Már a félidőben tudtam, hibáztam
Pep Guardiola, a Bayern mestere magára vállalta a felelősséget, már a szünetben elmondta a játékosainak, hogy hibázott: „Rosszul futballoztunk és a pontrúgásoknál pocsékul helyezkedtünk. Ezen a szinten pedig ilyen hibákat elkövetni nem szabad, mert azokért súlyos árat fizetünk. Kevés helyzetünk volt, a vége meg egy súlyos vereség lett, már szünetben éreztem és el is mondtam, hogy hibáztam. A védekező középpályásaink nem tudták megfelelően kontrollálni az ellenfél labdatartását, rosszul játszottak, nem változtattunk, ami az én hibám.
Carlo Ancelotti, a Real Madrid edzője azzal kezdte, hogy számukra ez egy tökéletes meccs volt, a játékosok betartották a taktikát és mindent végrehajtottak, amit kért tőlük: „Nagyszerűen működött a Bale–Ronaldo-tengely, tökéletes első félidő után, tökéletes meccset zártunk. Mindenkinek köszönöm, hogy segített, hogy a Real 12 év után megint BL-döntőt játszik. Azon meccsen már nem számít, hogy most mi volt, és bárki is lesz az ellenfél, nem lesz könnyű meccs főleg, hogy Xabi Alonso hiányozni fog, de nélküle is nyerni kell”.
A két gólt fejelő Sergio Ramos nagyon boldog volt, és a sikert elhunyt barátainak és az édesapjának ajánlotta: „Mindenki láthatta, esélye sem volt a Bayernnek. Oda kerültünk, ahová mindig is tartoztunk, Bajnokok Ligája-döntőt játszhatunk. Különös élmény lesz, mert még sosem volt benne részem. A góljaim külön öröm, de ennél sokkal fontosabb a győzelem és az egész csapat teljesítménye."
„Kontrákra készültünk, és volt belőle lehetőség bőven” - mondta Gareth Bale, a Real walesi támadója - „Jó százalékban használtuk ki a lehetőségeinket. Azért igazoltam Madridba, hogy trófeákat nyerjek, az elsőtől már csak egyetlen lépés választ el."
A Bayern két játékosa, Philipp Lahm és Arjen Robban is lehajtott fejjel bandukolt a sajtótájékoztatóra. Lahm kiemelte, hogy hatalmas csalódás ez az eredmény: „Taktikailag nem sok mindent sikerült megvalósítani, túlságosan kinyíltunk és hamar gólt kaptunk. Ráadásul nem tudtuk a stílusunkat játszani."
Robben emellett arra hívta fel a figyelmet, hogy emelt fejjel kell viselni a vereséget, és tovább kell nézni ezen: „Közeleg a kupadöntő, a Dortmund ellen, ma még sírunk, de holnap megyünk tovább."