Diána
12 °C
27 °C

A Kisvárda első gólját és pontját szerezte az NB I.-ben

2018.08.18. 22:05

A Mol Vidi legyőzte az eddig százszázalékos Honvédot az NB I. ötödik fordulójában, így a Honvéd a második helyen maradt a Pakssal döntetlenező Ferencváros mögött. (A Vidi eggyel kevesebb meccset játszott.)

A Honvéd kezdett veszélyesebben, Vadócznak volt egy jó fejese, de a Vidi került ziccerbe akkor, amikor büntetőhöz jutott. A 11-est Huszti lőtte el, de Gróf kapus fogta a bal alsó sarok felé tartó lövést.

A 26. percben nem sok esélye volt már, egy kijátszott támadás végén Kovács lőhetett közelről kapuba. A Honvéd hamarosan még nehezebb helyzetbe került, a 37. percben kiállították Batikot. Az emberhátrányt a Vidi hamar kihasználta, Huszti lőtt a hosszú sarokba a 39. percben.

A második félidőben a Vidi hamar eldöntötte a meccset, az 51. percben Hadzic állította be a 3-0-s végeredményt.

Nagy napja volt a Kisvárdának, az újonc csapat történetének első NB I.-es gólját szerezte Felcsúton, amivel a 1-1-es döntetlen is meglett neki. A történelmi gólt Lucas jegyezte a 77. percben. Már nem pont nélkül utolsó a várdai csapat.

Az Újpest hazai pályán nagyot küzdött, hogy legalább egyenlítsen, a második félidőben csak tíz emberrel játszó Mezőkövesd ellen, amely a negyedik percben szerzett vezetést. Végül a 89. percben összejött az iksz, Zsótér lőtt a jobb alsó sarokba.

A Diósgyőr a forduló előtt az utolsó előtti helyen állt, a szezonban még nem volt győzelme. Szombathelyen azonban már ez is összejött, a Haladást 1-0-ra verte Tóth Barnabás fejesével a DVTK, és ezzel a kilencedik helyre lépett.

OTP Bank Liga, 5. forduló:
Budapest Honvéd-MoL Vidi FC 0-3 (0-2)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2007 néző, v.: Farkas
    gólszerzők: Kovács I. (26.), Huszti (39.), A. Hadzic (51.)
    piros lap: Batik (37.)
    sárga lap: Uzoma (9.), Batik (14., 37.), Lukács (72.), illetve Vinícius (3.), Juhász (4.), Lazovic (34.), Berecz (86.)

Puskás Akadémia FC-Kisvárda FC 1-1 (0-0)
Felcsút, 400 néző, v: Kassai
    gólszerzők: Knezevic (58.), illetve Lucas (77.)
    sárga lap: Danilovic (22.), Zsidai (36.), illetve Lucas (28.)

Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1500 néző, v.: Pintér
    gólszerzők: Zsótér (89.), illetve Szalai (4.)
    piros lap: Szeles (45+2.)
    sárga lap: Szeles (44., 45+2.)

Diósgyőri VTK-Szombathelyi Haladás 1-0 (1-0)
Diósgyőr, DVTK Stadion, v.: Andó-Szabó 
    gólszerző: Tóth B. (36.)
    piros lap: Grumic (69.)
    sárga lap: Tóth B. (42.), illetve Király (81.)