Jácint
17 °C
31 °C

A bukott PSG-edző lesz Wenger utódja

2018.05.22. 10:42

A BBC hozta a sztorit hétfő este, azóta a teljes brit sajtó átvette, hogy Unai Emery érkezik az Arsenalhoz a 22 év után távozó edző, Arsene Wenger helyére.

A 46 éves Emeryt épp most rúgja ki a Paris Saint Germain, mivel csak bajnokságot, kupát és ligakupát nyert a csapattal, a Bajnokok Ligájából már a 16 között kicsapta őket a Real, ráadásul kettős győzelemmel.

Emerynek fejére nőttek a sztárok, Neymar és Cavani ellentétével nem tudott mitkezdeni, de Londonban ekkora kaliberű emberekkel nem lesz dolga.

Edzőt vált egy másik londoni klub, a West Ham is. Ők David Moyest küldik el, a ManCityvel 2014-ben bajnok Manuel Pellegrini érkezik a helyére. Már ki is nevezték, három évre írt alá a 64 éves menedzser.

Pellegrini korábban a Villarrealt, a Real Madridot, és a Málagát is edzette, legutóbb a kínai Hopej China Fortune trénere volt. A Villarreallal és a Cityvel is a Bajnokok Ligája elődöntőjéig ment.

A West Ham 13. lett a most véget ért bajnokságban.

Úgy tudni, hamarosan meglesz Pellegrini első igazolása is, nem is akárki, Yaya Touré a Cityből, aki ingyen távozhat a csapatnál töltött 8 éve után.