A vb-t is megjárt chilei támadóért 31,8 millió fontot fizetett az angol klub a Barcelonának.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Fegyelmi eljárást sürget a Neymarnak súlyos sérülést okozó kolumbiai Juan Zunigával szemben, egyben pedig a pénteki világbajnoki negyeddöntőben Thiago Silvának felmutatott sárga lap visszavonását várja a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF). Így a hazai válogatott csapatkapitánya játszhatna a németek elleni, keddi elődöntőben.
Delia Fischer, a nemzetközi szövetség (FIFA) szóvivője megerősítette a brazil kérést, ugyanakkor jelezte, hogy továbbra is vizsgálódnak a brazil-kolumbiai mérkőzésen történteket illetően, és egyelőre nem született döntés arról, hogy indul-e fegyelmi eljárás.
Juan Zuniga a meccs hajrájában beletérdelt Neymar hátába, ennek következtében a brazil játékos csigolyatörést szenvedett, emiatt Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány a torna hátralévő részében már nem számíthat rá. A játékvezető, a spanyol Carlos Velasco sem szabadrúgást, sem lapot nem adott az eset után, hanem az előnyszabályt alkalmazva továbbengedte a játékot.
.
A Bayern Münchenből kerül ki a legtöbb játékos a vb két elődöntőjében. Összesen kilenc játékost ad a német klub. A második helyre a Chelsea, és a Feyenoord futott be öt-öt futballistával.
A sorrend:
Bayern München 9 - Neuer, Lahm, Boateng, Schweinsteiger, Kroos, Götze, Müller (német), Dante (brazil), Robben (holland)
Chelsea 5 - David Luiz, Oscar, Ramires, Willian (brazil), Schürrle (német)
Feyenoord 5 - De Vrij, Martins Indi, Janmaat, Kongolo, Clasie (holland)
Borussia Dortmund 4 - Weidenfeller, Hummels, Grosskreutz, Durm (német)
FC Barcelona 4 - Messi, Mascherano (argentin), Dani Alves, Neymar (brazil)
Internazionale 4 - Alvarez, Palacio, Campagnaro (argentin), Hernanes (brazil)
Manchester City 4 - Zabaleta, Demichelis, Agüero (argentin), Fernandinho (brazil)
Ajax Amsterdam 3 - Cillessen, Veltman, Blind (holland)
Arsenal 3 - Özil, Podolski, Mertesacker (német)
Napoli 3 - Fernandez, Higuain (argentin), Henrique (brazil)
Paris Saint-Germain 3 - Thiago Silva, Maxwell (brazil), Lavezzi (argentin)
Real Madrid 3 - Khedira (német), Di Maria (argentin), Marcelo (brazil)
Schalke 3 - Höwedes, Draxler (német), Huntelaar (holland)
Elértük az elsődleges célunk, a legjobb négy között vagyunk. De ennél most már többet akarunk. Élveztük. amit vasárnap tettünk, de már arra gondulunk, mi jön. Készülünk. Többet futottunk, mint szoktunk. Nem volt annyi helyzetünk, mint korábban. Én is mást játszottam, mint amit megszoktam. Többet futottam a szokásosnál. Amikor hozzám nálam volt a labda, kicsit fáradt is volta, de csapatként küzdöttünk.
– mondta Messi a belgák elleni meccs után.
Az USA fantasztikus formában lévő kapusa nem fogadta, sőt, határozottan elhárította egy rajongóját, aki át akarta ölelni. Howard mentségére szolgáljon, hogy Tourette-szindrómás.
A vb eddigi legjobb kapusai, Keylor Navas, David Ospina és Guillermo Ochoa már nem kerültek új csapathoz, ám a Manchester City nem várt rájuk a jelek szerint, ugyanis megállapodtak a Málagával a 32 éves argentin játékos megvásárlásáról.
Caballero az előző szezon mind a 38 meccsén védett a Málagában, alighanem tartalék lesz az angol Joe Hart mögött, bár elképzelhető, hogy Manuel Pellegrini korábbi kapusát versenyezteti majd a kezdő helyért Manchesterben. Az ára 6,5 és 11,5 millió euró között lehet valahol.
Caballero sosem szerepelt az argentin válogatottban, jelenleg sincs ott a vb-n a dél-amerikai csapat keretében.
Ha nem, itt az ideje.
Stabilizálódott Alfredo di Stéfano, az egykori kiváló labdarúgó állapota, aki szombaton került kórházba szívinfarktussal, írja az MTI. A madridi Gregorio Maranon kórház tájékoztatása szerint a Real Madrid tiszteletbeli elnökének ugyanakkor továbbra is súlyos az állapota.
Az argentin születésű spanyol csillag - aki pénteken ünnepelte 88. születésnapját - áprilisban hasonló okból szorult kezelésre, sé volt már baja a szívével 2005 decemberében is, akkor szívritmus-szabályozót kapott.
a 11-esek előtt:
VIDEO: Relive the best moments from #NEDCRC, including the penalty shootout from Salvador - http://t.co/huP3Aq5HqZ pic.twitter.com/rp2fvfbwIp
— FIFAWorldCup (@FIFAWorldCup) 2014. július 6.
Nagyon fontos tagja a válogatottnak, ebből a képből is látszik, hogy miért.
ديرك كاوت يضبط الايقاع ويقول المدرب خرف وانا ادبركم
A kezdéstől a 120. percig Jasper Cillessen védte a hollandok kapuját a Costa Rica elleni vb-negyeddöntőn, de aztán becserélték Tim Krult, aki megfogott két büntetőt. Cillessen hiába védett jól a meccsen, hiába volt három komoly védése, a végén kimaradt a nagy közös pacsizásból.
Szegény.
A brazil szélső csigolyatörése miatt már biztosan nem játszhat a világbajnokságon, az viszont egyelőre kérdés, hogy ki pótolhatja majd a támadójátékban mindenhol feltűnő, és ezért is nélkülözhetetlen játékost. A legvalószínűbbnek azt tűnt, hogy a chelsea-s Willian kerülhet majd be a kezdőcsapatba, ám ő a csapat szombati edzésén megsérült.
A tartalékcsapatban szereplő Willian Hernansessel ütközött, és úgy tűnik, hogy csípőfájdalmai voltak, ám pár perc ápolás után visszatérhetett társai közé. Ha komolynak bizonyul a sérülése, az azért is lenne fájó, mert a hírek szerint Willian remekül dolgozott szombaton. Ha keddig nem épül fel a németek elleni elődöntőre, akkor vagy pont az őt elintéző Hernanes, vagy Bernard kezdhet a szélen.
A Hollandia–Costa Rica-negyeddöntőt is vezető Ravsan Irmatov összesen már kilenc vb-mérkőzésen volt bíró. Négy évvel ezelőtt is kapott öt meccset, köztük a nyítómérkőzést is, míg Brazíliában négyszer vezethetett eddig.
Így ünnepeltek a belgák elleni győztes negyeddöntő után az öltözőben:
Costa Rica kiesett a vb-ről, a hollandok elleni meccset sokan az ország fővárosának főterén, San Joséban nézték. A lefújás után tömegverekedés tört ki, a rendőrség tett rendet. Három sérült van, kórházba kerültek, állapotuk nem súlyos.
Jose Luiz Runco, a brazil válogatott csapatorvosa a sajtótájékoztatón nem tudta leplezni az érzelmeit, a könnyeivel küszködve mesélte, hogy élete egyik legnehezebb pillanata volt, mikor meg kellett mondania Neymarnak, hogy csigolyasérülése miatt nem játszhat már a vb-n.
A kiesett belgák szövetségi kapitánya beszólt az ellenfélnek, mintha Marc Wilmots elfelejtette volna, hogy csapata úgy esett ki, hogy szinte értékelhető támadása sem volt a negyeddöntőben.
„Nem győztek meg, csak egy átlagos csapat, ráadásul nagyon húzták az időt. Hányszor lőttek kapura? Ha mi így játszanánk, a belga sajtó szétszedne engem."
Ez a kapusok vb-toplistája, azaz az amerikai, a nigériai és a Costa Rica-i válogatott kapusa védett legtöbbet:
Only Tim Howard (21) and Vincent Enyeama (20) have made more saves than Keylor Navas (19) at the 2014 World Cup. #CRC pic.twitter.com/H7am1N5wV4
— Squawka Football (@Squawka) 2014. július 5.
A brazilok legnagyobb reménysége repedt csigolyája miatt már nem játszhat a vb-n, könnyekkel a szemében búcsúzott el népétől és a válogatottól. A Guardian szerint a csatár rövid bejelentését hallva mindenki sírva fakadt a tévéstúdió élő adásában, a nézők és a tévések is.
Ezt az olasz La Reppublica állapította meg. Neuert pedig egyszerűen Aranykéznek nevezi az osztrák Österreich.
A Gazzetta dello Sport kifejtette: olyan, mintha Németországnak kezdődne a világbajnokság, tökéletes állapotban vannak a játékosai, mentálisan és fizikálisan is egyben, ezért is lesz fantasztikus elődöntő a brazilokkal szemben.
A chilei válogatott futballista klubja, a Juventus kijelentette, hogy ekkora összegért hajlandó megválni játékosától, plusz még Nanit is kéri cserébe. Az angolok sokalják ezt az összeget főleg úgy, hogy Lke Shaw-ért és Ander Herreráért már 70 milliót kifizetett.
A brazil válogatott sajtósa, Rodrigo Paiva még a Chile elleni meccsen ütötte meg Pinilliát a játékoskijáróban, ezért az akciójáért most hárommeccsest eltilást és 10 ezer svájci frankos büntetést kapott.
elődöntő:
július 8.:
Németország-Brazília, Belo Horizonte 22.00
július 9.:
Argentína-Hollandia, Sao Paulo 22.00
a 3. helyért:
július 12.:
a két elődöntő vesztese, Brazíliaváros 22.00
döntő:
július 13.:
a két elődöntő győztese, Rio de Janeiro 21.00
Tim Krult a hosszabbítás legvégén, kimondottan a 11-esekre cserélte be Van Gaal, ez bejött: a Newcastle kapusa két büntetőt is megfogott, Hollandia pedig a vb-döntőért játszhat szerdán este 10-kor Argentínával.
The substitution that won it! #NED pic.twitter.com/fF641WSSF6
— Squawka Football (@Squawka) 2014. július 5.
A negyedik játékvezető az üres táblát mutatta fel a Hollandia-Costa Rica negyeddöntő első hosszabbításának végén.
LOLOL — Look, it's been a long game for EVERYONE. pic.twitter.com/4An37B2p5K
— BuzzFeed Sports (@BuzzFeedSports) 2014. július 5.
Ezt ki tudta hagyni pár perccel a lefújás előtt, hosszabbítás lett a Costa Rica elleni negyeddöntő.
Robin van Persie won't want to see this one back again. #NED pic.twitter.com/WmZtLCz9aU
— Squawka Football (@Squawka) 2014. július 5.
"Acá tenemos la columna de Neymar!" -ezt kántálják, ami kb. annyit tesz, hogy itt a gerinced, Neymar.
Még a nyolcaddöntőben történt, Huntelaar 11-esénél.
"Messi csodálatos meccset játszott, ha nála volt a labda, három ellenfelet lekötött. Minden mozgása reményt adott nekünk. Amit ő csinál, az mindig döntő lehet. Szinte sosem veszíti el a labdát, és magával viszi az ellenfeleket. Ő a víz a sivatagban, de nemcsak akkor, ha gólt lő. Azzal is, ha olyat passzol Di Maríának, mint Belgium ellen. Ma, amikor szárazság volt egy lélegzetnyi friss levegőhöz jutatott minket" - nyilatkozta Alejandro Sabella a negyeddöntő után.
Nyugodt voltam, tudtam, hogy a gólnak jönnie kell, addig a legjobbamat hoztam. A gól végül egy fontos meccsen jött, ezért is érzékenyültem el annyira. Nagyon régen volt Argentína elődöntőben, ezért is fogjuk élvezni. Lépésről lépésre haladunk.
– mondta a belgáknak gólt rúgó Higuaín.