Dárdai Pál lett az év edzője Berlinben
Dárdai Pált az év edzőjének választották meg Berlinben. A sportolókat és szakembereket 1979 óta díjazó gálán először nyert magyar.
Dárdai a szavazáson a Füchse Berlin kézilabdaedzőit, Erlingur Richardssont és Dagur Sigurdssont, valamint az öttusaedző Peter Deutschot előzte meg.
Utoljára 2011-ben volt futballedző díjazott, akkor Markus Babbel nyert a Herthából.
Az Rbb-online.de Dárdai méltatásában kiemeli, hogy már 14 éve él Berlinben családjával. Játékosként igazi idollá vált. Berlini karrierjének felében a kiesés ellen küzdött, majd mikor tavaly átvette a csapatot Jos Luhukaytól, akkor edzőként is elkerülte a kiesést, ebben a szezonban pedig már a legjobbak közé vezette a csapatát. Jelenleg a negyedik helyen állnak.
Idézték Dárdai mondását is, hogy a szíve magyar, de kék-fehér (a Hertha klubszínei) vér folyik az ereiben.