Élete legszebb napjára készült, aztán kapott egy értesítést a telefonjára, és kis híján dobott egy hátast

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban adott interjút.
Kezdődik a Müncheni Biztonsági Konferencia, amelyen szinte minden ország képviselteti magát.
Végtelen kínzásról számolt be egy túlélő.
Fokozott a készültség a tömeges gázolás után – ötven állam- vagy kormányfőt és mintegy száz minisztert várnak.
Kiderült, melyik szférában éri meg leginkább nyugdíjasokat alkalmazni.
Váratlanul több korábbi feltételezésnek az ellenkezője derült ki a gázolóról.
A régóta elhagyott, jobb sorsra érdemes épület új funkciót kap majd.
Többen kiakadtak a jeleneten.
Hiába tett feljelentést a rendőrségen, az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
Régóta zajlik vita a kérdésben.
A 2026-os választásokon a Tisza is indul, de Szegeden és Vásárhelyen sincs alapszervezete, ám van nyitottság az együttműködésre.
Az amerikai elnök rendezési tervét mindenki elutasította – Nagy Dávid írása.
Az elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
A Budapesti Értéktőzsde díjátadóján árulták el, hogy ez világviszonylatban is kiemelkedő.
Csodával határos módon sérülés még így sem történt.
Elmondta, mit javasolt a konzulátus a nőnek.
A kormányfő a Weimar+ csoport nyilatkozatát bírálta.
Futószalagon jönnek a férfiak, a nők, de tényleg beválhat ez a robot üzemmód?
A K&H Bank vezető elemzője szerint a helyzet egyáltalán nem egyszerű.
A belga repterek csütörtökön egyáltalán nem fogadnak és indítanak repülőgépeket, de ez csak a jéghegy csúcsa.
Február 13-tól már Magyarországon is látható a Marvel-film.
A magyar válogatott támadó hatalmas találattal kezdte El-idényét.
A rivális együtteséből hiányzott a magyar válogatott beálló.
Arne Slot az Everton elleni meccs után rohant a bíróhoz, észrevételeit piros lappal díjazta Oliver.
Robbie Keane szerint Varga Barnabás nem érdemelt eltiltást, de ebben is lehetőséget lát.
A sportág berkeiből úgy hírlik, van, akiknek nem tetszik kettejük állítólagos „közelebbi viszonya”.
Amikor nincs rajta nyomás, egész ügyesen kosarazik.
Kora miatt nem volt magától értetődő döntése.
Magyar bajnok kapus vette át a helyét.
A Nemzet Színésze hosszú éveken át ápolta nejét, Csicsay Claudiát.
Magyar Péter a történtek miatt Mindszenty Józsefhez hasonlította magát.
A Magyar Orvosi Kamara a helyzet rendezését követeli.
Reagált a Lidl, már meg is vannak a felelősök.
A megtévesztés mesteri szintű.
Az űrügynökség szerint a becsapódás esélye tovább növekedhet.
Hamarosan érkezik egy rejtélyes könyv is.
Bulmár végül a Tandori család tagja lett.
Egy természetvédelmi szervezet figyelt fel először a ritka jelenségre.
Videón, ahogy a rendőrök leteperik az afgán elkövetőt.
Parkinson-kórja miatt már mások gondoskodnak róla.
A kutatások szerint az emberek jobban gyógyulnak egészséges ápolók mellett.
Természetes folyamat az agyunk öregedése, de az életmódod felgyorsíthatja, és hosszú távon komoly árat fizethetsz érte.
Visszatámad a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség.
Karácsony Gergely szerint nincs észszerű indoka a tizennyolcszoros emelésnek.
Melyik a legkisebb vagy a legzöldebb kerület? Hol van Budapest mértani közepe? Városismereti kvízünkben mindenki tesztelheti, hogy mennyire ismeri Budapest kerületeit.
Az ölelés és a puszi nem a legjobb ötlet, de mutatjuk, mi hoz biztos sikert.
Jellegzetes külső jegyei segítenek felismerni.
A videón megnézheted, mit tettek.
Mondj egy szerelmes verset a szíved választottjának.
Gyurcsány Ferenc beszélt arról is, miért maradt pártelnök.
Ha valakire rásütik, hogy musicales, az sehova sem fog tartozni
Édesanyjától azt hallotta, hogy ha tud, akkor kötelessége másoknak segíteni.
Egyre többet tudunk meg a sportautó új, nyolcadik generációjáról.
Felszámol komoly összegeket, cserébe prémium minőségét látványosan megőrzi.
Szervizhálózat, régi szerelési útmutatók és videók segítenek a régi Renault-k életben tartásában.
Halványra sikeredett a január.
Több tényező is rontja a Tesla részvénypiaci megítélését.
Mindhárom elektromos lesz.
Egy "zuhanás" anatómiája: a női termékenység megoszlása Európa országai között.
Érvek mellette, érvek ellene: kétségtelen, hogy van, amikor jó döntés egy airfryer, végeredményében azonban nem csodagép.
A program lehetőséget biztosít arra, hogy a szakemberek bemutathassák a fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységüket az iskolás fiataloknak.
A német szélturbinák évente 1200 tonna rovar pusztulását okozzák, ezzel komoly kárt okoznak.
A fogyasztók tájékoztatása a javítási lehetőségekről fontos lépés a zöld átállás felé.
Nem baj, ha Cirmike is kijárkál néha a házból - de veszedelmes ragadozóvá válik odakint.
Az év elején szinte törvényszerű a bérleti díjak emelkedése, ugyanakkor a kínálat bővülése hamarosan fékezheti a drágulás ütemét.
Az ingatlanértékesítésből származó jövedelem adózása több tényezőtől függ, és számos olyan eset is létezik, amikor mentesülhetsz alóla.
Összehasonlítottuk a készpénzfelvételi díjakat, és rangsorba állítottuk a bankokat aszerint, hol a legolcsóbb a gyakori pénzfelvétel.
Az ingatlan.com lakásárindexének legfrissebb adatai szerint országosan több mint 9 százalékkal nőttek a lakásárak januárban.
Hitelből történő ingatlanvásárlásnál érdemes az előtörlesztés díjaival is kalkulálni a megfelelő bank kiválasztásakor.
Szinte minden banknál találtunk olyan bankszámlát, ahol a minimálbér is elég az ingyenes számlavezetéshez, de van, ahol még ennyi sem kell.