Koronavírus adatok

2021. nov. 29.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-2 °C
5 °C

Szétdolgozta magát a Juve, és legyőzte a Realt

2015.05.05. 22:50
A Bajnokok Ligája-elődöntő első meccsén az utolsó percekig rohantak a csapatok. Az olaszok két védelmi hibát használtak ki, 2-1-es előnnyel utaznak a Real Madridhoz a visszavágóra.

A torinói BL-elődöntő elég pörgősen indult: egy percet sem kellett várni az első Juventus-helyzetre. Előbb Real-kapus Casillas adta el a labdát, majd a védelem fagyott le,  labdaszerzés után a juvés Vidal a földre került, de tizenegyest azért nem adtak neki.

Darált tovább a hazai csapat, egymás után jöttek a lehetőségeik, bár ehhez kellett az is, hogy a vendégek sok hibával játszanak, és időnként hajmeresztő módon adják el a labdákat. 

Ezek után már nem is kellett sokat várni, hogy meglegyen az első hazai gól, és ebben is nyakig benne volt a védelem. Tévez zavartalanul lőhetett kapura, lapos lövése kijött Casillasról, de a kipattanóra érkezett Morata, az egykori realos közelről bepofozta a labdát, viszont nem ünnepeltette magát. 

Morata vs. Real 1-0

A Real is ébredezett lassan, viszont csak távoli lövésekre futotta nekik, Isco próbálkozott többször is. Közben hátul nem nagyon változott a helyzet, a Juventus továbbra is eladott labdákból dolgozott ki helyzeteket. 

Ezután olyan történt, ami egyáltalán nem volt benne a meccsben: egyenlített a vendég Real Madrid. Most James maradt üresen, ő a középen még üresebben érkező Cristiano Ronaldo fejére emelte a labdát, és a portugál megszerezte az egyenlítő gólt. 

Megvolt az idegenbeli gólja a Realnak, és a meccs is sokkal kiegyenlítettebb lett . Olyannyira, hogy a 40. percben jöhetett volna az újabb Real-találat: Isco beadását James előrevetődve fejelt a lécre, a kipattanót már nem igazán tudta jól kapura küldeni Marcelo. A félidőben 1-1 volt az állás, de a labdabirtoklás és a kapura lövések száma is egál volt, a tempóra se nagyon lehetett panasz.

Olyan észvesztő iram azért nem volt a szünet után, míg nem az 56. percben a Juventus tizenegyest kapott. Az egész abból indult, hogy egy lövés kipattant a Juve-védőkről, és lerohanták a Realt az olaszok, mivel csak két emberük maradt hátul. A végén Tevezt buktatták a tizenhatoson belül, Marcelo sárgát kapott érte, Tévez pedig bevágta a tizenegyest. 

A Realnál jött Javier Hernandez, igyekeztek felállni ismét, és fel is pörgették a tempót, egyre nagyobb volt a nyomás a hazaiakon. Ám a realosok egy idő után már csak ötlettelen ívelésekre hagyatkoztak, a Juventus-védői meg simán kifejelték ezeket a labdákat a huszadik beadás után is.

Nem nagyon sikerült Ancelottinak megoldást találnia a Juventus védekezésére, és 86. percben még majdnem kaptak egy harmadikat is. Llorentét ugratták ki egy hosszú indítással, mert Varane elvétette a labdát, a Juve-csatár Casillas mellett is eltolta a labdát, azonban már túlságosan kisodródott, és hiába gurított vissza az alapvonalról, nem volt érkező ember. 

A realosok mindent megpróbáltak, a Juventus  hősiesen védekezett, mindig volt, aki bevetődjön vagy becsússzon. Pirlo is nagyon önfeláldozóan játszott, egészen elképesztő volt, hogy a védekezésben is mennyit vállalt a legrutinosabb Juve-játékos. De nagyot játszott Chiellini is, aki szinte az összes párharcát megnyerte a levegőben, nem hibázott, és labdákat is szerzett.

A 92. percben még volt egy lehetősége a hazaiaknak, egy szabadrúgás után az üresen maradt Llorente fejelt, ezt is Casillas védte.  Az utolsó percig rohantak a csapatok, és a Juventus végül megérdemelten nyert 2-1-re. A visszavágót a jövő héten rendezik Madridban, Buffonék nagyon ünnepeltek, de nem lesz könnyű megtartani az előnyt, ugyanakkor Cristiano Ronaldóékra is nagyon kemény meló vár. 

A másik BL-elődöntő első meccsét szerdán rendezik, a Bayern München vendége a Barcelona lesz, Pep Guardiola először irányítja a münchenieket tétmeccsen volt csapata ellen. 

Bajnokok Ligája, elődöntő, 1. mérkőzés:

Juventus (olasz)-Real Madrid (spanyol) 2-1 (1-1)

Torino, 40 000 néző, v: Atkinson (angol)

gól: Morata (9.), Tévez (58.- 11-esből), illetve C. Ronaldo (27.)

sárga lap: Bonucci (5.), Tévez (46.), Vidal (56.), Ciellini (93.), illetve Marcelo (57.), Carvajal (75.), James (85.)

Juventus:

Buffon - Lichtsteiner, Bonucci, Ciellini, Evra - Marchisio, Pirlo, Sturaro (Barzagli, 64.) - Vidal - Tévez (Pereyra, 86.), Morata (Llorente, 78.)

Real Madrid: 

Casillas - Carvajal, Varane, Pepe, Marcelo - Sergio Ramos, Kroos, James, Isco (Hernandez, 63.) - Bale (Jesé, 86.), C. Ronaldo