Friderika
4 °C
18 °C
Index - In English In English Eng

Már 30 millió eurónál jár Szoboszlai ára

GettyImages-1130694748
2019.04.30. 13:44

Akár 30 millió euró is lehet Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg játékosának ára, írja az osztrák Laola1 olasz lapértesülések alapján – ez duplán indokolja, miért hosszabbított nemrég szerződést a salzburgi csapat a felnőtt válogatottban is bemutatkozó 18 éves középpályással.

A Laola1 által idézett calcionapoli24.it szerint a Napoli a legújabb csapat, ami elkezdte közelről figyelni a támadó középpályást, aki kapcsán korábban már a Bayern Münchent, a Juventust, illetve több más csapatot is emlegettek.

„Napoli? Normális dolog, hogy a legnagyobb csapatok is érdeklődnek Dominik iránt, aki az egyik legnagyobb tehetség most az európai labdarúgásban, ám egyelőre csak a Salzburgra koncentrálunk, korai lenne még bármi másról beszélni” – kommentálta a Szoboszlait képviselő EM Sports Consulting a Laola1 megkeresésére a Napoli-pletykát.

A Napoli stábjának, élén a vezetőedző Carlo Ancelottival remek lehetősége volt megfigyelni Szoboszlait, hiszen az Európa Liga nyolcaddöntőjében egymás ellen játszott a két csapat, végül a Napoli ment tovább 4-3-as összesítéssel. A visszavágón Szoboszlai gólpasszából jött a Salzburg első gólja.

A 30 millió euróval Szoboszlai messze a legdrágábban eladott magyar futballista lenne, több mint másfélszer annyiért kelne el, mint az eddig rekorder Dzsudzsák Balázs, akiért 2012-ben 19 millió eurót fizetett a Dinamo Moszkva.