
Barcelona-Bayern, Real-Juventus a BL-ben
Elsőként a Barcelonát sorsolták ki, a Bayern Münchent húzták ellenfélnek nekik pénteken délben a Bajnokok Ligája elődöntőinek és az Európa Liga elődöntőinek párosításakor. Pep Guardiola tehát a volt csapata ellen irányítja majd a jelenlegit, tétmeccsen először. A másik elődöntőben a Real Madrid és a Juventus játszik egymással, itt a Juventus kezd otthon.
A Bayern München két éve elődöntőzött utoljára a Barcelonával, akkor nagyon megverték őket, 7-0-s összesítéssel jutottak a döntőbe, amit végül meg is nyertek a Borussia Dortmund ellen. A Real és a Juventus a 2013/14-es BL-kiírásban egy csoportban szerepelt, a Real otthon 2-1-re nyert, Torinóban 2-2-t játszott.
A Real Madrid az Atlético Madrid legyőzésével jutott a mostani elődöntőbe, 1-0-s összesítéssel ejtették ki Simeone csapatát, az olasz Juventus pedig ugyanilyen arányban a Monacót.
A Bayern München ugyan 3-1-re kikapott a Portótól az első negyeddöntős meccsén idegenben, de aztán otthon 6-1-gyel gázolták el a portugál csapatot. A Barcelona mindkét találkozóját megnyerte a PSG ellen, Párizsban 3-1-re, otthon pedig 2-0-ra verték az ellenfelüket.
Menetrend a BL-ben:
- Május 5.: Juventus - Real Madrid (visszavágó május 13.)
- Május 6.: Barcelona - Bayern München (a visszavágó május 12.)
Sorsoltak az Európa Ligában is, az olasz Napoli az ukrán Dnyiprót kapta meg, míg a másik olasz csapat, a Fiorentina a címvédő Sevillával játszik majd az elődöntőben.
Menetrend az EL-ben
- Május 7.: Napoli - Dnyipro és Sevilla - Fiorentina (visszavágók május 14.)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
13 perce
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
2 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
2 órája
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
5 órája
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
14 órája
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
7 órája
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Sport
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- Sport
Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Eközben tovább folytatódott a csillaghullás a szupertornán.
március 23., 12:56
- Sport
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
Cseh Sándor tizennyolc játékost hívott meg a felkészülésre.
március 23., 13:51
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
4 órája
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
57 perce
- Sport
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Sport
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
március 23., 12:57
- Sport
Hatalmas siker, a magyar férfi 4×400 méteres váltó bronzérmet szerzett a vb-n
Molnárék a magyar atlétika történetének hatodik érmét szerezték meg fedettpályás vb-n.
március 23., 14:33
- Címlapon
Szijjártó Péter: Az európai politikusok háziversenyt rendeztek arról, hogy ki tud bunkóbb módon nyilatkozni Trumpról
A magyar külügyminiszter szerint kis lépésekkel fogunk eljutni a békéhez.
58 perce
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
10 órája
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
1 órája
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Címlapon
Rituálé és ökölharc – véres összecsapásba torkollott a sátánista szertartás
A demonstráció több száz keresztény ellentüntetőt vonzott.
39 perce
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről
A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.
10 órája
- Címlapon
Módosított a Nébih a száj- és körömfájás elleni intézkedéseken
A vírus már széllel is terjed, de van már vakcina ellene.
6 órája
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
12 órája
- Címlapon
Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott
A jogi képviselő prostituáltakat foglalkoztató panziót működtetett a városban.
8 órája
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Sport
Magyar aranyéremnek is örülhettünk Eperjesen
Györgydeák Aporék nem találtak legyőzőre.
március 23., 12:35