Kulcsár Edina kifakadt a családjáról szóló pletykák miatt: Hadd higgye mindenki, hogy 2 bejárónővel, 4 bébiszitterrel éljük az életünket

Rusvai Miklós: Hazardírozás a szerencsére bízni, hogy nem kapjuk el az influenzát.
Kiürítették az intézményeket, robbanószert nem találtak.
Peren kívül méltánytalan ajánlatot kaptak, most jelentős összeget követelnek.
Amnesztia helyett a roma szervezetek szerint csak romaellenesség jöhet.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index hétfői hírösszefoglalója.
A Tisza-parti város mediterrán hangulatú placcának macskakövei alatt egy középkori temető bújik meg.
A főpolgármester szerint a főváros évek óta készül Rákosrendező újrahasznosítására.
A politikus a MOK vasárnapi közleménye miatt minősítette a miniszterelnököt.
Testalkata mint a hódé, farka mint a patkányé.
A zenei élet lejtőre került, és nem tudni, mi lesz a jövőben.
Olyan őslényeket is bemutatnak, amelyek maradványait a Kárpát-medence területén találták meg.
Remélem, a sztárhumorista közéleti térlátása nem szenvedett maradandó károsodást. Németh Róbert írása.
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
Már előre elkészített formanyomtatvány is van ebből a célból.
A rendőrség hajtóvadászatot indított.
A bizarr kormányzási technika miatt akár tragédiába is torkollhatott volna az eset.
A férfi csaknem fél éve harcban áll az autókereskedéssel.
A családi házak és a parkoló autók között rohangáltak a vadak.
Ha egy szuperintelligens gép arra következtet, hogy a Föld jobb hely az emberiség nélkül, akkor el is intézhet bennünket.
Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.
Néhány százezer volt a cél, de már az egymilliót is túllépte a végösszeg.
Történelmi ékszerek és modern divat találkozása a fővárosban.
Előre kitervelten, kiskorú sérelmére követte el a bűncselekményt, ami súlyosbítja a helyzetet.
A rendezvényt szervező egylet szerint a jelképek csak a történelmi hűség kedvéért jelennek meg.
A kormánypárti szavazók körében többen is valósnak tartják a korrupciós vádakat.
A világranglistát a férfiaknál továbbra is az olasz Jannik Sinner vezeti.
A másodosztályban jelenleg utolsó helyezett csapat ellen.
Az első felvonásban Angliára szegeződhetnek a szemek.
Az Inter egy pontra faraghatja a hátrányát.
Sokak szerint hazakullogott a szaúdiaktól, szerinte ez nincsen így.
Az X200 Pro kamerás képességeitől a földet karcolja az állunk.
A Föld légkörébe visszatérő rakéták már az utasszállító gépeket is jelentősen veszélyeztetik.
A Super Bowl Halftime Show-ja nem durrant nagyot, mégis égetett.
A népszavazáson a polgárok szűk 40 százaléka vett részt, és mintegy 70 százalékuk nemmel voksolt.
Sok a visszaélésre alkalmas, veszélyes termék.
Több kés, vipera és egyzacskónyi euró is előkerült.
A páratlan kincsek mögött rejlő igazság még bennünket is letaglózott.
Hónapokra eltűnt a kegyelmi botrány után.
A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.
A dallamok a végletekig leegyszerűsödtek, sablonossá váltak.
A mérleg: botrányok, politikai viták, gyermekvédelem, és egy új párt.
Bár kívülről egy egyszerű bérháznak tűnik ez az épület, valójában izgalmas története van, és egy több mint 120 éves ecetfa is áll az udvarán.
Tamara Łempicka képeit az is ismeri, aki nem tudja a nevét. A Lengyel Intézet ingyenesen látogatható kiállítása után ez megváltozhat.
A jegesmedve látszólag kedvesen simogatja a szánhúzó kutya buksiját. A történet azonban itt nem ér véget.
A leopárdos kvíz nagymacskás sorozatunk ötödik összeállítása. Reméljük, hogy egyszerre lett tanulságos és szórakoztató!
Az idős bácsi otthonba kényszerült, ahova nem vihette magával a kutyáját. A búcsúzás pillanatai bejárták a Facebookot.
Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, miért maradt pártelnök.
Mitől toxikus egy kapcsolat, és mikor érdemes megszakítani?
Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Receptre felírnám az önismeretet mindenkinek.
Édesanyjától azt hallotta, hogy ha tud, akkor kötelessége másoknak segíteni.
Mi történt az évek alatt a Váci utcával?
Márkó és Barna a MomKultban telt ház előtt.
A Born még mindig tartja magát, a piacon mégis borzasztóan nehéz helyzetben van. Elég a Cupra remek receptje a sikerhez?
A férfi menet közben átpattant a jobb egybe, hogy onnan meneküljön tovább.
Ritkán látott képek a magyar történelemből, a 20. század első negyedéből.
Európa óriási lítiumtartalékkal rendelkezik, azonban képtelen azt a földből előteremteni.
A vékony, tökéletes test hajszolása nem újkeletű.
Észak- és Dél-Amerikában már elterjedt a glifozát-rezisztencia, elsősorban a GMO-növények termesztése miatt.
A faszerkezetes házak előnye, hogy olcsóbb a javításuk, és alacsonyabb értékük miatt az utánuk fizetendő ingatlanadó is kedvezőbb.
Kevesebb vegyszer és csökkentett vízfelhasználás lehet az eredménye, ha használni tudjuk a növények eme képességét.
Kinek jutna eszébe, hogy ilyen hasznos tulajdonsága lehet a dekoratív anyósnyelvnek?
Ha az utolsó 12 hónapot nézzük, akkor is túlléptünk a másfél fokos célkitűzésen.
Szinte minden banknál találtunk olyan bankszámlát, ahol a minimálbér is elég az ingyenes számlavezetéshez, de van, ahol még ennyi sem kell.
Felvennéd a Babavárót és a munkáshitelt is? Érdekelnek a feltételek, törlesztők, kedvezmények, buktatók? Cikkünkből mindent megtudhatsz!
A pénz könnyen elszállhat felesleges dolgokra, pedig a munkáshitellel akár egy saját ingatlan önerejét is megalapozhatja gyermeked.
Felmerülhet a kérdés, hogy mibe fektesd ezután a felszabaduló pénzed. Néhány bank a befektetési jegyeket a lekötött betéttel kombinálja.
Jogi szakértő segítségével mutatjuk be, melyek azok a munkálatok, amelyek elvégezhetők a vidéki otthonfelújítás keretein belül, de engedélykötelesek lehetnek.
Összefoglaljuk, hogy az egyes támogatásokhoz mennyi az elvárt TB jogviszony, kiknek és hogyan állítható ki erről hivatalos igazolás.