Mexikó szövetségi kapitánya lett a Barcelona korábbi edzője
Az FC Barcelona korábbi vezetőedzője, az argentin Gerardo Martino lett a mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, adta hírül az MTI. Az 56 éves, a futballvilágban "Tata" művésznéven ismert edző 1998-ban kezdte pályafutását, amely során 2007 és 2011 között a paraguayi válogatottat, a 2013/14-es szezonban az FC Barcelonát, 2014-tól 2016-ig pedig Argentína nemzeti csapatát is irányította.
Utóbbi két állás esetében a korabeli hírek szerint sokat köszönhetett Messi, illetve Messi édesapja segítségének, akinek labdarúgóként az egyik kedvence volt a Newell's Old Boysban.
Martino időszaka a válogatott élén arról nevezetes, hogy egymást követő két Copa Americán is döntőbe jutott a csapattal, ám ott mindkét alkalommal kikaptak.
A legutóbbi két idényben az Atlanta United vezetőedzője volt, amellyel tavaly megnyerte az észak-amerikai profiligát (MLS) és megválasztották az év edzőjének.
A mexikói válogatott szövetségi kapitánya 2015 óta a kolumbiai Juan Carlos Osorio volt, aki az oroszországi világbajnokságon a nyolcaddöntőig jutott a csapattal, majd július végén távozott. Azóta ideiglenesen Ricardo Ferretti irányította a válogatottat.