Jó hír a Fradi szurkolóinak: maximalizálták a vendégjegyek árát az Európa Ligában
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mai döntése alapján a Bajnokok Ligájában mostantól legfeljebb 70 euróba (23 ezer forint), míg az Európa-ligában maximum 45 euróba (14 900 forint) kerülhetnek a vendégjegyek, írja az MTI.
"Azzal, hogy felső határt szabtunk a jegyáraknak, biztosítani akartuk, hogy az idegenben játszó csapatok szurkolói ott lehessenek a mérkőzéseken, és betöltsék a szerepüket, ami a stadionok hangulatát olyan különlegessé teszi" - mondta Aleksander Ceferin UEFA-elnök.
Az európai futballszurkolók szövetsége üdvözölte a lépést, de még mindig túlzónak tartja a jegyárakat. Az előző idényben a Manchester United és a Liverpool drukkerei panaszkodtak arra, hogy Barcelonában 119 eurót kértek tőlük a belépőért.
Az UEFA pénteki döntésének örülhetnek a ferencvárosi szurkolók is. Mint korábban beszámoltunk róla, szeptember 19-én az Espanyol otthonában kezdi meg a Fradi az Európa Liga csoportmeccseit a H jelű csoportban, ahol a spanyol csapat mellett a CSZKA Moszkva és a Ludogorec ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.