Viola
-6 °C
-2 °C

A csapat új, de Karius maradt a régi

2018.10.05. 09:20 Módosítva: 2018-10-05 12:36:11

Kezd úgy tűnni, hogy a német Loris Kariust nem egyszerűen lekönyökölte Sergio Ramos a BL-döntőben, hanem egyúttal meg is átkozta, a német kapus ugyanis azóta nem találja önmagát: a jelenleg a Besiktasnál védő hálóőr csütörtökön az Európa Ligában hibázott óriásit a Malmö ellen.

A svédek 2-0–ra verték a török csapatot, ezzel ismét teljesen nyílttá téve az I csoportot, az ominózus első góljuk pedig az 53. percben esett. Andreas Vindheim ívelt középre, a labda azonban Caner Erkin hátán irányt változtatott, és pont Karius felé szállt. Simán fogható lett volna, de a német melléütött, így lett belőle gól.

Erkin megmozdulására semmi szükség nem volt – ezt jól mutatja, hogy a statisztikákban egyébként az ő öngóljaként szerepel a találat –, de így is nehéz megérteni, hogy a kapus hogy bírta így elszámítani a labda röppályáját.

Kariusnak már a Besiktasnál sem ez volt az első hibája, szeptember elején a Bursaspor ellen is kapott már gólt a csapata egy megkérdőjelezhető akciója után. A Malmö egyébként jó pár éve szerzett már hasonlóan érthetetlen gólt a Besiktas ellen: '90-ben Recep Cekin, a törökök védője lőtt egészen káprázatos gólt a saját kapujába.