Emánuel
3 °C
13 °C

Védés helyett inkább a kapus is csak ámult a gólon

2019.03.15. 10:38

Csütörtökön kialakult az Európa Liga-negyeddöntőjének mezőnye – pénteken pedig már ki is sorsolják a párosokat, illetve az ágakat egészen a döntőig –, amibe bejutott a portugál Benfica is, miután a hosszabbításban megszerzett 3-0-s győzelmével kiejtette a Dinamo Zagrebet. A horvátok 1-0-s előnyről kezdték a meccset, de a 90 perc letelte után nem bírták a portugálok rohamát, és végül kikaptak.

A meccs utolsó találatát a Benfica spanyol védője, Álex Grimaldo szerezte, aki egészen hihetetlen ívben lőtte meg a labdát nagyjából 25 méterről. A távoli kísérlet eleinte úgy tűnt, hogy nagyon fölé fog menni, a végén viszont teljesen váratlan szögben csapódva kötött ki a hosszú felsőben. Nem csoda, hogy a Dinamo kapusa, Dominik Livaković nem is mozdult rá, azt hihette, hogy a messze fölé szálló lövésbe nem kell majd belenyúlnia.

A jegyzőkönyvhöz hozzátartozik, hogy ekkorra már emberhátrányban játszottak a horvátok, Petar Stojanovićot egy perccel korábban, a 104. percben második sárgával állították ki.

statisztika

A 23 éves egykori Barcelona-nevelés nem először jelentkezett hatalmas góllal hátvéd létére, nyáron a Nemzetközi Bajnokok Ligájában lőtt hatalmas szabadrúgásgólt a Juventusnak.

A Benfica mellett a Slavia Praha, az Arsenal, a Chelsea, az Eintracht Frankfurt, a Napoli, a Valencia és a Villarreal jutott be a legjobb nyolc közé. A negyeddöntők, elődöntők és döntő (itt a hazai pálya jogának) sorsolását délután 1-kor tartja az UEFA.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!