hogy a liverpooliak kinézték maguknak a realos Marcelót, akinek 30 millió euró az értéke, míg a madridiak 85 millió eurót és játékosokat adnának az angol bajnokság legjobb góllövőjéért. Ezt az összeget azonban állítólag kevesli a Pool menedzsere, Brendan Rodgers.
Az edző a napokban azt mondta, nem áll szándékában megválni a csapat legjobbjától, de úgy gondolja, ha a támadó egyszer klubot volt, akkor ő lesz az első játékos, akiért bőven 100 millió euró fölötti összeget fizetnek. A nyáron még arról lehetett hallani, hogy Gareth Bale ennyiért igazolt a Realba, később azt állították, érte sem adtak ennyit a madridiak, de nem hivatalosan a walesi az első 100 milliós futballista a történelemben. És ha Suarez a Realba vált, csak drágább lehet.
„Ha a világ legjobb játékosairól beszélünk, a Ronaldókról és a Messikről, azok, akik az elmúlt évben ott voltak a legjobbak között, akkor elmondhatjuk, már Luis is ezen a szinten van" - mondta Rodgers.
Suarez a bajnokság első öt mérkőzésén nem tudott pályára lépni harapásért kapott eltiltása miatt, azóta így is berámolt huszonkilenc gólt huszonhét mérkőzésen, és kiosztott tizenegy gólpasszt is. A Sky által összeállított statisztikán már Cristiano Ronaldót és Messit is veri, átlagban kevesebb mérkőzésre van szüksége a gólszerzéshez.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/580/5801/58013/5801322_c22b8c9ee252ca9802d60dc93a48f1e4_wm.png)
Az uruguayi játékosnak még egy Premier League-rekord is simán benne van a szezonjában, két góllal már beállítja Shearer és Cristiano Ronaldo 31 gólos csúcsát a 38 meccses rendszerben, míg az abszolút rekordtól öt gólra van: Andy Cole tartja 34 találattal. (Ekkor 42 fordulóból állt az angol bajnokság.)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)