6-0 lett a lettek 8-1-e, Hollandia mészárolt
A világbajnoki harmadik Hollandia eddig nem szerepelt túl jól az Európa-bajnoki selejtezőkön, otthon muszáj volt bizonyítaniuk Robin van Persiéknek. Pár perc után már vezettek, és a meccset végigpörögve 6-0-ra győzték le Lettországot.
A szövetségi kapitány Guus Hiddink a meccs előtt azt mondta, hogy ha nem győz csapata, akkor lemond posztjáról. Az előző három selejtezőben Hollandia csak három pontot gyűjtött, Kazahsztánt verte csak, míg meglepetésre kikapott Csehországtól és Izlandtól is.
A lettek elleni meccsen már az első pillanatoktól látszott, hogy nagyon motiváltak a hollandok, óriási tempót diktáltak. Alig telt el öt perc és már vezettek is. Robben csavart pontosan a mélységből érkező Van Persie fejére, aki hat méterről nem hibázott. A második gól már Robbené volt, ahogy szokta, jobbról húzódott be középre, majd a 35. percben a 16-osról a kapuba bombázott. A félidő vége előtt még egy gólt kaptak a lettek, Affelay adott remek labdát a védőjét két lépés alatt otthagyó Huntelaarnak kapu előtt. A csatár a 42. percben pöckölte a labdát a hálóba.
A második félidőben a lettek egy fél órán keresztül tudták tartani az eredményt, de a dinamikus holland játék felőrölte őket, a széleken felfutó játékosokkal nem tudtak mit tenni, de a középre belőtt labdákról is sokszor lemaradtak. Így szerezte meg a negyedik gólt, az amúgy középső védőt játszó Bruma, a kapu előtt már csak bele kellett tennie a lábát Van Persie csúsztatásába. A 82. percben Robben meglőtte második gólját is, megint a szélről behúzódva, de ezúttal a rövid alsó sarokba tekert, majd Huntelaar ráfordulásból lőtt gólt a 16-osról. A lettek tehetetlenek voltak az utolsó percig tartó rohamokkal, és a nagy kedvvel játszó hollandok olyan súlyos vereséget mértek rájuk, mint a legutóbb vb-selejtezőben a magyarokra, mikor 8-1-re nyertek otthon.
Eredmények, 4. forduló:
A csoport:
Hollandia-Lettország 6-0 (3-0)
később:
Csehország-Izland 20.45
Törökország-Kazahsztán 20.45
B csoport:
Belgium-Wales 0-0
Ciprus-Andorra 5-0 (3-0)
később:
Izrael - Bosznia-Hercegovina, Haifa 20.45
H csoport:
Azerbajdzsán-Norvégia 0-1 (0-1)
később:
Bulgária-Málta 20.45
Olaszország-Horvátország 20.45