Molnár-Tóth Marianna szerint nem igaz, hogy a magyar szurkolókat amiatt állították volna meg az olasz rendőrök, mert kifosztottak egy benzinkutat. A Nso.hu-nak azt mondta, a buszokon voltak pirotechnikai eszközök és ezeket kobozták el. Azt is mondta, hogy az alkoholtilalom miatt az összes szeszesitalt is elvették. Ez azonban már azért is furcsa, mert Olaszországban nem tudunk semmilyen alkoholtilalomról.
Vasárnap is ment még a szerencsétlenebbül járt szurkolók módszeres leverése, a törökök a pályán ütötték-verték a horvátokat, de hiába, majd Németország az Eb eddigi legjobb meccsén verte Ukrajnát. Magyar szurkolók pirózás miatt kerültek bajba az olasz autópályán útban Bordeaux-ba.
A mai meccsek:
Spanyolország - Csehország 1-0
Írország - Svédország 1-1
Belgium - Olaszország 0-2
Mindenhol van helyettes csapatkapitány, de a cseh válogatottnál inkább két hasonló csapatkapitány lehet egyszerre a pályán: Čech, a 34 éves kapus és Rosický, a 35 éves irányító.
Klubja, az Arsenal honlapjának arról beszélt még Čech, hogy erős csoportba kerültek a spanyolokkal, a horvátokkal és a törökökkel, de erős csoportban voltak a selejtezőknél is. Ott pedig már egyszer állva hagyták a törököket, kiejtették Hollandiát, szóval most sincs okuk betojni, még ha most se ők az esélyesek. Ráadásul még a csoportharmadik is továbbjuthat.
Azt is érdemes megfigyelni, hogy nem csak belepiszkál, hogy ne legyen öngól, hanem épp hátrazúgva, egy bokapöccintéssel is kirúgja a labdát a világból.
#Boateng The beast *#euro2016 pic.twitter.com/TTfuLOMMoy
— Mubarak Almansoori (@__LIMITLESS___) 2016. június 12.
Akkor érdemes megnéznie a galériánkat a meccsről.
Délután játszanak a spanyolok a csehekkel, aztán hattól lesz Írország és Svédország várhatóan birkózósabb meccse. Este pedig Belgium - Olaszország rangadó, nem is lenne olyan őrületes meglepetés, ha ez a meccs mondjuk már az elődöntő lenne.
Tegnap, az Eb eddigi talán legjobb meccsén a németek szuper meccsen, némi szerencsével verték 2-0-ra Ukrajnát. Boateng csodás mentése pedig még sokáig emlékezetes marad.