Kornélia
-1 °C
15 °C

6 dolog, amiben Moyes rajtja veri Van Gaalét

2014.09.23. 16:19

Eddig öt forduló ment le az angol bajnokságból, Luis van Gaal csodájára azonban még mindig várni kell, noha a remek előszezon után, amit tornagyőzelemmel zártak Amerikában, mindenki ezt várta.

A 2013-ban folyamatosan azzal volt tele a sportsajtó, hogy Sir Alex Fergusont váltó David Moyesszal a Manchester United történetének talán legrosszabb rajtját produkálta. Azonban a nyáron kinevezett Louis van Gaal még nála is rosszabbat produkál – ezt mindjárt igazoljuk is –, de mégis sokkal nagyobb türelemmel vannak iránta. Hogy ez mennyire megalapozatlan, azt az Independent öt pontban szedte össze, ehhez tettünk mi hozzá még egyet.

Moyes jobban állt: Tavaly akkor kezdtek pánikolni, amikor a Unitednek hat forduló után csak 7 pontja volt, ami 25 év után a leggyengébb indulást jelentette. Idén eddig öt forduló ment le, egy éve hét, most öt ponttal áll ennyi idő után a csapat, vagyis Van Gaal csak a West Ham United legyőzésével kerülheti el a negatív rekordot Moyesszal szemben. A Premier League-ben még sosem kezdett ilyen rosszul a United, de előtte is több szezonnal volt csak annyira gyenge az indulás, hogy öt meccsen mindössze négy pontjuk legyen.

Ötször annyit költött: Moyesnak mindössze két igazolása volt az egy év alatt, ám nyáron csak egy játékost vett, Marouane Fellainit, 28 millió fontért (Juan Mata csak a télen érkezett). A holland közel 160 millió fontot adott hat új emberért (az utánpótlás-csapatba vett Vanja Milinkovicsot nem számolva), vagyis sokkal többet költött erősítésre, ez viszont egyelőre még nem látszik rajtuk. Közülük Luke Shaw sérülés miatt még pályára sem lépett.

A fiatalok beépítése: Moyesnak valóban nem sokat köszönhet a Manchester United, de azt igen, hogy Adnan Januzajt beépítette a csapatba. A fiatal belga szélső üde színfolt volt a keretben, idén viszont még egyszer sem volt kezdőjátékos. A védő Tyler Blackett viszont ötből ötször is (részben ugyan kényszerből), akit remekül beáraztak a Leicester City támadói már a kiállítása előtt is.

Kapott gólok száma: Hamar kiderült, hogy Van Gaal háromvédős rendszere nem működőképes, de hiába váltott négy védőre, így sem akar összeállni a hátsó sor. Moyesszal öt meccsen csak négyet kaptak (ott a góllövéssel volt a gond), idén már nyolcnál járnak, ami mellé nyugodtan odavehetjük a harmadosztályú Milton Keynes Donstól kapott négyet is.

Di Maríát követelik a csapatba

A Daily Mail informátora szerint meglehetősen idegesen fogadták a United játékosai, amikor a Leicester City ellen a 76. percben, még 3-3-as állásnál lecserélték Ángel di Maríát. Az argentint Juan Mata váltotta, ám ahelyett, hogy új lendületet hozott és újra vezetéshez juttatta volna csapatát, még kettőt kaptak az utolsó negyed órában.

Az ellenfelek:  Moyesnak nagyon kemény ellenfelek jöttek sorra az első öt bajnokin, hiszen a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City ellen kellett játszania, mellettük pedig a Swansea és másodosztályból feljutó Crystal Palace volt soron. Ehhez képest idén a Swansea, a Sunderland, majd három feljutó, a Burnely, a Queens Park Rangers és a Leicester City volt terítéken.

A múltjuk: Némileg érhetetlen volt, hogy miért esett Ferguson választása arra a Moyesre, aki  az Everonttal egy BL-rájátszásig és egy bajnoki negyedik helyig jutott addigi pályafutása során. Van Gaal viszont igazi nagyágyú, négy csapattal hét bajnoki címet nyert három különböző országban, az Ajaxszal BL-t nyert, a Bayernt pedig döntőig vezette ugyanebben a sorozatban. 1995-ben az év edzőjének választották.

Plusz egy

Phil Neville, a klub korábbi játékosa szerint még legalább 100 millió fontot kell a United keretére költeni ahhoz, hogy bajnokesélyesként lehessen rájuk tekinteni. A manchesteri csapattal hat bajnokságot nyerő játékos a BBC Radio 5-nak nyilatkozott erről, ahol kifejtette, hogy a következő két átigazolási időszakban egy belső védő leigazolásának kell a prioritásnak lennie, hogy megfelelően pótolják a nyáron távozott Nemanja Vidicset és Rio Ferdinandot. (MTI)