Máris fájhat Mourinho feje, vereség a tavalyi újonctól
Tavaly újoncként meglepetésre 1-0-ra verte a Brighton a Manchester Unitedet a Premier League-ben. Idén már a második fordulóban összekerült a két csapat és a dél-angliai klub megint óriási meglepetést okozott, 3-2-re győzte le José Mourinho csapatát, amelynek gyakorlatilag nem sok esélye volt a győzelemre.
Egy látványos góllal szerzett vezetést a hazai Brighton, Solomon March bal oldali beadását Glenn Murray pörgette lazán a labdát a kapuba. Két perc alatt mattolták az MU védelmet, ezúttal egy össze-vissza pattogó labdát Shane Duffy szelídített meg és rúgta el David De Gea mellett.
A 34. percben jött Romelu Lukaku és szépített. De hiába gondolták a Manchester United drukkerei, hogy ezzel szoros lehet a meccs, a 44. percben jött egy hazai 11-es. Ezúttal Eric Bailly maradt le, csak buktatni tudott. A büntetőt pedig Pascal Gross rúgta be, némi szerencsével.
A Manchester United védelme ma kritikán aluli teljesítményt nyújtott, de ugyanez mondható el a többi csapatrészről is. Nem volt összhang védelem és középpálya között és a második félidőben egyedül Paul Pogba nagy lövése jelentett veszélyt, de ez volt az egyetlen kísérlet a vendégeknek a második félidőben. A francia 11-ese jelentett némi gyógyírt, de csak annyit, hogy minimális lett a vereség. Rögtön a második fordulóban.
Premier League, 2. forduló:
- Brighton-Manchester United 3-2 (3-1)
- Manchester City-Huddersfield Town 6-1 (3-1)
- Burnley-Watford 1-3 (1-1)
szombaton játszották:
- Chelsea-Arsenal 3-2 (2-2)
- Tottenham Hotspur-Fulham 3-1 (1-0)
- West Ham United-Bournemouth 1-2 (1-0)
- Everton-Southampton 2-1 (2-0)
- Leicester City-Wolwerhampton Wanderers 2-0 (2-0)
- Cardiff-Newcastle United 0-0
hétfőn játsszák:
- Crystal Palace-FC Liverpool 21.00
A tabella:
1. Manchester City 2 8-1 6 pont
2. Chelsea 2 6-2 6
3. Watford 2 5-1 6
4. Tottenham Hotspur 2 5-2 6
5. Bournemouth 2 4-1 6
6. Everton 2 4-3 4
7. Liverpool 1 4-0 3
8. Crystal Palace 1 2-0 3
9. Leicester City 2 3-2 3
10. Manchester United 2 4-4 3
11. Brighton 2 3-4 3
12. Newcastle United 2 1-2 1
13. Southampton 2 1-2 1
14. Wolverhampton 2 2-4 1
15. Burnley 2 1-3 1
16. Cardiff City 2 0-2 1
17. Arsenal 2 2-5 0
18. Fulham 2 1-5 0
19. West Ham United 2 1-6 0
20. Huddersfield Town 2 1-9 0