A legkönnyebb a bírókat hibáztatni

• Magyarország a Szlovákia elleni vereséggel elveszítette Európa-bajnoki részvételt jelentő helyét selejtezőcsoportjában.
• A hatodik mérkőzését játszotta Magyarország Szlovákiával, és negyedik vereségét szenvedte el, két döntetlent tudtunk felmutatni a múltban.
• A csapat által tervezett 15 pont most már csak úgy jöhet össze, hogy a Horvátország vagy a Wales elleni idegenbeli meccseken nyer a magyar válogatott. Előbbi októberben lesz, utóbbi novemberben, a 68 ezres Puskás-stadion avatója után.
• A Puskásban Eb-meccsek lesznek, most arra van több esély, hogy a magyar válogatott nélkül.

Idősebb vagyok, mint Szlovákia – láttam ilyen feliratú pólókat a drukkereken hétfő este a magyar–szlovák Eb-selejtezőn, arra utalva, hogy az ország 1993 óta létezik önállóan. Ezért is elkeserítő, hogy egy fiatal, feleakkora, a futballra töredékannyi pénzt áldozó ország válogatottja ismét legyőzte a magyar csapatot.

A szlovákok ezzel a győzelmükkel nem hozták reménytelen helyzetbe a mieinket a selejtezőben, de ha megverik Walest és Azerbajdzsánt, 15 pontjuk lesz, nekünk pedig két győzelem már nem elég ahhoz, hogy utolérjük őket. Az egymás elleni eredmények ugyanis nekik kedveznek.

Azért fájó ez a vereség, mert ha a korábbi sorozatokban virtuálisan volt is esélyünk jó néhányszor, és a meccsek kedvező sorrendje miatt sokáig versenyben maradhattunk, most nem erről volt szó. Az első kalapból érkező, vb-döntős ellenfelet vertünk, majd utána a második kalapos Walest. Jelenleg viszont az látszik, hogy ez a két siker nem sokat ért, mert a harmadik kalapos riválistól pontot sem tudtunk elrabolni. Ha legalább a döntetlen meglett volna tegnap este, egészen másként számolnánk, de miután a szlovákok másodszor is megszerezték a vezetést, kifejezetten éretten futballoztak. Onnantól érezhetően jobbak voltak.

Ha arról beszélünk, miért fontosak a topligás játékosok, akkor kijelenthető: ezekben a helyzetekben nagyon jól jönne a képzettségük. Ahogy az is tény, hogy 1-1 után az ellenfélnek volt két topligás játékosa (Lobotka és Kucka), akik váratlant húztak, és előkészítették a második gólt.

Bírózás

Ha alaposabban megnézzük, minden bizonnyal les volt az első szlovák gól, és ha van videóbíró, valószínűleg nem adják meg. A kapitány, Marco Rossi is beleesett abba a hibába, amibe jó néhány magyar elődje: elkezdte hibáztatni a bírókat.

Szerencsére Verebes József vagy Csank János legszebb napjai nem jöttek elő, és ne is jöjjenek, de az eredmény mindig minősíti az edzőt. Fogadjuk el az eredményjelzőt, még ha kellemetlen is ránézni. Mert azt Rossi is pontosan tudta, hogy egyéni képzettségben jobbak nálunk a szlovákok, volt edző odaát, testközelből tapasztalhatta a különbséget.

Ezért is érdemes visszakeresni Rossi egy korábbi nyilatkozatát, amiben – egy hónappal a meccs előtt – meglehetősen reális képet adott. „Ne feledkezzünk meg arról, hogy a sorsolással eddig szerencsénk volt. A horvátok a 2018-as világbajnokságon felemésztették lelki tartalékaikat. A walesiek nagyon hosszú és fárasztó idény után érkeztek Budapestre, ők fizikálisan voltak kimerülve. Ezzel szemben ezen az őszön hétről hétre egyre jobban formába lendülnek a topligákban szereplő horvát, walesi és persze szlovák játékosok” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek.

Ha már bírózás, a lefújás után kiállított Baráth Botond arról beszélt, hogy kipécézte őt magának a spanyol játékvezető, ő pedig erről beszélni akart vele már a hármas sípszó után.

Kényelmes volt, nem vette észre az első gól előtti lest. Ezt reklamáltam neki. Azt is szóvá tettem, mi több sárgát kaptunk, mint ők

– mondta Baráth. A szavaihoz talán nem is kell semmilyen kommentár.

Elemzésben vezetjük a világranglistát

Térjünk is vissza a meccshez: ez a szlovák csapat a 30. perc után életre kapott, nem váratlanul, nem a semmiből, hanem mert a magyar szorítás már nem volt olyan, mint korábban.

Örök sablon, most is jó sokszor előkerült, hogy majd ki kell elemezni a meccset. Egyetlen más nemzet nem elemez annyit, mint a magyar. Az utóbbi évtizedekben abszolút nagyhatalommá váltunk elemzésben. Ha azonban a tettekről van szó, már közel sem ennyire kedvező a pozíciónk. 

A másik, szinte mindig előkerülő fordulat az elemzés mellett, hogy tanulunk a hibáinkból. Annyira kíváncsiak lennénk, milyen hibánkból tanultunk az elmúlt tíz vagy negyven évben. Még abból sem sikerül tanulni, hogy most túl sok a pénz a futballban.

A csoportunkban előttünk lévő országok közül egyik sem azt az utat választotta futballjának feltámasztására, hogy agyontaózza a rendszert, és közben stadionokat épít. És közben nem tárja fel, vajon miért nem jön ki még csak véletlenül egyetlenegy olyan játékos sem a hazai rendszerből, aki elérné Hamšík szintjét. Már csak a nagy számok törvénye alapján is lennie kellene egy Európa-szerte ismert magyar játékosnak, de nincs. A szlovák középpályás már lelassult, de előtte Nápolyban Maradona elég fontos rekordjait döntötte meg. Több gólt lőtt ott, mint a világbajnok argentin. Azt valahogy nem sikerült kielemezni az elmúlt húsz évben, miért nincs olyan játékosunk, aki hétről hétre olyan nívón teljesít, mint Hamšík.

Odáig sem jutottunk el, hogy a futball leginkább mérhető részében felvegyük az európai középszinttel a versenyt. Mert azt nem lehetett a véletlen számlájára írni, hogy az utolsó negyedórában már nem volt támadásunk. Az utolsó negyedóra a meccsek legfontosabb szakasza, más sportágakban money time-nak nevezik, akkor a sokat kereső játékosok döntenek.

De arról is mondhatna valamit az elemezni mindig kész szakma, hogy eddig miért nem sikerült egyszer sem megverni még a szlovákokat. Vagy a portugálokat. Lehet, hogy ennek történelmi okai vannak, mert a portugál futballkultúra felépítésében jelentős szerepet vállaltak a magyar edzők anno, de úgy látszik, arrafelé jelenleg is megvan a szellemi hátország, míg ez nálunk nem mondható el. Elég csak azt megnézni, mikor nyert magyar edző magyar bajnokságot. (Megfejtés: Kondás Elemér 2014-ben.)

Azt sem sikerült kielemezni, hogy ilyen jellegű meccsen miért nem tudunk egy gyors gólt lőni az elején, amikor még bírjuk erővel, amikor még működik a letámadásunk, mert még bírja a test, és bírja a fej is.

Nem lehetett az véletlen, hogy sem Dárdai Pál, sem Bernd Storck nem próbálkozott meg a letámadással. Akárcsak az egész sorozatban, úgy hétfőn sem volt probléma az akarással és a küzdéssel, de ez a két tényező hosszú távon nem garancia a sikerességre. Alapfeltétele, ez nem vitás. Két remek győzelem kijött az akarásból, a küzdésből, a szervezettségből, hétfőn viszont szükség lett volna a kvalitásra is.

A gólunk után gólt kaptunk, és utána megkeveredett egy kicsit a csapat, a végére pedig elfáradtunk és megroppantunk

– a magyar gólszerző, Szoboszlai Dominik értékelt így a meccs után. Majd hozzátette, nem szálltunk el, van még esély.

Valamiért a gólunk után szedtünk össze két jogos sárgát is – ahelyett, hogy akkor még nagyobb elszántsággal támadtunk volna, az esetleges zavarodottságot kiszámítva, önmagunkat sikerült összezavarni a túlzott lelkesedéssel.

Józanság

Be kellene látni, hogy a zsolnai akadémia, ahol vélhetően nem költenek százmilliókat teakonyhára, sokkal jobban tudja, mit kell tenni azért, hogy Škriniar, Vavro eljusson az olasz topligáig. Előbbi az Internazionale, utóbbi a Lazio védője. És ha azt gondolnánk, hogy csak jó védőket tudnak képezni, akkor ott van Boženík. Előhúztak egy 20 éves centert, akiből hamarosan A kategóriás játékos lehet. Már a hétfői meccsnek is ő volt a színfoltja, kétszer kaptak róla sárgát a magyar játékosok, és olyan gólt lőtt, amire csak csettinthetnénk, ha nem Gulácsi hálójában landol.

Szlovákia közelmúltbeli erejét jól kifejezi, hogy 2010-ben a vb-címvédő olaszokat verték, 2015-ben az Eb-címvédő spanyolokat. Mindkettő tétmeccs volt. Mi is vertük egyszer Olaszországot, de az barátságos mérkőzés volt még 2007 augusztusában.

A szlovákok ellen a mostani legjobb csapatunk játszott. Ám ha ebből a csapatból kiesik valaki (Lovrencsics), vagy éppen sérülésből jön vissza (Nagy Ádám), vagy nincs megfelelően játékban, mint Dzsudzsák Balázs vagy Szalai Ádám, akkor nincs a kispadon választék, aki pótolhatná őket. Jobbhátvédben is kényszermegoldások vannak évek óta, Lovrencsics sem annak indult, Bese sem.

Törékeny a csapatunk, mert a képzés sem stabil. Hiányzik belőle a munka. Nincs, aki megkövetelje az értelmezhető munkát. Nálunk például a püspöknek kellene számonkérni a teljesítményt, miközben az általa alapított akadémia a belgák átvilágítása eredménye alapján nem is kaphatna akadémiai minősítést.

Ideig-óráig működik a közönség buzdítása, hogy itthon lesz az Eb, és egyetlen korábbi nagy sztár sem léphetett pályára hazai rendezésű kontinenstornán, de ezek az érzelmi tartalékok végesek, a kvalitást hosszú távon nem tudják pótolni.

Abban a pillanatban, ahogy passzívak voltunk az első félidőben, kihasználták. Hátul kétszer kihagytunk, elöl pedig pontatlanok voltunk az összes akciónál.

Játékban jobbak voltunk, de ez nem számít. Nagyon csalódottak vagyunk, nem csak mi, a közönség is. Szerettünk volna egy nagyot lépni, de van még három lehetőségünk” – foglalta össze Gulácsi Péter az érzéseit.

Nemzetek Ligája

A csapat most nem áll továbbjutó helyen, előzni nem könnyű, ráadásul a Nemzetek Ligája összesített sorrendjében mögöttünk végzett riválisok sem tétlenkednek. Koszovó és Szlovénia most egyenes ágon kijutó – Luxemburg is még második, de ez már estére változhat –, ami egyúttal azt is jelenti, hogy az NL-től sem kapunk esélyt az Eb-részvételre. Ez persze még változhat, nem is érdemes belebonyolódni, mert igazán akkor lesz érthető a szisztéma, ha már valamennyi válogatott lejátszotta a selejtezőit.

A 2 milliós Szlovénia, a még kisebb Koszovó is irigykedve nézi, mennyit költünk a sportra. Miközben előbbinek eredményei vannak más sportágakban is, nálunk az számít nagy sikernek, hogy világszínvonalon rendezünk sporteseményeket.

Eddig nem hangzott el az átok ül rajtunk kifejezés, de ami késik, nem múlik, előjön még. Könnyebb is azt mondani, mint racionális magyarázatot találni. A tisztánlátás sohasem volt erőssége a futballnak. Mindig vissza fogunk térni a korábbi kapitány Dárdai Pálhoz, aki kristálytisztán látta a helyzetet a walesi győzelem után.

Ha megverjük a szlovákokat, akkor kijutunk, ha nem, akkor nem.

Mennyi szurkoló örülne, ha nem lenne igaza.

(Borítókép: Huszti István / Index)