Miért égtek ekkorát az angol sztárcsapatok?

Szerda este az utolsó angol csapat is kiesett a Bajnokok Ligájából, a Manchester Cityt a Barcelona búcsúztatta. A spanyol liga tavalyi második helyezettje, jelenlegi elsője oktatta Manuel Pellegrini csapatát, ami csak Messiék elképesztő kapu előtti könnyelműségének és Joe Hart kapus remek védéseinek köszönhetően kerülte el a megaláztatást.

Ez a két csapat negyedszer játszott egymással a BL-ben egy év alatt, tavaly is a legjobb 16 között kerültek össze, a Barca négyből négyet nyert.

Hol a baj?

„Akik azt mondják, hogy szar a bajnokságunk, annak talán ez bizonyítja, hogy máshol is elég nagy a szar” – mondta René Girard, a Lille vezetőedzője azután, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén a Monaco 3-1-re verte az Arsenalt Londonban. Girard arra utalt, hogy a Premier League túlértékelt, és már régen nem a világ legjobb bajnoksága, mint ahogy manapság tartják.

2012-ben a Chelsea BL-t nyert, azóta viszont három éven belül másodszor történik meg, hogy nincs a nyolcban egy angol sem. Tavaly a Manchester United és a Chelsea került a negyeddöntőbe, előbbiek az Olimpiakoszt verték ki, majd estek ki a Bayern ellen, Mourinhóék a négy között búcsúztak az Atletico ellen.

Persze meglehet, hogy 2012 csak anomália volt, ami a 2009 után indult trendet torzította, és az a valós kép, hogy a Liverpool (kétszer egymás után, 2009 és 2014) is kiesik a csoportkörben, a Chelsea, az Arsenal és a Manchester City pedig már a nyolcaddöntőben búcsúzik, mint az idén.

A dicső közelmúlt

Az angol klubfoci számára 2008 és 2009 vitathatatlanul a csúcs volt. Mindkét évben ők adták a BL-negyeddöntő mezőnyének a felét, 2008-ban pedig angol házidöntőt rendezhettek a MU és a Chelsea között. De kár is csak erre a két évre szűkítenünk, nézzük inkább azt, hogy 2005 és 2012 között az angolok nyolc BL-döntőst adtak.

A sor 2013-ban megszakadt (bár 2011 őszén volt egy csoportkiesése a ManUnitednek is), és a BL történetében 1996 óta először nem volt angol csapat a legjobb nyolc között, majd ez két évvel később, az idén újra bekövetkezett. 

Alább azt mutatjuk, hogy meddig jutottak angol csapatok (negyeddöntő, elődöntő és a döntő mutat értéket).

Pedig a csoportkörben még négy angol csapat volt, mint mindig, ennél több egy országból sem indulhat, a Liverpool, az Arsenal, a Chelsea és a Manchester City, de onnan már csak három jutott tovább, miután a Liverpool a Basellel szemben alulmaradt, és csak csalódást keltő egy pontot tudott szerezni a két meccsen összesen.

Már itt felmerülhet, hogyan tud egy svájci csapat kiverni egy angolt?

A válasz azonban inkább a Baselnél, mint a Poolnál keresendő. A Basel 2011-12-ben a Manchester Unitedet ütötte ki a csoportmeccseken úgy, hogy Manchesterben 3-3-at, Bazelben 2-1-et játszottak, tavaly a csoportjában oda-vissza verte a Chelsea-t (1-2, 1-0), ami ennek ellenére továbbment, most pedig elintézte a Poolt (1-0, 1-1).

Amikor a decemberi BL-sorsolást tartották, alighanem az Arsenalnál örültek a legjobban, hiszen a Monacót kapták, ami négy éve még a francia másodosztályban játszott, és bár az orosz milliárdos, Dmitrij Ribolovljev pénzéből rendesen megerősítették, az elmúlt négy szezon legnagyobb igazolásai közül már csak a kevésbé jó Joao Moutinho és Geoffrey Kondogbia játszanak náluk, Falcao és Jamés Rodríguez nem.

Nem is a Monaco-csatársor fogott ki elsősorban az Arsenalon, hanem Európa egyik legjobb védelme: az öt legerősebb bajnokságból csak a Bayern München, a Juventus, a Barcelona, a Roma és a Borussia Mönchengladbach védelme kapott kevesebb gólt a Monacóénál. A két mérkőzésen az Arsenal 30 lövéséből csak 11 találta el a kaput, a fő gond tehát a pontossággal volt. Az is igaz, hogy az Arsenal sorban ötödik éve bukik el a nyolcaddöntőben, így ez tőlük már nem is meglepetés.

A Manchester City és a Chelsea viszont más.

Mindketten ugyanazt az ellenfelet kapták, mint tavaly, csak akkor a Chelsea-PSG a negyeddöntőben jött össze. A Chelsea már akkor is megszenvedett, és csak idegenben lőtt gólokkal küszködte át magát a franciákon, 1-3 után 2-0-ra nyert a visszavágón. José Mourinhóéknak idén nem jött össze, hosszabbítás után estek ki. A PSG ráadásul az angolok saját fegyverével győzte le őket, rengeteg pénzen vásároltak össze játékosokat, az egyik rettentően fontos gólt, amivel hosszabbításra mentették a meccset, a rekordpénzért, pont a Chelsea-ből megvett David Luiz fejelte.

Pedig a Chelsea 10 napot készülhetett a mérkőzésre, nemrég megnyerte a Ligakupát, ami biztos sokat dobott az amúgy sem kicsi önbizalmán, Angliában pedig úgy vezeti 6 ponttal a bajnokságot, hogy egy meccsel kevesebbet játszott a második Citynél.

A Manchester City kiesése még ennél is gyengébb teljesítményről árulkodik. A Barcelona egy éve magabiztos, 4-1-es összesített eredménnyel jutott túl a későbbi angol bajnokon, aztán úgy alakult, hogy 13 hónap alatt négy vereséget szedtek össze tőlük, vagyis az a csapat, ami az elmúlt három idényben kétszer lett angol bajnok, teljesen tehetetlennek bizonyult spanyol ellenfelével szemben.

Népszerűség ≠ fölény

A februárban aláírt, 5,1 milliárd fontos közvetítési szerződés azt mutatja, soha nem látott népszerűségig jutott a Premier League. Csakhogy az európai szereplés, leginkább a Bajnokok Ligája, azt mutatja, kezdenek visszaesni a többi országhoz képest. Igaz, a népszerűségük már az 1990-es évek elején sem függött össze szorosan az erejükkel. Akkoriban már a világ legtöbb pontján a PL-t nézték, pedig Európában inkább csak a többi bajnokság mögött kullogtak.

De az elmúlt 5-6 év gyengülése kézzel fogható. A 2009-10-es kiírástól kezdve 5 csapatuk nem jutott tovább a legjobb 16 közé, míg az egyenes kieséses rendszerben egyszer állította meg őket az Internazionale, a Milan, az Atlético Madrid - egy angol párharcban a Manchester United is kiejtett egy angolt -, kétszer a Real Madrid, illetve négyszer a Barcelona és a Bayern München.

Tehát ugyanazok a csapatok okoznak gondot nekik évről évre, és nem tudnak mit kezdeni a világ élcsapataival

Sokkal jobb helyzetben az Európa Ligában sincsenek, idén már csak az Everton képviseli őket a nyolcaddöntőben, míg tavaly, utolsóként, a Tottenham bukott el ugyanebben a körben. A BL-ből oda kiesett Liverpoolt a Besiktas verte ki tizenegyesekkel, a Tottenhamet a Fiorentina.

A 2012-es BL-győzelem utáni évben azért jól mentek az EL-ben, a Chelsea megnyerte, ez maradt a BL-sikerből, ugyanis a londoniak azután kerültek oda, hogy BL-csoportjukból nem tudtak továbbjutni. A legjobb nyolc között is még hárman voltak angolok 2012-13-ban az EL-ben a Tottenhammel és a Newcastle-lel.

A tévés pénz persze a kluboknak is rengeteg, játékosokra költhető vagyont jelent. Mind a 20 PL-csapat az első 40 között van a Deloitte könyvvizsgáló Money League felméréseben, miközben az UEFA rangsorában csak hat csapatuk van az első 40-ben. Elképesztő, hogy a 40 leggazdagabb fele Angliából jön.

30 millió euróval játszanak

A 2013-14-es BL után az Arsenal 27,2, a Manchester City 35,4, a Chelsea 43,4, míg a Manchester United 44,7 millió eurót kapott az UEFA-tól. Attól még ugyan most nem kell rettegniük, hogy elvesztik a hét UEFA-indulási hely egyikét, de már nincsenek ettől elérhetetlen messzeségben.

A rangsort ugyanis az UEFA a koefficiensek alapján rakja össze, ebben pedig a németek idén meg fogják előzni őket. Jelenleg 2,2 pont a különbségük, de a jövőre már nem számító 2010-11-es szezonban az angolok 2,7-tel voltak jobbak, és idén a németek a Bayern München szereplésétől függően többet gyűjthetnek, mint az angolok.

Az olaszok az ötéves időszakot nézve 14 pontra vannak jelenleg az angoloktól, de ők is feljövőben, így ha 2015-re még nem is, egy-két éven belül akár már olyan közelségbe érhetnek, ami aggasztó lehet az angoloknak, mivel elődordulhat, hogy a jelenlegi négy helyett már csak három angol csapat mehet a BL-be, azt bizony megérzi majd a bajnokság minősége is.

Mindeközben a kontinensen

A Bundesliga előretörése már önmagában is érdekes helyzet. A német bajnokság a 2012-13-as szezonban 1 milliárd fonttal kevesebb bevételt hozott, mint az angol, mégis jobb eredményeket mutattak fel az elmúlt években a klubjaik.

Mondhatnánk persze, hogy a PL legjobbjait lefárasztja a hazai szereplés, hiszen a kisebb csapatok is sokat költhetnek, erősebbek, így nagyobb kihívást jelentenek nekik, mint mondjuk a német vagy a spanyol bajnokság gyengébb csapatai, ahol a Bayern München, a Barcelona és a Real Madrid gyakorlatilag totális dominanciát alakított ki. Ám emiatt azt kellene látnunk, hogy a német és spanyol középcsapatok elhullanak. Ehhez képest viszont az történik, hogy a Schalke az elmúlt öt évben jobban szerepelt, mint az Arsenal (pedig két szezonnal ezelőtt 120 millió fonttal kevesebből gazdálkodott), jelenleg pedig még a Manchester Cityt is megelőzik a koefficiensek alapján. 

Sőt, a Manchester Cityt még a Leverkusen, a Valencia, a Dortmund, a Porto, a Benfica és az Atlético Madrid is előzi - utóbbi kettő a második legjobb angol Arsenalt is -, arról tehát nem beszélhetünk, hogy egy-egy csapatuk miatt lennének olyan erősek a spanyolok vagy a németek.

Ez még nem a vég

Bármennyire nehéz is összehozni, valahogy a Manchester United, az Arsenal, Liverpool és a Manchester City is nagyon elszúrta az elmúlt pár év átigazolásait.

A leglátványosabb talán a City esete: 2011 óta 327 millió fontot költöttek a keret erősítésére, de a 2011-es, első BL-meccshez képest csak négy helyen (Bacary Sagna, Martín Demichelis, James Milner, Fernandinho) változott a kezdőcsapatuk a szerdai, Barcelona elleni meccsen. (Az első, manchesteri mérkőzésen csak két csere volt.) Ezt a trendet viszont annyi pénzből, amennyiből dolgozhatnak, nehezebb lenne fenntartani, mint javítani.

A jelenlegi tévés szerződés a 2018-19-es szezon végéig tart, ez idő alatt a PL marad biztosan a világ leggazdagabb bajnoksága, ahol még a kiesők is több pénzt kaptak tavaly, mint a 2014-es spanyol bajnok Atlético, vagyis ha rosszul is költenek, akkor is könnyebben elviselik, és korrigálják majd, mint bármely más európai csapat.

Azt sem szabad feledni, hogy míg a tavaly döntős Atlético Madrid és az azelőtt döntőző Borussia Dortmund, illetve a remek védelemmel feltámadó Monaco, a rengeteg pénzből összerakott PSG, és az olasz futball romjain uralkodó Juventus csak jelenleg vetélytárs, de hosszú távon vizsgálva már csak három csapat veszi, veheti fel a versenyt az angolokkal: a Barcelona, a Real Madrid és a Bayern München. Elég egy kisebb megingás a többiektől, és máris visszajöhetnek régi helyükre a PL-csapatok.

Egyelőre annyit biztosan kijelenthetünk, hogy a visszaesés oka nem a pénzhiány, de lehet, hogy a baj forrása a túl sok pénz, az, hogy ész nélkül verik el. Miközben a legjobb játékosok vagy önszántukból hagyják el őket, vagy ők akarnak megszabadulni tőlük, a helyükre érkezők nem ugyanolyan minőségűek.

Az angol lejtmenet valahol 2009 környékén kezdődhetett, és ha pontos dátumot akarunk ehhez kötni, akkor az 2009 nyara, amikor a liga legjobb futballistája, aki mára a világ két legjobbja közül az egyik lett, Cristiano Ronaldo, elhagyta a Manchester Unitedet, és a Real Madridba igazolt.

Azóta folyamatosan, évről évre léptek le a PL-ből világklasszisok. 2011-ben Cesc Fabregas az Arsenalból a Barcába távozott (azóta megint Angliában van), 2012-ben Alex Song ugyanonnan ugyanoda. 2013-ban Carlos Tevez a Manchester Citytől a Juventusba ment, ahol szerdán szinte egymaga - 2 gól, 1 gólpassz - ütötte ki a Borusia Dortmundot, és hat gólja van a BL-szezonban.

Az argentin két éve, januárban távozott, a nyár igazolása akkor Gareth Bale volt: 100 millió euró körüli összegért ment a Tottenhamből a Real Madridba. 2014-ben pedig a Chelsea árusította ki azt a David Luizt, akinek a fejese most kvázi kiverte a Chelsea-t. A Liverpool is hozzátette a magáét, onnan Luis Suarez távozott a Barcába nyolc hónapja, 80 millió euróért.

Most nézzük meg a másik oldalt, hogy milyen sztárfutballisták, vagy klasszis futballisták érkeztek az utóbbi öt évben a Premier League-be.

Mesut Özil 50 millió euróért került a Realból az Arsenalba, ahol megváltóként fogadták, ám nem lett több annál, ami a spanyoloknál volt: jó kiegészítő ember. Bárkiből nem lesz vezér, az Arsenal ugyan nyert egy FA-kupát, ám tavaly és idén is simán kiesett a PL-ből a 16 között.

Alexis Sanchez volt az Arsenal múlt nyári sztárigazolása a Barcából, a bajnokságban ősszel hozta is a formáját, de a Monaco elleni két rangadón észre se lehetett venni. Mario Balotelli a Liverpool nyári szuperérkezője volt, vele kapcsolatban elég egy adat: 20 meccs, 4 gól középcsatárként, vagy még jobb, 13 meccs, 1 gól a PL-ben.

A Manchester City Tevez elküldése óta olyan embereket vett, mint Alvaro Negredo, akit egy szezon után, múlt nyáron már kölcsön is adott a Valenciának, vagy Stevan Jovetic, aki szintén pár hónappal azután jött, hogy az argentin ment. Joveticre kár is szavakat fecsérelnünk, pár kupameccsen használták, pedig a Fiorentinában tehetségesnek tűnt. Most januárban Wilfried Bonyval erősítettek a Swansea-ból, 30 percet kapott a Barca ellen szerdán, a szünet után, nemigen tűnt fel, hogy beállt.

A Chelsea jól igazolt, visszavitte Fabregast, akinek már 20 gólpassza van a szezonban, valamint Diego Costát is megszerezte, és magasan vezetik is a PL-t, vagyis náluk valahol máshol lehetett a hiba, mert emberre, igazolásokra rendben vannak.

A Tottenham sosem tudott sztárokat megszerezni, viszont Bale után kinevelte Harry Kane-t, aki 21 évesen a PL legjobb 9-ese, csak ők meg most nem játszhattak a PL-ben, az EL-ből meg a Fiorentina kivágta őket.

Foglalkozzunk viszont a Manchester Uniteddel, annak ellenére, hogy az idén nem játszik, mégis állandó BL-résztvevő. A klub 150 millió fontot, 200 millió eurót szórt el a nyáron. Ebből 75 millió eurót egyetlen emberre, Angel Di Mariára, aki a Realban csak az utolsó szezonjában számított fix kezdőnek, de szerepét még ekkor is sokan megkérdőjelezték. Leginkább maga a Real-edző Carlo Ancelotti, hiszen ki látott már olyat, hogy egy tréner önszántából nem ad fizetésemelést az egyik nélkülözhetetlen játékosának, inkább hagyja, hogy elmenjen. 

Kiegészítő emberek voltak sztárkluboknál, akikre igazi BL-szupercsapatot nem lehet építeni.

A következő kérdés, hogy akkor miért vesznek meg ilyen futballistákat, illetve miért várnak tőlük irreálisan sokat? Itt az edzők között kell kapirgálnunk, nézzük meg, kik irányítják most a BL-ből kizúgott angol klubokat a kispadról.

• Arsene Wenger 1996 óta az Arsenal edzője, 2006-ban döntőt játszottak a Barcelonával, ám öt éve már, hogy nem tudnak túljutni a legjobb 16-on se. Az a majdnem 10 évvel ezelőtti finálé Wenger egyetlen kiugró BL-eredménye, amikor 1998-ban, 2002-ben és 2004-ben alig verhető, sőt, utóbbinál a bajnokságban verhetetlen csapatokat épített a PL-ben, a BL-ben akkor sem mentek semmire.
• A Manchester Citynél másfél éve Manuel Pellegrini az edző, aki tavaly nyáron velük szerezte első trófeáit, egy Ligakupát, majd az első és eddig egyetlen igazán értékes címét, a Premier League-et. Előtte Roberto Mancini volt a tréner, aki a BL-ben se az Interrel, sem a Cityvel nem nem került a legjobb 8 közé soha.
• A Liverpoolt egy 41 éves, nagyon tehetséges, de még rutintalan ember vezeti, Brendan Rodgers. Az idei volt az első BL-szereplése azok után, hogy a múlt szezon végén leginkább tapasztalatlansága miatt kiadta a kezéből a PL-címet Pellegrini City-je javára. (Miután a rangadón megverték akkor a Cityt, kikaptak otthon Mourinho Chelsea-jétől, idegenben ikszeltek a Crystal Palace-szal, ezen ment el a cím.)
• Mourinhóra természetesen nem mondhatjuk, hogy tapasztalatlan, BL-alkalmatlan, vagy nem nyertes típus, az ő kiesése biztosan egyszeri alkalom, rossz döntéseket hozott, amik most megbosszulták magukat.

Itt újra meg kell viszont említenünk a Manchester Unitedet, amitől 2013 nyarán, 27 év után állt fel Ferguson, és utódjával, David Moyesszal tavaly a nyolc között estek ki - előtte a félelmetes Olimpiakoszt verték ki a 16 között nagy nehezen -, idénre pedig már be sem jutottak a Bajnokok Ligájába. Louis van Gaalra cserélték le, akinek a kedvéért el is verték a 200 milliót, ám most már arról ír a sajtó, hogy Di Maria távozhat, a szintén szupersztárként beharangozott Radamel Falcao kölcsönszerződését pedig biztosan nem hosszabbítják meg, miután a tréner visszaküldte pár meccsre a tartalékok közé erősödni.

Az angolok visszaesését emberi döntések okozzák. Nem jól gazdálkodnak azzal a temérdeknyi vagyonnal, ami a kezük között van. Rosszul költenek, kevéssé alkalmas emberekent választottak ki a melóra, amit aztán nem is sikerül elvégezniük.

Van még egy tényező viszont, ami tőlük független, de folyamatosan hozzájárul az angol klubcsapatok európai kudarcaihoz: a bíráskodás. Az utóbbi öt évben Anglia és a kontinens játékmegítélése még jobban eltávolodott egymástól, magyarul: ami a Premier League-ben sárga lap, vagy még az sem, az a BL-ben és az Európa Ligában sokszor instant piros.

Tudna erről mesélni a Manchester City, amely egy éve, a Barcelona ellen az első meccsen elvesztette Martin Demichelist, a másodikon Pablo Zabaletát, az idei elsőn pedig Gael Clichyt veszítette el piros lap miatt. Néha pedig csak a szerencsén múlik, mint szerdán, amikor Samir Nasrinak kellett volna folytatnia a sort, de a bíró érthetetlen okból megkönyörült rajta ezért:

A Liverpoolnak Markovics kiállítása miatt még decemberben kellett a második félidőt 10 emberrel lejátszania a Basel elleni kiesésekor, ami természetesen nagyon vitatott piros volt, de Angliában sokkal vitatottabb, mint a kontinensen.

Angliában a bírók mintha egyre engedékenyebbek lennének, még az eddiginél is jobban engedik a keménységeket, miközben Európában egyre jobban igyekeznek védeni a futballisták testi épségét. Amíg a brit játékvezetői felfogás nem változik az európai irányába, az angol csapatok mindig furcsállni fogják a lapjaikat, amiket márpedig ki fognak osztani nekik, még ha az eldönti is a továbbjutást.

Azaz az európai bíró nem fog félni belenyúlni a meccsbe, egyszerűen teszi a kötelességét, még ha az egy sztárklub kiesését is jelenti.