Sallói gólja is kevés volt a MLS-döntőhöz
Nem sikerült a bravúr, nem jutott az észak-amerikai futballbajnokság, az MLS döntőjébe Sallói Dániel csapata, a Sporting Kansas City. Az első meccsen, a Portland otthonában kiharcolt 0-0 után nagyobb esély mutatkozott erre, de a Portland végül idegenben nyert 3-2-re és a döntőbe jutott.
Kiválóan kezdődött a hazai csapat számára a meccs, hiszen a 20. percben már vezetett is 1-0-ra, éppen Sallói góljával, aki a chilei Rubio beadását lőtte be közvetlen közelről.
A második félidőben aztán jött a fordítás, ráadásul kilenc perc alatt rúgott kettőt a Portland. Előbb Blanco, majd Valeri volt eredményes. A 81. percben egyenlített ismét a Kansas, de még ez is kevés lett volna, hiszen idegenben rúgott góllal a Timbers volt a jobb.
A hosszabbítás utolsó másodperceiben, a 99. percben aztán Valeri eldöntötte a meccset és ezzel együtt a továbbjutást is.
A Sporting KC, amely 2000-ben és 2013-ban már bajnok volt most lemaradt a döntőről, a Portland 2015 után játszhat ismét az MLS Cupért, amelyben az az Atlanta United lesz az ellenfele, amely csak tavaly csatlakozott a ligáhhoz