Eufrozina, Kende
4 °C
15 °C

Berágott, lement, visszajött, kiállították

2018.08.30. 08:07

Nehezen magyarázható jelenetek játszódtak le kedden a Black Leopards-Orlando Pirates dél-afrikai bajnoki futballmérkőzésen.

A vendégeket erősítő Thamsanqa Gabuza több helyzetet is kihagyott, ezért a lelátóról gunyoros megjegyzéseket és füttyszót kapott, kinevették, sőt, többen a lecserélését követelték. A 34. percben aztán az ő beadásából a hazaiak egyik játékosa öngólt rúgott, mire az ünneplő Gabuza kidobta a szurkolóknak a mezét - emiatt összeveszett Milutin Sredojevic vezetőedzővel -, gúnyosan megtapsolta a közönséget, a kezével cserét jelzett, és besétált az öltözőbe. Ebben még társai sem tudták megakadályozni, akik megpróbálták visszarángatni a pályára.

A bizarr történések a második félidőben folytatódtak, amikor a válogatott csatár bicegve, térdén egy hatalmas kötéssel jelent meg a játékoskijáróban, majd leült a cserepadra. A játékvezető odament hozzá, és előbb a mezlehúzásért adott neki egy sárgát, majd valamilyen értelmezhetetlennek tűnő okból még egyet, és kiállította. Több forrás szerint a második sárga azért járt, mert engedély nélkül elhagyta a pályát. Valószínűleg ez lehetett az ok, talán Sergio Ramos tudna erről mesélni.

A 31 éves játékos a piroslap után visszasántikált az öltözőbe. A meccset az Orlando nélküle is megnyerte 2-1-re. (MTI)