Egyre nagyobb bajba kerül a futball NB I.-ben szereplő Győri ETO. Az ilyenkor kötelező hirdetésben, a szerdai Nemzeti Sportban jelent meg, hogy a Győri Törvényszék elrendelte a Győri ETO FC Kft. csődeljárását, melynek kezdő időpontja 2015 április 1. napja. A bajokról Szasa Sztevanovics sportigazgató is nyilatkozott a sportlapban.
„Nincs pénz a kasszában, nincs miből fizetni a játékosoknak. Természetesen nem ölbe tett kézzel ülünk, keressük a megoldást, miként lehetne bevételhez jutni, és csak köszönettel tartozunk azoknak, akik valamilyen módon megpróbálnak segíteni rajtunk.”
A Quaestor csődje indította a lavinát. Később a nyomozóhatóság Tarsoly Csaba klubtulajdonost előzetes letartóztatásba helyezte, a stadiont pedig lefoglalta.
„A kerettagok nemcsak becsülettel dolgoznak, azt is vállalták, hogy minden körülmény között végigfutballozzák a szezont. Hétről hétre megyünk előre, szombaton a Kecskemét ellen is csak az egyik tribünt nyitottuk ki, hogy kevesebb legyen a költségünk. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók mellénk álljanak, jó volna, ha a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzésre is minél többen jönnének ki. A keddet az MLSZ-ben töltöttem, mert tisztán akarunk látni, mit kell tenni annak érdekében, hogy a klublicencünk rendben legyen” – nyilatkozta a szerdai a Nemzeti Sportban a Győri ETO sportigazgatója.
Az ETO a bajnoki pontjait tekintve jó eséllyel megtarthatná első osztályú tagságát, de nagy kérdés, hogy ilyen helyzetben hogyan kaphatna licencet a következő idényre. Az is, a játékosok mikor kapják meg a most elmaradt bérüket. Tartozásokkal semmilyen körülmények között nem lehet új idénybe nevezni.
Bár a keret hűségesküt tett, a szakmai stáb több tagja döntött úgy, hogy felmond. Alin Minteuan másodedző, Cristian Dragota erőnléti edző és Carlan Horea kapusedző jelezte távozási szándékát. Ökrös András ügyvezető igazgató is elhagyta már a süllyedő hajót.