Két meccsen tízet (Németország 1-7 és Hollandia 0-3), pedig a csapatot látva még a védelem a legjobb csapatrészük, ott vannak a legjobb képességű játékosok.
Az előző két vb-n nem jutottak a négy közé, most igen, de most néggyel több gólt kaptak, mint az előző három vb-n összesen.
1998-ban döntőt játszottak, akkor amúgy 10 gólt kaptak.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Brazília nem érdemelte ezt, és erről a csapattársaimnak is beszéltem. Tele vannak nagyszerű játékosokkal. Nem így kellett volna kikapniuk, a hazájukban, a stadionjukban ekkora tömeg előtt. A 7-1-es vereség rossz a szívnek. Belegondolok, hogy a barátaim, mint Luiz Gustavo, mit érezhetnek most. Nem érdemeltek ilyesmit, de tudom, hogy ezek a szavak sem vigasztalják őket.
– mondta a német csatár.
A stuttgarti cukrászda ezzel az aprósüteménnyel várta a látogatókat.
and our bakery in Stuttgart is spot on: pic.twitter.com/8tTsqJgcDa
— Jürgen Klinsmann (@J_Klinsmann) July 9, 2014
Szafet Szuszics, a bosnyák válogatott kapitánya a vb-kiesés után mondott le. Szerdán ülésezett a bosnyák szövetség, és újra felkérte kapitánynak a legismertebb korábbi bosnyák futballistát. Szuszics meghatódottan mondott igent és két éves megállapodást írt alá, azaz a franciaországi Eb végéig marad.
Már nemcsak a spanyol sajtó, hanem a Bild is arról ír, hogy megyezett a Real Madrid és a Bayern München Toni Kroos leigazolásáról - 25 millió euró lehet az ára -, míg az AS szerint Alvaro Morata távozása is lezárult, ő 22 millióért megy a Juventushoz.
Szerdán írta alá szerződését a 19 éves Mario Pasalic, aki tagja volt horvát vb-válogatott bő keretének, de végül nem utazott el Brazíliába. A középpályás, aki Maunzban született, az elmúlt két idényben a Hajduk Splitben szerepelt. A nyáron véget ért idényben 30 meccsen lépett pályára és 11 gólt szerzett. A szerződése időtartamáról és annak az összegéről nem érkezett jelentés.
Chelsea sign 19-year-old midfielder Mario Pasalic from Hajduk Split for undisclosed fee http://t.co/t536W6M3lF #cfc pic.twitter.com/u6ukkdHFrF
— BBC Sport (@BBCSport) July 9, 2014
A holland Wesley Sneijder nem aggódik az argentinok elleni elődöntő előtt, azt mondja, náluk is van egy Messi.
"Argentínának ott van Messi, aki egy fantasztikus bajnok, de Hollandiának is megvan a Messije, úgy hívják, hogy Arjen Robben, és nagyszerű világbajnoksága van. Arjen olyan fontos nekünk, mint Messi Argentínának."
Az argentin-holland elődöntő szerda este tízkor kezdődik.
35,6 millió tweet ment a tegnap esti meccsről, egyetlen sporteseményről ennyi még soha nem volt, tudtuk meg a Twitter Datától.
With 35.6 million Tweets, #BRA v #GER is the most-discussed single sports game ever on Twitter. #WorldCup pic.twitter.com/pRjssAZmhg
— Twitter Data (@TwitterData) July 9, 2014
Az argentin Gonzalo Higuaín a negyeddöntőben megrúgta első a gólját a vb-n, ezekután már reagált Messi nyilatkozatára, aki azt mondta nemrég, szívesen látná a csatárt a Barcelonában.
Nagyon hálás vagyok Leónak a kedves szavakért, de a Napolival van szerződésem, és nagyon jól érzem ott magam.
A mundodeportivo.es így tudja:
Nem támadja agyon magát egyik csapat sem, ha így lesz, valójában minkettő hét védővel és három csatárral áll fel. Úgy tűnik, fő a biztonság a vb-elődöntőben. Mindketten nézhették a brazil-németet.
A brazil-német napján a Belo Horizonte-i Metro címlapja:
A Sao Pauló-i Metro címlapja másnap:
A 2002-ben vb-ezüstérmes Christoph Metzelder nem kertelt, bevallotta, hogy nincs édesebb, mint a hollandok legyőzése a vasárnapi döntőben. Mint 1974-ben. Akkor 2-1-re nyertek a németek, most Metzelder az 1-0-lal is kiegyezne.
Ha a riói szentélyben, a Maracanában két európai csapat játszana, az is igen különleges lenne.
A válogatott történetének legjobb világbajnoki szereplését érték el, bejutottak a negyeddöntőbe, ott is csak tizenegyesekkel kaptak ki a hollandoktól. Volt is nagy ünnep a hazatérésnél.
Mike Tyson, aki 1997-ben címmeccsen bokszolt Evander Holyfielddel, és a harmadik menet végén kiharapott ellenfele füléből egy darabot.
"Az ilyen dolgok a pillanat hevében történnek, kiélezett helyzetben. A momentum magával ragad minket, elveszítjük az ítélőképességünket, és nem tudunk józanul gondolkodni"
- magyarázta a bokszoló.
Angela Merkel kancellár és Joachim Gauck államfő együtt utazik a német válogatott vasárnapi világbajnoki döntőjére Brazíliába. A két német politikus szombaton indul és hétfőn tér vissza.
Angela Merkel a csapat első, Portugália elleni csoportmérkőzését is a helyszínen tekintette meg, azt a találkozót 4-0-ra nyerte meg Joachim Löw csapata. Manuel Neuer kapus akkor úgy értékelt, hogy a kancellár látogatása jó ómen. A meccs után egy közös fénykép is készült Merkelről és a válogatottról az öltözőben, a fotót több ezren megosztották a közösségi oldalakon.
Minden egyes német gól után ingyen ouzót ígért az a müncheni kocsmáros, aki ma már sírva nyilatkozott, hogy csődbe ment. A 200 vendég 1400 felest kapott, nem véletlen, hogy 62-en alkoholmérgezés tüneteit produkálták és kórházba kerültek.
Az argentin Bagi-Nacsa ezzel a jelenettel nyert a nemes versengésben:
A döntőbe jutással máris fejenként 150 ezer eurót (46,5 millió forint) kerestek a német válogatott tagjai. A díjazás a kétszeresére nőhet, ha Joachim Löw együttese vasárnap a finálét is megnyeri, akkor ugyanis a német szövetség (DFB) fejenként 300 ezer eurót utal át mind a 23 játékosnak.
A szövetségnek nem lenne nagy érvágás a 6,9 millió euró szétosztása, ugyanis a nemzetközi szövetség 25,7 millió eurós rekordbónuszt juttat a világbajnoknak. Az ezüstérmes csapat 18,4 millióval vigasztalódhat. A FIFA idén rekordösszegű pénzdíjat, összesen 423,280 millió eurót (közel 129 milliárd forint) oszt szét a vb-résztvevő csapatok között.
A 95 millió eurós kivásárlási záradék helyett 70-73 millió euróért veszi meg Luis Suarezt a Liverpooltól a Barca, állítja a barcelonai mundodeportivo.es. Az angolok hajlandóak engedni az árból, így az átigazolást az újság szerint órákon belül bejelentik hivatalosan is.
"Megegyeztünk szóban az Atletico Madriddal, és Mario Mandzukic is megegyezett velük, úgyhogy, bár még nem írtunk alá semmit, csak megerősíteni tudom, hogy a játékos Madridba szerződik" - nyilatkozta szerdán Matthias Sammer, a Bayer München egyik igazgatója azon a sajtótájékoztatón, amin bemutatták az épp Mandzukic helyére igazolt Robert Lewandowskit.
Vagy zseni, de inkább piszok mázlista volt az a szerencsejátékos, aki kötésben megtette ezt a tippet, és 20 dollárra 46 380-at nyert.
Ez a 11 biztosan már a múlté:
#BRA 1-7 #GER: A record-breaking encounter. pic.twitter.com/HEUDjgs6ny
— Squawka Football (@Squawka) 2014. július 9.
Két pesszimista brazil fogadó is ráérzett arra, hogy a házigazda válogatott súlyos vereséget szenved a németektől a világbajnokság keddi elődöntőjében. Az O Globo arról számolt be, hogy a még tanuló Elton Sato egy tv-készüléket nyert hihetetlennek tűnő tippjével.
"Láttam a csapatot Freddel és Felipaóval, mindenféle koncepció nélkül, ezért úgy döntöttem, nagy vereségre teszek" - mondta, hozzátéve: a barátai ámulva nézték, ahogy minden német góllal közelebb kerül ahhoz, hogy bejöjjön a tippje, végül Oscar utolsó percben lőtt becsületgólja feltette az i-re a pontot.
Az UOL.com tudósítása alapján Cascavel városában is volt egy helyesen tippelő: Aparecido Pereira da Silva egy bárban fogadott, körülbelül 50 eurónak megfelelő összeggel gazdagodott. Ahogy elmondta, egy kolléganője azt mesélte neki, hogy 7-1-es német győzelmet álmodott, ezért kérte, hogy tegyen erre az eredményre.
Az argentinok kapitánya, Alejandro Sabella is megkapta a kötelező kérdést, ki a fontosabb: Messi vagy Robben. "A válogatottaknak általában vannak vezéregyéniségeik. Neymar, Robben és Messi is ilyen. De mind közül Messi a legjobb, így számunkra is a legfontosabb."
A magyar válogatott és a Bolton kapusa különösen izgulhat az argentin-holland vb-elődöntő előtt, mert összejöhet a tippje.
És már a vb előtt ezt vizionálta, majd a negyeddöntő után ugyanezt megerősítette, úgyhogy egész jól átlátta a viszonyokat.
A Velvet összegíyűjtötte, a hazai celebek hogyan reagáltak a kedd esti brazil-németre, a brazilok csúfos vereségére. Az 1-7-en a legtöbben könnyesre röhögték magukat, naná, hogy hirtelen nagy szurkolótáboruk lett a németeknek.
A háromgólos holland csatár, Robin van Persie gyomorbántalmai miatt kihagyhatja az argetinok elleni elődöntőt. A szövetségi kapitány, Louis van Gaal maga ismerte ezt el.
Az Empire State Building csúcsa nem véletlenül sárgult és pirosult be.
Ez az új német rekord. 87,8 százalék a közönségaránya, ami viszont csak második, mert az 1990-es vb-döntőt Argentína ellen a tévézők 87,9 százaléka követte.
Vasárnap este kilenctől ez a rekord is megdőlhet, akkor kezdődik ugyanis a finálé a Maracanában.
Talán ő volt a legdühösebb a történelmi vereség után. Ezt még Urbán Flóri is megirigyelné.
WOW! Dieser brasilianische Fan hat einfach mal aus Frust seine Fahne gegessen. #GERBRA pic.twitter.com/8YGW8GgJL2
— Falk Landahl (@FalkLandahl) 2014. július 8.