Úgy vonultak ki, mintha a Backstreet Boys lennének egy koncerten.
Ez a percről percre hírfolyam az Index vébémaratonjának legfontosabb eleme, alfája és ómegája, a zenit és a nadír. Ide minden bekerül, ami fontos, ami kevésbé fontos, vagy ami egyáltalán nem az, de vicces vagy érdekes.
Az amerikai válogatott német szövetségi kapitánya, Jürgen Klinsmann ugye kihagyta a válogatott legendáját, Landon Donovant a vb-keretből, aki a belgák elleni nyolcaddöntős kiesés után ostorozta kicsit az edzőt.
"Mindannyian csalódottak vagyunk, de azt hiszem, az a legrosszabb, hogy taktikai szempontból nem adtunk bele mindent. A srácok mindent kihoztak magukból a pályán, ám ez a taktika miatt nem volt meg az esélyük a továbbjutásra"
- károgott a játékos.
Az első negyeddöntőt az argentin Nestor Pitana kapta, ő fogja vezetni tehát a francia-német meccset. Pitana a negyedik meccset kapta, eddig ezeken működött közre: Oroszország - Dél-Korea, USA-Portugália, Svájc-Honduras.
A spanyol Carlos Velasco Carballo kapta a dél-amerikai párharcot.
A Kolumbia-Brazília előtt a Bosznia-Iránt vezette, valamint az Anglia-Uruguay meccsen kapott megbízatást.
Minden harmadik magyart foglalkoztatja a brazíliai futball-világbajnokság - derült ki a Tárki júniusi felméréséből.
A közvélemény-kutató intézet adatai szerint a vb kezdete körüli napokban a magyarok 35 százaléka érdeklődött a meccsek iránt, és a vb a férfiak körében sokkal nagyobb figyelmet váltott ki (58 százalék), mint a nőknél.
Az érdeklődők zömének (83 százalék) van tippje, hogy ki fogja megnyerni a világbajnokságot. A legtöbben (39 százalék) a brazilokra szavaznak, de kisebb arányban tippeltek a németekre (15 százalék), a hollandokra (11), illetve – amint az utólag kiderült: tévesen – az időközben kiesett portugálokra és spanyolokra (13–13) is. (MTI)
Azt írja a német Bild, hogy Pep Guardiola kinézte magának a kolumbiai Juan Cuadradót, aki már négy gólpassznál jár a világbajnokságon, és az olasz Fiorentinában futballozik.
Guardiola egy másik dél-amerikait is vinne a Bayern Münchenbe, az uruguayi védőt, Diego Godint az Atlético Madridtól szerezné meg.
A dél-koreai válogatott csalódást keltő világbajnoki teljesítménye ellenére posztján maradhat Hong Mjung Bo szövetségi kapitány. A szövetség csütörtökön jelezte, a szakvezető ugyan benyújtotta lemondását közvetlenül az utolsó, Belgium ellen elvesztett csoportmeccs után, ám a szervezet elnöke, Csung Mong Gju később meggyőzte arról, hogy folytassa a munkát.
„Nem hisszük, hogy a szakvezető lemondása oldaná meg a problémáinkat, ezért úgy döntöttünk, továbbra is él felé a bizalmunk" – mondta Huh Dzsung Mu, a Dél-Koreai Labdarúgó Szövetség alelnöke, hozzátéve, hogy a szövetségi kapitány a jövő évi Ázsia-bajnokság végéig biztosan marad a helyén. (MTI)
Shakira már ott volt a 2006-os meg a 2010-es vb-döntő záróünnepségén, most sem hagyhatja ki. A La la la (Brazil 2014) című slágert énekli majd. Ebben a brazil Carlinhos Brown is segít neki, de lesznek szambaiskolák is.
„Több okból is szorosan kötődök a futballhoz, és átérzem, mit jelent a vb az embereknek" – mondta a 37 éves Shakira, aki a spanyol válogatott Gerard Pique párja.
A riói Maracana Stadionban sorra kerülő ceremónián ott lesz a legendás gitáros, Carlos Santana, a rapper Wyclef Jean és a brazil Alexandre Pires is, akik a torna hivatalos dalát (Dar Um Jeito) adják elő.
A Facebook, pontosabban a minden adatból elképesztő következtetésekre jutó Data részlege is figyelemmel kíséri a világbajnokságot, most éppen abból csináltak kimutatást, hogy melyik országban hány karakterrel örömködnek a vb-n esett góloknak, vagyis hol próbálnak meg a Facebook-falakon minél nagyobb GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL beírásokkal szurkolni.
Nem nagy meglepetés persze, hogy Dél-Amerika vezet néhány afrikai ország társaságában. Magyaország annak ellenére, hogy nálunk csak három betűből áll a gól, a felső harmadban található.
Barack Obama elnök telefonon gratulált Tim Howardnak és Clint Dempseynek, a nyolcaddöntőig jutott amerikai válogatott két labdarúgójának.
Büszkék vagyunk rátok, fiúk. Hihetetlen, hogy meghódítottátok egy egész nemzet szívét.
Obama a kétperces telefonbeszélgetésről nyilvánosságra hozott videó szerint tréfásan azt ajánlotta a kapus Howardnak, hogy vágassa le a szakállát, hogy ne ismerjék fel folyton odahaza a rajongók. (MTI)
A Venezuelai Labdarúgó Szövetség cáfolta, hogy Diego Maradona lenne a jelöltjük a válogatott szakvezetői posztjára.
„Nem tettünk ajánlatot neki" – olvasható az elnökség szerdai állásfoglalásában, amely azt is jelzi, hogy az új szakember kinevezése csak a brazíliai világbajnokság után várható.
A venezuelai csapatnak, amely Dél-Amerikában egyedüliként még sosem volt világbajnoki résztvevő, november óta nincs szakvezetője. (MTI)
Autóbalesetben életét veszítette a 26 éves Maria Soledad Fernandez, aki a Direct TV riportere volt. Belo Horizonte-ból tartott két kollégájával Sao Paulóba, amikor összeütköztek egy másik kocsival. Fernandezék egy sziklának csapódtak. Két kollégája megúszta a balesetet kisebb sérülésekkel.
A riporternőt a csapat is nagyon szerette, sokakat lesújtotta a hír, ezért el is halasztották a csapat szerdai sajtótájékoztatóját.
A Belgium–Egyesült Államok-nyolcaddöntőt rövid időre le kellett állítani, mert egy férfi a pályán szaladgált, most az is kiderült, hogy egy mozgássérülteknek fenntartott helyről pattant fel.
Az olasz Mario Ferri már több nagy meccset is megzavart Európában, most egy „Save favelas children” feliratú pólót viselt.
Korábban nyomozást indított a brazil rendőrség a mozgássérülteknek fenntartott helyekre eladott jegyek miatt, állítólag a jegyüzérek jó pénzért árulják ezeket a belépőket.
A vb-ről lemaradó portugál Ricardo Quaresma tudja, mi volt az oka annak, hogy Portugália már a csoportkörben búcsúzott, szerinte túl nagy volt az elvárás Cristiano Ronaldóval szemben.
"Nem lehet csak egyetlen játékosra helyezni a nyomást. Ez a csapat nem csak Cristiano Ronaldóból áll, egyedül ő sem képes mérkőzéseket hozni. Szerintem azért esett ki a válogatott, mert az emberek egy játékostól vártak csodát. Talán a többieknek sem esett jól, hogy mindenki csak vele foglalkozott" - mondta Quaresma.
Kolumbia is ünnepnapot tart július 4-én, nem csak az Egyesült Államok, ám a dél-amerikai ország nem az északiak függetlenné válását ünnepli, hanem a vb-negyeddöntő miatt rendelt el szünnapot Juan Manuel Santos elnök, igaz, csak a közalkalmazottak számára.
Persze a lakosság csak a pénteki nap felét kapja meg, de így is bőven lesz lehetőségük arra, hogy megnézzék a magyar idő szerint este 10-kor, helyi idő szerint délután 3-kor kezdődő Brazília elleni mérkőzést. Kolumbia egyébként története során először jutott be a legjobb nyolc csapat közé.
Santos elnök személyesen tekinti majd meg Fortalezában a mérkőzést. A döntés hátterében azt sejtik, hogy a kormány szeretné elkerülni az újabb halálos áldozatokkal járó ünnepléseket. A munkaszüneti nap délután 1-kor kezdődik majd, a hatóságok pedig békés, nyugodt ünneplést kérnek mindenkitől.
Amerika nem tud lekattanni az új nemzeti hőséről, Tim Howardról, aki elképesztő védéseivel lopta be magát a nemzet szívébe a Belgium elleni nyolcaddöntőben. A remek telejsítmény után rövid időre védelmi minisztert is csináltak belőle wikipedia adatlapján, minek okán a jelenlegi tényleges védelmi miniszter, Chuck Hagel fel is hívta a kapust, hogy személyesen gratuláljon a játékához és a csapat teljesítményéhez.
From 1 SecDef to another: Hagel calls @timhowardgk to say thanks for defending USA. We (USA) are proud of @ussoccer! pic.twitter.com/M8nsYdlXFn
— U.S. Dept of Defense (@DeptofDefense) July 2, 2014
Egyúttal meg is hívta a válogatottat egy rövid túrára a Pentagonba, majd a beszélgetést azzal zárta, hogy egy kis kiképzéssel egyszer akár tényleg lehet Howardból védelmi miniszter, már persze ha vannak ilyen tervei az Everton 35 éves játékosának.
Mats Hummelsnek nátha miatt kellett kihagynia az Algéria elleni nyolcaddöntőt, és a hírek szerint nem sikerült megfékezni a vírust, ugyanis szerdán további hét játékosnál állapítottak meg hasonló tüneteket, írja a sportshau.de.
Hát ilyen:
360 PHOTOS: What's it like inside #GER dressing room? Find out with exclusive #worldcup images http://t.co/WMJ5wEsoK4 pic.twitter.com/YwZAdEaSJM
— FIFAWorldCup (@FIFAWorldCup) 2014. július 1.
A szurkolói szavazatok alapján a kapus Vincent Enyeama lett a nigériai válogatott legjobb játékosa a világbajnokságon, a második az argentinok ellen duplázó Ahmed Musa. Azon a meccsen ment egyébként oda Enyema a bírókhoz poénkodni a szünetben, hogy ne adjanak közeli szabadrúgást az ellenfélnek, mert Messi túl jól lövi őket.
A hollandok még csak a nyolc között vannak, de már két város azon veszekszik, hogy melyikben ünnepeljék majd a reményeik szerint világbajnokként hazatérő csapatot. Fővárosként Amszterdam tűnik kézenfekvőnek, de Rotterdam azzal is érvel, hogy náluk, a Feyenoordban nevelkedett egy csomó játékos. A futballszövetségtől vártak döntést, de az bölcsen elhajtotta őket, csak akkor foglalkozik a kérdéssel, ha ott lesz a válogatott a július 13-i döntőben.
A vb-re is majdnem kijutó izlandi válogatott egyik csatárát, Alfred Finnbogasont igazolta le a spanyol Real Sociedad a holland Heerenveen csapatától. Finnbogason az előző szezonban 29 góljával gólkirály volt, 70 meccsen 59 gólt lőtt két heerenveenes idénye alatt (MTI).
Tolvajnak nevezte Fabio Capellót, az orosz szövetségi kapitányt Vlagyimir Zsirinovszkij orosz populista politikus a gyenge vb-szereplés után. Az orosz liberális párt elnöke és parlamenti frakcióvezetője szerint felelősségre kell vonni Capellót, akit ki kell rúgni, amennyiben magától nem mondana le.
Az olasz edző szerződése a 2018-as oroszországi világbajnokság végéig érvényes, éves fizetése 8 millió euró.
Kisebb sérülésük után Bastian Schweinsteiger és Mats Hummels is pályára léphet a német válogatott franciák elleni negyeddöntőjében. Andreas Köpke, a csapat pályaedzője elmondta, Hummels megfázás miatt nem játszhatott az Algéria ellen 2-1-re megnyert nyolcaddöntőben, de meggyógyult, így nincs akadálya annak, hogy futballozzon a pénteki találkozón. A szakember hozzátette, Schweinsteiger erős görcsöt kapott a nyolcaddöntőben, ám az ő játéka sincs veszélyben. (MTI)
Könnygázt és villanógránátokat vetett be a rendőrség Sao Paulóban, hogy feloszlassa azt a több ezres tömeget, amely fékevesztetten ünnepelte az argentin válogatott Svájc felett aratott győzelmét a labdarúgó-világbajnokság keddi nyolcaddöntőjében.
A majdnem háromezres, többnyire argentinokból álló tömeg helyi idő szerint a kedd esti órákban kezdte a zajos ünneplést a város Vila Madalena nevű negyedében és ennek csupán a hatóságoknak sikerült véget vetniük szerda reggel.
Miután többen sörösüvegekkel dobálták meg a helyszínre kiérkező mintegy száz rendőrt, a biztonsági erők könnygázt és villanógránátokat alkalmaztak a tömeg lecsillapítására a hatósági beszámoló szerint. Az incidens során senki nem sérült meg és senkit nem vettek őrizetbe a rendőrök - számol be az MTI.
Az argentin válogatott hosszabbításban 1-0-ra győzte le a svájci csapatot a nyolcaddöntőben.
De nem az argentin csapatról beszél a korábbi világbajnok, hanem Venezuelában látja a nagy lehetőséget.
„Komoly lehetőséget keresek és ez az lehet” - mondta az argentinok élő legendája egy televíziós interjúban. A venezuelai csapatnak, amely Dél-Amerikában egyedüliként még sosem volt világbajnoki résztvevő, november óta nincs szakvezetője. Akkor távozott ugyanis Cesar Farias, miután válogatottja a kontinentális selejtezőben ismét lemaradt a most zajló brazíliai tornáról, írja az MTI.
Az ESPN adatai szerint 9,6-os nézettségi mutatóval minden idők legmagasabb ilyen adatú meccse volt náluk a Belgium elleni nyolcaddöntő - a nézettség például 5 százalékkal emelkedett a Ghána elleni 2010-es nyolcaddöntőhöz képest. Ráadásul az egész Disney-rendszeren belül csak az ABC 1994-es Egyesült Államok-Brazília meccse veri, tehát már bőven focilázról beszélhetünk Amerikában is.
Ezt mutatja a statisztika is, a Costa Rica-i Keylor Navas ugyanis 87,5 százalékban fogja a felé tartó labdákat. A második a kolumbiai David Ospina, a harmadik a belga Thibaut Courtois.
87.5% - Keylor Navas has saved 87.5% of shots faced in the 2014 World Cup, the best ratio in the competition. Gloves. pic.twitter.com/Hg9qd1SeLz
— OptaJean (@OptaJean) July 2, 2014
A brazilok vb-ezüstérmes középpályása jelenleg az angol Guardiannek dolgozik szakértőként a vb alatt. Az ő eddigi legjobb 11-e így néz ki (nem csak a még versenyben maradt csapatok közül válogatott) 3-4-3-as felállásban:
Guillermo Ochoa - David Luiz, Mario Yepes, Mauricio Isla - Daley Blind, Luiz Gustavo, Bryan Ruiz, James Rodríguez - Lionel Messi, Neymar, Arjen Robben.
Gerard Houiller nem csak a kameruniak bundagyanújáról beszélt, hanem arról is, hogy a FIFA megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a hosszabbításban engedélyezzenek egy negyedik cserélési lehetőséget is.
Ez egy jó ötlet. A hosszabbításban, ha mondjuk valaki megsérül, miért ne lehetne egy negyedik csere?
A korábbi Liverpool-edző és és francia szövetségi kapitány azt is kiemelte, hogy idén eddig 29 gólt szereztek cserejátékosok, ami vb-csúcs, jól látható tehát, mennyit ér egy-egy friss játékos a mérkőzéseken.
Némileg ellentmond a FIFA technikai csoportja egyik tagjának, Gerard Houllier-nek a FIFA biztonsági főnöke, Ralf Mutschke, aki szerint arra kérték a német Der Spiegelt, adják át nekik azokat a dokumentumokat, melyek Wilson Raj Perumal bundavádjait támasztják alá.
Houllier szerint ők nem találtak semmilyen bizonyítékot, és bár Mutschke is kételkedik Perumal szavaiban, nem hagyják annyiban az ügyet és mindent megvizsgálnának, mivel a német lap cikke veszélybe sodorja a FIFA jóhírét.
„Figyelemmel kísértük az eddigi 56 mérkőzést és a maradék 8-cal is így teszünk majd. Eddig semmiféle manipulációra utaló jelet nem találunk a fogadási piacokon a vb meccsei kapcsán” - mondta Mutschke. A FIFA-val együttműködő Nemzetközi Sportbiztonsági Központ (ICSS) sem talált semmilyen tevékenységet, ami szerint bunda lehetett volna bármelyik eddigi vb-meccsen.
Amikor kirobbant a botrány a katari vb-pályázat kapcsán, pontosabban amiatt, hogy a közel-keleti ország szavazatokat vásárolt a rendezési jog elnyeréséért, egyből az Egyesült Államokat kezdték emlegetni, mint a 2022-es torna lehetséges helyszínét, amennyiben azt elvennék Katartól.
A FIFA erről még nem nyilatkozott, ám az általános főtitkáruk, Jerome Valcke így nyilatkozott a brazil Globónak az amerikaiak keddi kiesése után:
Amit most láthatunk az Egyesült Államokban, az lélegzetelállító. A nézettség semmihez sem fogható, nagyobb, mint az NBA-ben és lelkesebb is. Náluk van a világ legnagyobb utánpótlás-bázisa, hiszen 20 millió fiatal játszik náluk. A FIFA elkötelezett afelé, hogy együtműködjön a US Soccerrel, hogy 2026-ben ők rendezhessék a világbajnokságot.
Miután bundavád érte a kameruni válogatottat, hogy eladták a horvátok ellen 4-0-ra elvesztett csoportmeccset és ebben akár hét játékosuk is érintett lehetett, a FIFA vizsgálatot indított az ügy kinyomozására, ám a technikai csoportjuk nem talált erre utaló bizonyítékokat.
A csoport tagja a korábbi Liverpool-edző Gerard Houllier is, ő nyilatkozta azt, hogy semmiféle nyomot nem találtak, ami alátámasztotta volna a bundavádakat.