Miklós
-4 °C
-2 °C
Index - In English In English Eng

Instant klasszikus öngól a válogatott Spurs-védőtől a világbajnok kapusnak

2019.02.28. 09:46

A Chelsea 2-0-ra verte a Tottenhamet szerda este az angol bajnokság hétközi fordulójában. A meccs előtt úgy tűnt, hogy a Chelsea van igazán nagy bajban, Sarri csapata az utóbbi fordulókban a hatodik helyre csúszott vissza a bajnokságban, a Manchester City ellen elvesztett Ligakupa-döntőben pedig Kepa, a csapat kapusa nyíltan semmibe vette az olasz edző utasítását, ezzel mutatva, hogy az öltözőben sincs minden rendben.

A szerdai mérkőzés után viszont lényegesen jobb lett a hangulat a Chelsea-nél, a közönség értékelte, hogy az olasz edző a padra száműzte a posztján a világ legdrágábbjának számító játékosát, a csapat pedig rég látott egységben küzdve szinte esélyt sem adott a Tottenhamnek.

Persze ahhoz, hogy a vendégeknek tényleg ne legyen esélyük jobb eredményre, kellett Kieran Trippier is, aki 1-0-s állásnál, hat perccel a vége előtt bámulatos öngóllal zárta le a meccset. Az angol válogatott szélsőhátvédje annyira megijedt a háta mögül érkező Williantól, hogy fel sem nézve a kapusához passzolt.

Csakhogy Hugo Lloris ekkor már egyáltalán nem ott volt, ahol Trippier gondolta, ott csak az üres kapu maradt.

A meccset így 2-0-ra a Chelsea nyerte, ezzel életben tartva reményeit, hogy BL-indulást érő helyen – azaz az első négyben – fejezze be a szezont, míg a Tottenhamnak már nem felfelé kell tekintgetnie – a bajnoki cím reménye végleg oda –, hanem lefelé, méghozzá egyre idegesebben. 

A főszereplők egyébként nem akárkik, Lloris a világbajnok francia csapat első számú kapusa, Trippier az angolokkal bronzmeccset játszott a tavalyi vb-n. Az öngólt pedig máris feldolgozta az internet népe, összepárosítva a szerda esti felvételt Trippier horvátok ellen lőtt vb-góljának kommentátorával.

Így az igazi.