Erzsébet
1 °C
4 °C

Gerrard elesett a bíróban, nem kapott szabadot

2014.06.15. 12:00

Az angolok nagyot küzdöttek és tényleg  mindent bele is adtak Olaszország ellen az első vb-meccsükön, de volt két meglehetősen viccesre sikerült jelenetük is a szombati mérkőzésen.

Az egyik a csapatkapitányé, Steven Gerrardé volt, aki szokatlan körülmények között esett el - és nem arra gondolunk, amikor Gabriel Paletta kicsit talán túl határozottan szabadította meg a labdától a tizenhatoson belül.

Hanem arra, amikor a holland bíróval, Björn Kuipersszel ütközött majdnem össze a Liverpool-játékos: egy passz után Gerrard már fordult is volna, hogy indítsa az újabb angol támadást még az első félidőben, de két lépés után, ahogy a bírót próbálta kikerülni, hatalmasat esett. A holland mentségére nem ette meg a műesést két centiről, engedte tovább a játékot, ám Gerrard olyan szépen csinálta, hogy ha nem a bíró mellett esik el, tán még szabadot is kapott volna érte.

Wayne Rooney sem akart kimaradni a vicces jelenetekből, ő a hajrában követte el ezt a kapu mögé beívelt szögletet, amit nagyon nem is kommentálnánk, az egyetlen pozitívum talán az volt benne, hogy nem lett 3-1 utána az olaszoknak.

Az angolok következő mérkőzése nagyon fontos lesz, hiszen nekik és Uruguaynak is kötelező lenne a győzelem, ha zárkózni akarnak a csoport élén álló Olaszország-Costa Rica párosra.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?